A totyogó gyerek megpróbál önállósodni, és folyton azon munkálkodik, hogy kiderítse, meddig mehet el hiszen rendszerint több szabadságot képzel vagy igényel magának, mint amennyit a szülő helyénvalónak tart. A kétéves az önálló tevékenység és az önálló döntések jogát szeretné megszerezni. Egyedül akar csinálni mindent, és lehetőleg azonnal. Korlátozzák, mert nincsenek megfelelő fizikai képességei, tapasztalatai, és sokszor nem elég ügyes ahhoz, hogy keresztülvigye elképzelését.
A helyzet kilátástalanságát tovább fokozza, hogy a kétéves akarnok azt hiszi, a felnőttek tudják, ő mire gondol, mit szeretne, csak éppen valamiért nem akarják megérteni. Az érzelmi irányítottság kommunikációs zavarral társul. Nincs kiút: jön a hiszti.
Rendet szeretne
A hiszti a legtöbb szülő szerint úgy érkezik, mint derült égből a villámcsapás. Látszólag bármi kiválthatja: ha kék helyett piros szívószálat teszünk a poharába, ha a bal oldali hinta foglalt a játszótéren. Ezek a felnőtt számára érthetetlen eredetű hisztik többnyire azért robbannak ki, mert a kicsik ragaszkodnak az állandósághoz. Huszonévesen tökéletesen lényegtelennek véljük, milyen színű a szívószál, hogy a két hinta azonos módon ringat-e. Kétéves fejjel ez nem mindegy.
A második évét taposó palántának épp elég baja van azzal, hogy rendet rakjon a sok újonnan összeszedett tudomány közt, hogy biztosan tudjon tájékozódni ebben a mozgalmas, változékony világban: kéretik a dolgokat nem összekeverni! A szívószál a megszokott kék legyen, a hinta meg a kopott bal oldali!
Égzengés idején
A kezdődő hisztit türelmes magyarázattal, cserelehetőség felajánlásával még leállíthatjuk. (Most nem kapsz csokit, de otthon sütünk együtt almát. Te rakhatod bele a diót!”) Ebben az esetben mindig be kell tartani az ígéretet!
Ha már késő, és a gyerek a földön fetrengve ordít, próbálkozhatunk figyelem-eltereléssel. (Odanézz, micsoda hatalmas pók!”) A másik lehetőség, hogy fölkapjuk a gyereket, határozottan magunkhoz öleljük, és ha kell, elvisszük a tett színhelyéről. Ettől is meglepődhet annyira, hogy leállítsa a hisztigépet”, vagy legalább annyira, hogy beszélni tudjunk a fejével. Verni, nyakon önteni, vagy más középkori nevelési eszközt bevetni nem tanácsos.
Az sem barátságos eljárás, ha rácsukjuk az ajtót. A gyerek feltehetőleg nem jókedvében fetreng a földön éppen az adott körülmények váltották ki belőle ezt a viselkedést. Ha fizikai eszközökkel vagy magára hagyással büntetjük, akkor pusztán riadalmat keltünk benne, de nem tisztázzuk az állapot gyökereit.
Ha együttlétünk során azt erősítjük meg benne, hogy lehet kérni is, nem csak követelni, hogy érdemes megbeszélni a dolgokat, hiszen többnyire van mindkét fél számára elfogadható megoldás, ezáltal nem csak a hisztik gyakoriságát csökkentjük. Egy életre jó mintát adtunk a vitás kérdések rendezéséhez. Unokáink is hálásak lehetnek ezért! |
Azonban az is gyakran előfordul, hogy a gyerek megérzi a szülő következetlenségét, megtalálja gyenge pontjait. Ha a felnőtt bizonytalan, a gyerek is az! Pedig ebben a korban mindennél jobban igényli az apróság az érzelmi biztonságot. Ha egyik nap szabad a nappaliban elaludni a tévé előtt, másik nap viszont egyedül kell a rácsos ágyban, akkor megér néhány hisztit a gyereknek, hogy kiderítse: mi is a rend itt valójában. Így próbálja meg rászorítani a szüleit arra, hogy meghúzzák a határokat, hogy szabályokat állítsanak.
 |
A gyereknek még nincs ilyen épp most szeretné kialakítani. Az átmeneti időszakban nagy szüksége van a felnőttek útmutató segítségére, hogy felismerje, hol húzódnak a határok, mik a szabályok. A gyakorlatban ez nem azt jelenti, hogy egyik napról a másikra poroszos rendet kell bevezetnünk. Gondoljuk át: mely szabályok fontosak nekünk, és ezekhez következetesen ragaszkodjunk. A semmire sem jó korlátokat viszont bontsuk le, ha magunk sem vagyunk biztosak abban, hogy a gyerek vagy a család hasznára válnak-e valaha is.
Kulcsszó: a türelem
Ilyen haszontalan korlát például, amikor eleve azt mondjuk a gyereknek: ez neked úgysem sikerül. Nem ehetsz egyedül, nem ihatsz egyedül, nem tudod felvenni a zoknidat, nem találsz bele a kulcslyukba. De miért nem? Miért ne sikerülhetne? Ami nem veszélyes, és nem okoz kárt, azt mind meg lehet próbálni.
Több szempontból is jó, ha ilyenkor engedünk neki. Egyrészt, mert így ügyesedik. Hogy tanulná meg a dolgokat másképp, mint gyakorlással? Másrészt: így megmarad az önbizalma. A te ezt még úgysem tudod” helyett sokkal jobb ezt hallania: próbáld meg, ha nem megy, segítek. És még egy nagyon egyszerű ok: megúszunk egy hisztit, és ez mindennél gazdaságosabb megoldás. A hisztik ötven százalékát megúszhatjuk így. A kulcsszó a türelem.
