nlc.hu
Család
A klinikán

A klinikán

(…) Ádám születését várjuk. Andrea már egyre nehezebben bírja. Két órája vagyunk itt. Két percig fáj, egy percig nem fáj. Valaki azt mondta neki, hogy fél kilencre babája lesz. Most este nyolc óra van.




Andrea Szabolcsra, a férjére támaszkodik, majd kéz a kézben sétálgatnak. Kimennek a teraszra.
– Amikor nem fáj, akkor semmi bajom. Nem is érzem, hogy szülök.
Aztán kinéz az üveges ablakon.
– Olyan jó lenne, ha itt kirakatok lennének! – nevet -, nézegetném, kiválasztanék egy-két dolgot, aztán elkölteném a Szabi pénzét. – Együtt kacagnak két fájás között, aztán megint jön egy kontrakció. Addig a nevetés abbamarad. Aztán megint folytatódik tovább. Ez a szülés ritmusa. Andreánál olyan gyorsan folyik a szülés, hogy eszébe se jutna epidurált kérni.

Erősödnek a fájásai. Ilyenkor összegörnyed, Szabolcs mellére hajtja a fejét, és onnan merít erőt. Amíg lehet, állva marad, járkál. Egyszer csak nagyon erős fájás kezdődik. A kitolási szakasz állva éri.
– Nem tudok elmenni az ágyig – keseredik el Andrea.
– Dehogynem! – mondja Kata, a szülésznő. Andrea valahogy, utolsó erejéből megteszi azt a bizonyos három lépést.

Szülünk – gondolom. Igen – szülünk. Mindjárt kisbaba lesz – örvendezek. Andrea annak ellenére járkált, hogy már nagyon nagy fájdalmai voltak. A gravitáció azonban megtette a hatását. Ádám nagyon ki akar jönni. Talán három perc, és felsír a kisfia.
Hirtelen felgyorsulnak az események.
– Most már nem kell nyomni, mert magától is jön az a baba – mondja Ács doktor.
– Nem tudom visszatartani – sopánkodik Andrea. Elkezdődött a szülés utolsó fázisa. Már látjuk a baba fejét.
– Ha fájás van, nyomja meg, Andikám, levegőcsere, jó, nagyon jó.
Kata masszírozza a gátat, hogy ne kelljen vágni.
– Gyönyörű haja van. Nagyon jó, Andika, nagyon jó, hosszú haja van. Támassza rám a lábát, mert akkor több helye lesz – javasolja Kata.
Már nem fáj annyira. Legalábbis ezt látjuk.
– Tökéletesen csinálja. Pár perc, és már babázik, és akkor elfelejt minden bajt – vigasztalja Ács doktor Andreát.
– Nagy levegő, és kőkeményen tessék nyomni, nagyon jó, tökéletes.
– Jaj, istenem! Jaj, segítség!
– Andikám, gondoljon arra, hogy valakire nagyon haragszik. Úgy nyomjon. Na, még egy kicsit nyomjuk meg. Lökje meg, Andikám, lökje meg!
– Apuka, segítsen egy kicsit – kéri Szabolcsot a szülésznő -, fogja meg Andi fejét, hogy előre tudjon nyomni.
– Csak egy leheletet muszáj vágnunk, mert úgy látom, hogy repedne – dönt az orvos. – Ha nem lenne muszáj, akkor hagynánk. A következőre meglesz a baba.
– Még, még, még, Andika. Várunk egy kicsit, és a következő fájásra nyomunk, hadd forogjanak be a baba vállai.
– Kicsit itt már grimaszol. Most már ne nyomjon, nézzen ide, nyissa ki a szemét – javasolja a szülésznő.
Kicsusszan Ádám.
– Gratulálunk – visszhangzik mindenhonnan.
– Gyönyörű, szívem – sóhajt fel Szabolcs elérzékenyülve. – Milyen jó hangja van!
– Hát gyönyörű vagy, mint a tesód. Hát nem hiszem el, szia!
Andrea arcán nyoma sincs a fájdalomnak. Megkönnyebbült.
– Jaj, de ügyes voltál – dicséri a kisfiát.

Apuka elvágja a zsinórt.
– Itt van apád is, látod? Jó lesz? Megfelel? Szia, picikém, de édes vagy! – gyönyörködik Ádámban az anyukája. – Milyen szőrös a hátad! – Nem hiszem el, hogy van még egy kisbaba. Már nem tudom, hogyan jöttem ide az ágyhoz.
Ádámka megszorítja a mamája kisujját, a világ legboldogabb édesanyjának kisujját. Szopni szeretne…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top