nlc.hu
Család
Mese és valóság

Mese és valóság

Ebben a korban már jól megmutatkoznak az egyéni sajátosságok: az egyik gyerek ügyesen bánik a ceruzával, míg a másik egyáltalán nem érdeklõdik iránta, ám remekül épít a kockáival.




Mindennap kerítsünk sort nyugodt képeskönyv nézegetésre. Meséljük el, mit látunk, mutassunk rá az apróbb részletekre, találjunk ki olyan történetet a képhez, ami személyesen érinti őt.

A kicsik az állatos képeskönyvek mellett a képes gyermeklexikonokat is szeretik. A könyvnézegetés azonban ne váljon tanulássá, hiszen ez is csak a játék egy lehetséges formája. Csak arról beszéljünk, ami a kisgyerek pillanatnyi érdeklődését leköti.

Még nagyobb örömet jelent egy-egy fényképalbum végiglapozása. A kisgyerek boldogan emlékszik vissza a közelmúlt élményeire, ujjongva köszönti magát és szeretteit a képeken.


A mese megelevenedik

Sokkal jobban leköti a kisgyereket egy-egy történet, vers, ha bábokkal adjuk elő. Legjobb, ha már ismert meséhez készítünk bábokat és a kicsivel együtt játsszuk el a történetet. 





Egy kimustrált zokni, kesztyű, fakanál könnyen átalakítható királykisasszonnyá, rókává, vagy vágjunk ki egyszerűen papírfigurákat. Ha ujjainkra rajzolunk kis arcokat, máris kész és mindig kéznél van a bábszínház. Sőt, a kisgyerek maga lehet Piroska vagy a vadász, ha megfelelő színű ruhát adunk rá. 


Mázolás és formázás

Ebben az életkorban még nem az élethű ábrázolás a cél, azt élvezi a kisgyermek, hogy ténykedése nyomot hagy a gyurmán, a papíron.

A kisgyerek homokozás közben felfedezi, hogy a sárral maszatolhat, bekenheti magát és játékait. Adjunk a kezébe egy homokozólapát méretű ecsetet, hogy a vödrében kevert sárral mázolhasson.

Otthoni művészkedéshez alkalmasabbak az ujjfestékek, a kicsik még nem tudják irányítani a vékony ecseteket. Rajzoláshoz zsírkrétát, vastag ceruzát adjunk a kezébe.


Észforgató

Figyeljük meg, gyermekünk vajon kedvét leli-e a fejlesztő játékokban! Vannak, akik már két és félévesen önállóan elboldogulnak a kirakós képekkel, mások a dominólapocskák, memóriajáték összefüggéseire jönnek rá hamar, ám vannak olyanok is, akiket nem kötnek le az ilyen „üldögélős” játékok. Ne erőltessünk semmit a gyerekre, és ne akarjunk akkor sem zsenit faragni belőle, ha különösen érdeklődőnek mutatkozik.






Zene reggeltől estig!


Énekeljünk az évszakhoz kapcsolódó dalokat, születésnapot, névnapot, karácsonyt ünnepeljünk egy-egy odaillő énekkel. Reggel a napfelkeltéről, este a napnyugtáról énekeljünk, délben a harangozásról. Nagyon kedveltek az állatos népdalok (Én elmentem a vásárba).

A kétévesek szívesen bámulják az utcai zenészeket, népi muzsikusokat. Menjünk velük gyermektáncházba, ahol a zene mellett a mozgás örömét is felfedezhetik.

A kisgyerek maga is megpróbál zenélni: fakanállal dobol a láboson, összeütögeti a fedőket. Adjunk a kezébe minél több, változatos „hangszert”. Szórjunk kis műanyag üdítős üvegbe egy marék rizst, babot, kavicsot, csavarjuk rá a kupakot és figyeljük meg, milyen hangot ad rázogatás közben.

Ha van otthon hangszerünk, zenéljünk kisgyerekünknek, játékhangszert azonban ne vegyünk neki, mert az semmire sem jó.


Egyedül a legjobb építeni!

A kisgyerekben két-hároméves kor között éled fel az építkezési vágy. Feltornyozza a díszpárnákat, behordja a játékait egy sarokba, egymásra rakja a könyveket – szinte mindegy miből, de alakít valamit, még ha az csak egy kuckó is. 

Építkezésre legalkalmasabb a natúr vagy festett fakocka. A legsokoldalúbban használható, a fantáziának szinte korlátlan teret hagy, életkorhoz kevéssé kötött. 





A sok különböző színű, alakú (henger, kúp, téglatest, kocka), méretű kocka rengeteg tapasztalatra ad lehetőséget: hogyan marad egyensúlyban a torony, milyen hangot ad, ha ledől, összehasonlíthatja a rövidebb-hosszabb darabokat, gyakorolja a finommozgásokat, összpontosítania kell – ez szemtornát is jelent, és adott esetben el kell viselnie a kudarcot, ami egyben újabb kísérletre készteti.

Ebben a munkában a szülő inkább zavar, mint segít: építkező kisgyerekünk munkájába ne avatkozzunk bele, csak kövessük figyelemmel vagy csodáljuk meg, ha ezt igényli.

A dupló, legó vagy hasonló építőelemeket nehezebben illeszti egymáshoz a kisgyerek. Fejleszti a kézügyességet, bár ez a játéknak feltétele is. A kisebb-nagyobb egymáshoz illő darabok összekapcsolása serkenti a logikus gondolkodást, felismerést, memóriát, műszaki érzéket.

Bőséges készletre van szükség az alapelemekből, ám kiegészítő figurákra, kész házikóra, rajzfilmfigurákra nem kell pénzt kiadnunk, ezek csak korlátozzák a gyerek egyéni ötleteit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top