Egyik olvasónk így ír szüléséről:
Amikor egy nappal a kiírt időpont előtt megindult fájásokkal beértünk a szülőszobába, nagyon kedvesen fogadtak a szülésznők és az ügyeletes orvos is. Amnioszkópiás vizsgálat következett, ami nagyon fájdalmas volt, mivel csak egyujjnyira voltam kitágulva.
Ezt követően leborotváltak, és beöntést is kaptam, majd a CTG következett, ami engem nagyon fárasztott, mert nem tudtam mozogni. Az orvosom tizenkettőre érkezett meg, de még mindig csak kétujjnyi volt a méhszáj. Ekkor méhszájtágító zselét kaptam, majd következett a burokrepesztés az oxitocinos infúzió. Ekkor olyan erős fájásaim lettek, hogy azt sem tudtam, fiú vagyok-e vagy lány.
Eredetileg szülősámlin szerettem volna szülni, illetve vajúdókádban vajúdni, de erre sajnos nem volt lehetőség, mivel a kisfiam szívhangja folyamatosan romlott. Itt császár lesz” hallottam a távolból, mert érzékszerveimet elnyomta a hihetetlen fájdalom. A méhszáj még mindig csak négyujjnyira volt nyitva. Az orvosom, bízva a jó kondíciómban, azt mondta, megpróbál még valamit. Ez a valami a méhszáj kézzel tágítása volt miközben nekem teljes erőmből, ami már fogytán volt tolófájások nélkül nyomnom kellett. Ekkor a fájdalomtól ordítani kezdtem, de sikerült, és a tolófájások beindulása után már megváltás volt a szülés. Körülbelül hatodik tolófájásra, fél háromra, egy nyomásra kicsusszant a kisfiam.”
Ha összeszámoljuk, arra az eredményre jutunk, hogy ez a kismama az itt már nem is idézett gátmetszést is beleszámítva kilenc különböző beavatkozáson esett át, mire kisfia megszületett. Szövődménymentes várandósság, boldogan, örömmel várt szülés, és mégis, levele utolsó mondatában hozzáteszi: ha férje nem lett volna vele, nem lett volna képes spontán megszülni gyermekét.
