Család

Csodák palotája – interaktív tudományos múzeum

Az interaktív tudományos múzeumok alapelve a kipróbálva tanulás. Marcona teremõrök helyett tapadófallal és holdsétával ismerkedhetnek a gyerkõcök. Le a cipõvel!

Az elmúlt évtizedekben világszerte különösen előtérbe került a tudomány széleskörű megértésének igénye. A mai “hands-on science” múzeumok alapelve a kipróbálva tanulás, ami természetes aktivitás, hiszen a kisgyermek is ily módon ismeri meg környezetét. Mivel az emberi kíváncsiság és az alkotni vágyás alapvető tulajdonságok, az ilyen jellegű ismeretterjesztés sikere garantált. A megvalósult hands-on múzeumok minden korosztály számára interaktív programot kínálnak, közvetlen formában segítik elô az intellektus, az alkotókészség, a szakmai tudás és az innovatív hajlam fejlődését. A hands-on science múzeum szerepét olyan fontosnak ítélik az állami-kormányzati szervek szerte a világon, hogy mind felépítését, mind működtetésének jó részét költségvetési összegekbôl finanszírozzák.

A hands-on science múzeumok az elmúlt húsz évben az Egyesült Államok után Európában is a leglátogatottabb és legnépszerűbb intézmények közé kerültek: a most szerveződő bécsi és pozsonyi központok mellett a Csodák Palotája Közép-Európa első ilyen centruma.

A Csodák Palotája társult tagja az Európai Tudományos Múzeumok Szervezetének (ECSITE). Több, az ECSITE által szervezett konferencián tartottunk előadást, bemutatva a Csodák Palotája eddigi eredményeit. A szervezetben szerzett tapasztalatokat hasznosítva a magyar közönség – elsősorban az ifjúsági korosztály – számára szeretnénk bemutatni ezt a világszerte nagy érdeklődésre számot tartó “kézzel-fogható” tudományos játszóházi-múzeumi formát.

A világ tudományos múzeumainak látogatottsága jelentősen meghaladja a művészeti múzeumok látogatottságát. Minden országban – így hazánkban is – az interaktív tudományos múzeum a közoktatás szerves része és jelentős idegenforgalmi tényező is, amit az évi 150.000-200.000 fős látogatói szám is egyértelműen bizonyít.


Állandó kiállítások:

HANGOLÓDJ RÁNK!

Új, sorrendben tizedik kiállításunk a hangok világába kalauzolja a látogatót, ezért kapta a fenti címet: most az egyszál énekhangból ötszólamú kórus szólalhat meg, az Óriás zongora zenei emlékezetünket teszteli, és kipróbálhatjuk, milyen élmény úgy beszélni, hogy a hangunk kis késéssel visszajut a fülünkbe, a szén-dioxiddal töltött óriási „lufi” hang-nagyítóként viselkedik. Akiben pedig van némi zenész-ambíció (és kiben ne lenne), ezt kiélheti néhány professzionális elektronikus hangszer segítségével.

És a ráadás (a hangokon túl): kosárlabdázás levegősugárral.

Természetesen megmaradtak a régebbi kedvencek is: a Szögletes kerekű autó, a Tapadófal, a Holdséta, a Monocikli, a Bluebox és a többi.

„PÁRHUZAMOSOK TALÁLKOZÁSA”

Évezredek távolába nyúlik vissza a párhuzamosok kérdése. Különleges választ adott erre a magyar Bolyai János, aki az egész végtelen (geometriai) világot egy félgömbre helyezte rá. „Semmiből egy új, más világot teremtettem”, írta apjának, aki matematikusként maga is értetlenül állt a zseniális konstrukció előtt. Kamara kiállításunk Lénárt István évtizedes munkával kidolgozott módszerének segítségével próbálja érthetővé tenni Bolyai új geometriájának világát. Reméljük, sikerrel. (Akit a részletek is érdekelnek, előadást is hallgathat erről – a szerzőtől – az Öveges teremben.)

Öveges terem

Elektromosság, mágnesesség, hangtan, hőtan, hideg anyagok, rezgések és még sok minden más. Az Öveges teremben hét végén családoknak „science show”, látványos kísérletbemutatók, hét közben iskolásoknak kérésre az iskolai anyaghoz kapcsolódó legérdekesebb kísérletek. Félévkor osztályoknak idén is félévi összefoglaló kísérletek. Itt mindenki egy kicsit mélyebben belekukkanthat a természet titkaiba.

Az iskolai osztályok csoportos bejelentkezését,
illetve a születésnapi rendezvényre való jelentkezést továbbra is a
350-6131-es telefonszámon várjuk.

J

egyárak:

felnőtteknek 650 Ft
gyerekeknek, diákoknak, nyugdíjasoknak 600 Ft
három éves kor alatt a belépés díjtalan.
10 fő feletti gyermek csoportoknak 550 Ft
családi jegy 2000 Ft

Pedagógusoknak ingyenes!!!

Nyitvatartás:

Hétköznap:
9:00 – 17:00 


Hétvégén:
10:00 – 18:00

Megközelítés:

címünk: Bp. XIII. Váci út 19
postai ir. szám: 1134
telefon: (+36 1) 350 6131
fax: (+36 1) 350 6131
e-mail: info@csodapalota.hu 

Tömegközlekedéssel a legegyszerűbben a kék metróval (M3) közelíthetitek meg a Palotát. A Lehel téri megállónál kell leszálni és a Váci úton még 150 métert sétálni az Árpád híd felé.

Igénybe veheted a 15-ös buszt (a Boráros tér felől), a 75-ös (a Népliget felől), vagy a 76-os, 79-es trolibuszokat (mindkettő a Keleti pu. felől). Újpestről eljöhetsz még hozzánk a 14-es villamossal is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top