– Természetközeli szülésre vágytam. A szokásos keresgélés után eljutottam a Szent Imre Kórházba Bálint doktorhoz, akivel már az első pillanatban egymásra találtunk. Az első szülés nem úgy alakult, ahogy terveztük, mégsem éreztem kudarcnak: töretlen maradt a bizalmam. Fontos tanulság volt azonban, hogy szükségem van valakire a szülőszobán, aki csak rám figyel, akinek, ha kell, „parancsolgatni” is merek.
Nálunk szóba sem került az apás szülés: olasz férjem a nő szentélyének tekinti a szülőszobát, ahol neki nincs helye. Úgy döntöttem, mégis viszek magammal valakit, akire minden tekintetben támaszkodhatom. Így lett a dúlám Anita, akivel már a terhesség előtt készültünk az együttszülésre.
– A szülés előtt felvettem a kapcsolatot gyakorló dúlákkal, azaz szüléstámogatókkal – meséli Anita –, tőlük próbáltam tanulni, ezenkívül saját szülésélményeimre támaszkodtam. Mariann bemutatott Bálint doktornak, így megismerhettem az orvost és a bábát is, akikkel együtt fogunk „dolgozni”.
Jó érzés volt, hogy komolyan vettek. Zavarba ejtő volt azonban Mariann és a doktor kapcsolata: olyan szülő–gyerek, alá-fölérendelődésnek éreztem, ami szerintem teljesen idegen volt Mariann személyiségétől. Megijedtem: hogyan fogok én így közvetíteni köztük, hogy fogom az anya érdekeit képviselni ebben a helyzetben?!
Azután rájöttem, hogy Mariannak épp erre van szüksége: a szülés idején újra kisgyermek szeretne lenni. Megbeszéltük, hogy ezt tiszteletben tartva fogok maximális segítséget nyújtani. Végül mindennek nem is volt igazán jelentősége. Olyan békés, problémamentes szülés volt, hogy Bálint doktor szinte teljesen a háttérben maradt.
Amikor úgy éreztük, hamarosan jön a baba, Anita kiment a szülésznőért, és szólt az orvosnak. Élveztem a vizet, és főleg azt, hogy rájöttem: megtaláltam azt a testhelyzetet, amiben szülni tudok! A két karomat a medence peremén tartottam, ott jól tudtam kapaszkodni, a talpamat pedig kitámasztottam a medence falán. Így igen, így lehet erőt kifejteni!
Az előző szülésnél a semmiben kapálóztam, most jöttem rá, hogy ez mennyire alkalmatlan póz volt. A víz és a biztonságos testhelyzet teljesen ellazított. Éreztem, ahogy a baba egyre lejjebb halad, és én mozdulataimmal segítem őt.
Amikor utólag megnéztem a videofelvételt, csodálkozva láttam: az egész olyan volt, mint egy ősi termékenységi tánc. Fantasztikus volt, ahogy ültem a kádban, a bába, az orvos és a dúla pedig térdeltek körülöttem, és azt figyelték, mire van szükségem.
– Hihetetlen, de szinte spirituális kapcsolat alakult ki közöttünk – mondja Anita. – Szavak nélkül éreztem, hogy mit szeretne Mariann. Éreztem, mikor kell a kezemet a hasára tenni. Tudtam, hogy erre van szüksége, és csodálkoztam is rajta, hiszen eddig kiszaladt a világból, ha bárki is megérintette a pocakját. Tudtam, hogy hol és mikor kell nyomni a keresztcsontját, hogy mit kell a fülébe sutyorogni. Máig sem értem igazán, mi történt, de így volt.
– Ott térdeltek körülöttem, de nem nyúltak hozzám. Csak a szavaikkal segítettek. A baba szép lassan kereste az útját, és egyszer csak kint volt. Nem mondom, hogy nem fájt, azt se, hogy nem kellett megdolgoznom érte. Tulajdonképpen senki sem tudhatja, hogy ugyanez a szülés hogyan ment volna végbe a szárazföldön. De az a lényeg, hogy így nagyon jó volt.
– Tulajdonképpen nem akadt sok munkám – emlékezik dr. Bálint Sándor. – Annyi dolgom volt, hogy szívhangot hallgassak és örvendezzek. Nagyon szép emlékként őrzöm ezt a szülést. Nem erőltettünk egymásra semmit. Mariann nem azzal jött, hogy mindenáron vízben akar szülni. Ő csak azt szerette volna, amit én magamtól is fölajánlok minden kismamának: mindaddig engedjük a maguk útján járni a folyamatokat, amíg nincs komoly okunk arra, hogy beavatkozzunk. Láttam, jól érzi magát a vízben, ezért megkérdeztem, szeretne-e végig ott maradni. Mariann úgy döntött, hogy a vízben marad, és ez így volt jól. Mindannyian jó érzéssel gondolunk vissza arra az estére.
A vízben szülés még ritkaságnak számít Magyarországon. A legtöbb helyen a tárgyi feltételek is hiányoznak, hisz kevés olyan szülőszoba van, ahol medencét is talál a kismama. A szülészek ebből következően nagyon kevés tapasztalattal rendelkeznek a vízben szülésről. Külföldi szakirodalomból, külföldi képzésen lehetne fölkészülni arra, hogy itthon is több helyen vállalkozhassanak a vízben szülés kísérésére. A Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium nem támogatja a vízben szülést, de nem is tiltja.
– A fővárosi Szent Imre Kórház szülészetének osztályvezető főorvosa, dr. Rákóczi István támogatja, hogy ha a szülés úgy alakul, hogy az asszony a vízben érzi jól magát, akkor – amennyiben nincs erre szakmai indok – a kitolási szakaszban sem kell őt kivezényelni a kádból – mondja dr. Bálint Sándor. – Hangsúlyozom: a vízben szülés soha nem úgy indul, hogy valaki bejön, és kijelenti: „úgy döntöttem, hogy a medencében akarok szülni!” Ez kívánság inkább a vajúdás során születik meg.
Ha valaki előre megtervezve, mindenáron vízben akar szülni, az gyanús: ilyenkor az az érzésem, hogy az illető bizonyítani akar valamit. Az optimális szülési testhelyzet a vajúdás során, az asszony érzései szerint alakul, ezért soha nem jó előre eldönteni, mi lesz a megfelelő kitoláskor. Nem a vízben szülést akarjuk népszerűsíteni! Csupán annyiról van szó, hogy fontosnak érezzük: számtalan lehetőség közül, szabadon választhasson a kismama.