Szülés a kádban

– Természetközeli szülésre vágytam.
A szokásos keresgélés után eljutottam Bálint doktorhoz a Szent Imre Kórházba, akivel már az első pillanatban egymásra találtunk. Az első szülés nem úgy alakult, ahogy terveztük, mégsem éreztem kudarcnak: a bizalmam töretlen maradt. Fontos tanulság volt azonban, hogy szükségem van valakire a szülőszobán, aki csak rám figyel, akinek, ha kell, „parancsolgatni” is merek. Nálunk szóba sem jött az apás szülés: olasz férjem a szülőszobát a nő szentélyének tekinti, ahol neki nincs helye. Úgy döntöttem, mégis viszek magammal valakit, akire minden tekintetben támaszkodhatom. Így lett a dúlám Anita, akivel már a terhesség előtt készültünk az együttszülésre.

– A szülés előtt felvettem a kapcsolatot gyakorló dúlákkal, azaz szüléstámogatókkal – meséli Anita – tőlük próbáltam tanulni, és ezen kívül saját szülésélményeimre támaszkodtam. Mariann bemutatott Bálint doktornak, így megismerhettem az orvost és a bábát is, akikkel együtt fogunk „dolgozni”. Jó érzés volt, hogy komolyan vettek. Zavarba ejtő volt azonban Mariann és a doktor kapcsolata: olyan szülő-gyerek, alá-fölé rendelődésnek éreztem, ami Mariann személyiségétől számomra teljesen idegen volt. Megijedtem: hogyan fogok én így közvetíteni köztük, hogy fogom az anya érdekeit képviselni ebben a helyzetben?! Azután rájöttem, hogy Mariannak épp erre van szüksége: a szülés idején újra kisgyermek szeretne lenni. Megbeszéltük, hogy ezt tiszteletben tartva fogok maximális segítséget nyújtani. Végül mindennek nem is igazán volt jelentősége. Olyan békés, problémamentes szülés volt, hogy Bálint doktor szinte teljesen a háttérben maradt.

– Térjünk rá a szülésre – veszi át a szót Mariann. – Amikor bementünk a szülőszobába, magunkra hagytak, hogy tegyünk, amit jónak látunk, és szóljunk, ha valamire, vagy valakire szükségünk van. Nem volt borotválás, beöntés. Nagyon hamar bekívánkoztam a medencébe, Anita engedte tele vízzel. Amikor úgy éreztük, hamarosan jön a baba, Anita kiment a szülésznőért, és szólt az orvosnak. Élveztem a vizet, és főleg azt, hogy rájöttem: megtaláltam azt a testhelyzetet, amiben szülni tudok! A két karomat a medence peremén tartottam, ott jól tudtam kapaszkodni, a talpamat pedig kitámasztottam a medence falán. Így igen, így lehet erőt kifejteni!

Az előző szülésnél a semmiben kapálóztam, most jöttem rá, hogy ez mennyire alkalmatlan póz volt. A víz és a biztonságos testhelyzet teljesen ellazított. Éreztem, ahogy a baba egyre lejjebb halad, és én mozdulataimmal segítem őt.

Amikor utólag megnéztem a videófelvételt, csodálkozva láttam: az egész olyan volt, mint egy ősi termékenységi tánc. Fantasztikus volt, hogy ültem a kádban, a bába, az orvos és a dúla pedig térdeltek körülöttem, és azt figyelték, mire van szükségem.

– Hihetetlen, de szinte spirituális kapcsolat alakult ki közöttünk – mondja Anita. – Szavak nélkül éreztem, hogy mit szeretne Mariann. Éreztem, mikor kell a kezemet a hasára tenni. Tudtam, hogy erre van szüksége, és csodálkoztam is rajta, hiszen eddig kiszaladt a világból, ha bárki is megérintette a pocakját. Tudtam, hogy hol és mikor kell a keresztcsontját nyomni, hogy mit kell a fülébe sutyorogni. Máig sem értem igazán, mi történt, de így volt.
– Ott térdeltek körülöttem, de nem nyúltak hozzám. Csak a szavaikkal segítettek. A baba szép lassan kereste az útját, és egyszer csak kint volt. Nem mondom, hogy nem fájt, azt se, hogy nem kellett megdolgoznom érte. Tulajdonképpen senki sem tudhatja, hogy ugyanez a szülés hogyan ment volna végbe a szárazföldön. De az a lényeg, hogy így nagyon jó volt. A baba kibújt, a hasamra fektettem, egy kicsit hátrébb csúsztam, hogy kiemelkedjünk a vízből, és mindkettőnket betakargattak. Ahogy a takaró széle átnedvesedett, Anita kicserélte. Azután kiszálltunk a vízből. A lepény már az ágyon született meg. Ott dajkálgattam a babát. Egy egészen kicsi belső repedéssel megúsztuk, így utólag sem volt sok gond velem. Erőm teljében éreztem magam. Amikor bementem a kórterembe a holmijaimmal, a lányok megkérdezték: Mikor fogsz szülni, Mariann? Erre én: miről beszéltek?! A lányom már két órája megvan!

– Tulajdonképpen nem akadt sok munkám. – emlékezik Dr. Bálint Sándor.- Annyi dolgom volt, hogy szívhangot hallgassak, és örvendezzek. Nagyon szép emlékű szülés ez számomra. Nem erőltettünk semmit egymásra. Mariann nem azzal jött, hogy mindenáron vízben akar szülni. Ő csak azt szerette volna, amit én magamtól is minden kismamának fölajánlok: mindaddig engedjük a folyamatokat a maguk útján járni, amíg nincs komoly okunk rá, hogy beavatkozzunk. Láttam, jól érzi magát a vízben, ezért megkérdeztem, szeretne-e végig ott maradni. Mariann úgy döntött, hogy a vízben marad, és ez így volt jól. Mindannyian jó érzéssel gondolunk vissza arra az estére.