Hogyan kezdjünk hozzá?

Több tudományos kísérlet és megfigyelés bizonyítja, hogy a szülés utáni fél-egy óra az újszülött életében nagyon élénk periódus. Az újszülöttnek az első órában nagyon erős a késztetése a szopásra: ilyenkor a legaktívabb a veleszületett szopóreflex. Az anya és az újszülött tehát készen áll a találkozásra, az első szoptatásra.

Az az ideális, ha tapasztalt szülésznő vagy csecsemős nővér segít a mellre helyezésben. A tapasztalatok szerint ugyanis a legtöbb kezdeti gond abból fakad, ha a kisbaba nem kapja be eléggé a mellbimbót.

Hiába szoptatjuk a babát szinte éjjel-nappal, ha a kicsi nem szopik jó technikával. A babának a bimbóudvar nagy részét is be kell kapnia, úgy, hogy a mellbimbó a lágy szájpadlásig érjen. Csak így tudja a nyelvével kipréselni a tejet a tejöblökből.





Ahhoz, hogy a kicsi jól tudjon szopni, helyezkedjünk el kényelmesen. Az a jó, ha a baba teste párhuzamos édesanyjáéval, és nem kell elfordítania a fejét ahhoz, hogy szopni tudjon. Mindig a babát vegyük a mellünkhöz, és ne a mellet húzzuk oda a babához.

Ha túl nagy a mell, legjobb, ha az anya alátámasztja a kezével: négy ujja a mell alatt, hüvelykujja pedig felül legyen. Akkor engedjük bekapni a mellet, ha a baba nagyra tátotta a száját (mintha ásítana). Fejét és kitátott száját arrafelé fogja fordítani, amerről az érintés érte.





Ha csak a mellbimbó végét kapta be, ne engedjük tovább szopni. Dugjuk a szájzugába a kisujjunkat, húzzuk el a mellünket, és kínáljuk meg újra és újra a babát, amíg a dolog nem sikerül tökéletesen.

Ha kényelmesen elhelyezkedtünk, és a baba jól „harapott rá” a mellre, engedjük szopni, amíg magától abba nem hagyja. Ezután büfiztessük meg, és kínáljuk oda a másik mellet is. Van olyan baba, aki szinte soha nem fogadja el a másik mellet, más szinte minden alkalommal „üresre” szopja mindkettőt. A döntést mindig bízzuk a csecsemőre!