Család

Bukás vagy hányás?

Néha még a második, harmadik gyermeknél sem könnyû eldöntenie a mamának, hogy bukásnak vagy hányásnak minõsül-e az a kis tejtócsa, amit a baba a pelenkára köpött.




Jól szopó, mohó csecsemőknél a bukás gyakori, ilyenkor kis mennyiségű tej csordul ki a száján. Ártalmatlansága abból is látszik, hogy a bukós babák remekül gyarapodnak.

Helytelen táplálás, például elsietett, a gyermekorvossal nem egyeztetett tápszerezés, túlzott folyadékbevitel vagy hozzátáplálás ebben a korban hányáshoz vezethet. Ha a csecsemő túl sok levegőt nyel szopás közben, nagyobb mennyiségű anyatejet is bukhat, ilyenkor már szinte hányásról beszélhetünk. Szakítsuk meg többször a szopást, büfiztessük függőleges testhelyzetben!


Hányás esetén

Ha azért fordulunk gyermekorvoshoz, mert a gyerek hány, alaposan készüljünk föl az alábbi kérdések megválaszolására:

• Hirtelen fellépő vagy ismétlődő hányás? Ha ismétlődő, milyen gyakran jelentkezik?
• Észleltünk-e egyéb tüneteket? (Láz, bármilyen váladékozás, szokásosnál több sírás.)
• Milyen a gyermek súlygyarapodása?
• A hányás összefügg-e az étkezéssel, vagy az ételféleséggel, amit kap?
• A hányadék emésztett vagy emésztetlen gyomortartalom?
• A jellegzetes savanykás szag észlelhető-e vagy sem?
• Tartalmaz-e a hányadék vért?
• Milyen gyakran van széklete, mikor volt utoljára?
• Tapasztaltak-e haspuffadást?






Milyen gyanús tünetekre figyeljünk leginkább?


1. Igen fontos, hogy korán felfigyeljünk a gyomorszájszűkület okozta hányásra, melyet a gyomorszáj izomgyűrűjének megvastagodása okoz. Általában 2-5 hetes korban fordul elő, fiúknál gyakrabban, mint lányoknál.

Közvetlenül etetés után jelentkezik egyre gyakrabban, sugárhányás formájában. A kisbaba arckifejezése gondterhelt, súlya áll vagy csökken. Súlyos esetben a kiszáradás jelei is mutatkoznak az állandó folyadékveszteség miatt. Ha erre gyanakszunk, azonnal forduljunk orvoshoz, mert a problémát csak műtéttel lehet megoldani, amely minimális kockázattal jár.


2. Hányást okoz a kizárt lágyéksérv is. Ilyenkor a hasfal veleszületett résén kitüremkedik, majd ki is záródhat valamilyen szerv, többnyire a bél, ritkábban a petefészek.

Tünetei: a lágyékhajlatban egyik vagy mindkét oldalon puha tapintású duzzanat észlelhető, mely síráskor még erőteljesebbé válik. Ha kizáródásról van szó, a csecsemő közérzete egyre rosszabbá válik, fájdalmasan és sokat sír, hasa felpuffad, hányás is jelentkezik. A kizáródás rendkívül veszélyessé válhat a kizáródott szervrészlet elhalása miatt, ezért ennek gyanúja esetén is azonnal szakorvoshoz kell vinni a gyereket. Lágyéksérvnél is műtétre számíthatunk.

3. Hirtelen jelentkező hányást igen sokféle, heveny betegség okozhat, például a tüdő– és középfülgyulladás, felső légúti hurut, agyhártyagyulladás, sőt még a húgyúti gyulladás is, amely igen pici babáknál sem olyan ritka, mint gondolnánk. A heveny fertőzésekhez nem társul mindig láz!





4. Tehéntejallergiát válthatnak ki az elhamarkodottan bevezetett, nem megfelelően megválasztott tápszerek is. Nagyon fontos tehát, hogy kizárólag anyatejes táplálásra törekedjünk! A tehéntejallergia tünetei között is szerepel a hirtelen fellépő, vagy gyakran ismétlődő hányás, elhúzódó hasmenés, amely véres is lehet.

5. Tápszeres kisbabáknál gyakoribb az a jelenség is, hogy a savas gyomortartalom a gyomor záróizmának lazasága miatt gyakran a nyelőcsőbe kerül, sőt, néha félrenyelés miatt a tüdőbe is. Ezt abból vehetjük észre, hogy a csecsemő arca elszürkül, köhög. Ha elhanyagoljuk a problémát, tüdőgyulladás is jelentkezhet emiatt. A gyermekorvos gyógyszerrel segíthet a babán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top