Talán a piros, csillogó gömbök megigézték egy pillanatra a tétova szemecskéket, de egyébként még azt is nagyon békésen tűrte, amikor – mint egy nagyobb ajándékot – beraktuk a fa alá, vagy amikor a sokkal nagyobb karácsonyi gyertyadísz mellé ültettük.
Azóta eltelt egy év és az utóbbi hetek, hónapok tapasztalatával gazdagabban bizton állíthatom: az idei ünnep egészen más lesz. Balázs már 15 és fél hónapos ’nagyfiú’, aki öt szóból álló szókincsével és persze rengeteg mutogatással egészen jól tudja érvényesíteni az akaratát.
Balázs gondos megfigyelés után a néhány hete vásárolt babás karácsonyi képeslapokat is nagyon alaposan megvizsgálta, meggyűrögette, de azok kiállták a próbát. Az új kopogtató koszorúm piros bogyóit még megnyalni is sikerült, szerencsére nem bizonyultak ízletesnek. Az adventi naptár ablakai mögött rejtőzködő apró csokoládé darabkák azonban nagy sikert arattak.
Szinte hihetetlen, hogy mennyit fejlődnek a babák egy év leforgása alatt. A tavalyi törékeny pólyásunk idén szinte a természettudósok alaposságával fedezi fel a világot. Most már sokkal óvatosabban kell megtervezni a fa feldíszítését, és a dekoráció elrendezését, s azt hiszem az üveggömböket is mézeskalács figurákra kell cserélnem, ugyanis Balázs felfedező kedve töretlen.
Többször ellenőrzött kísérletei bizonyítják, hogy a játékok fentről lefelé esnek, az üvegpohár – ha anya nem rakja el időben az asztalról – szintén lefelé esik, de általában el is törik. A víz – ugyanúgy, mint a narancslé, a tej vagy a kakaó – nedves és foltot hagy, és a kádban lehet pancsolni, míg a mellette lévő furcsa kerámiacsészében nem. A mosógépbe belefér a samponos flakon, de a traktort még nagy nyögések árán sem lehet betuszkolni, bár a hőfokszabályozó átkapcsolása 90 fokra olyan ördöngös gyorsasággal sikerül, hogy már igen sok halványkék póló és alsónemű van a birtokomban.
Néha – ezt főleg éjszaka szoktam gondolni, miközben a labdát ráncigálom ki a párnám alól, amit Balus néhány órával azelőtt gondosan eldugott – az jut eszembe, hogy a Mikulás nálam felejtette a krampuszát. Ezért kell aranyos, pihe-puha simogatás helyett hajcibálásra ébrednem, puszi helyett harapásokat kapnom, és a kincskereső, de főleg kincsdugdosó játékok eredményeképpen Montessori-karikákon aludnom. Sajnos, Borsóhercegnővel ellentétben, én még a legnagyobb karikát is csak elvétve veszem észre, de sejtem, ez sokat elárul a pedigrém hiányosságairól.