Ádám születése

Szorongsz. Én is szorongok. Ismerem az érzést. Remélem, ha ezt a könyvet elolvasod, kevésbé szorongsz majd. Hozzánk tartozol. A szüléstől szorongók táborához. Rájössz majd, több millióan vagyunk mi, szorongók, csak Magyarországon. Legfeljebb nem beszélünk róla. Nem beszélünk, mert nem illik, legalábbis őszintén. Nem beszélünk, mert a témával foglalkozó emberek többsége férfi, ezért teljesen más szempontok alapján közelít, mint mi. Hiszen sohasem élte át azt, amiről beszél.
Arra is rájössz majd, hogy van jogod választani, és így kevésbé szorongani.


Andrea története

– Az tudja a legjobban, hogy teljesen mindegy, hogy fiú vagy lány, akinek már el kellett gondolkodnia azon, hogy esetleg nem lehet saját gyerekük – kezdi Andrea. – Annyira mindegy, hogy hány fiú vagy hány lány, csak legyen, csak egészséges legyen.

Amikor összeházasodtak, akkor azonnal megbeszélték, hogy három gyermeket szeretnének. Andrea tudta, hogy az ő szervezetét erre teremtette az Isten. Három magzatát veszítette el.

— Nem lehetett tudni, hogy mi az oka a vetéléseknek, hogy hogyan lehet orvosolni?

– Csak rázta a fejét az orvosom. „No comment” – mondta. Én vettem az adást. Tudtam, hogy másik orvosra van szükségem. Visszatértem a munkahelyemre, az imádni való kollégáimhoz, hogy megint erőt merítsek. Interneteztem a babás oldalakon. Találtam egy orvos válaszol rovatot. Ott leírtam a problémámat. Válaszolt egy orvos, dr. Ács Nándor, a II. Női Klinikáról. Azt írta, hogy ezt az egészet nem érti, mert a megoldás az, hogy a progeszterinszintet nem terhesség alatt kell szintre hozni, hanem már előtte, hogy a kisbaba egészséges nyálkahártyán tapadjon meg. Ezt sokan nem tudják, még az én orvosom sem tudta, mert ha tudta volna akkor nyilván segített volna…





— …aki ráadásul egy meddőségi centrumban dolgozott.

– Igen. Hát csak annyi volt az egész, hogy a terhesség előtt öt napig szedtem a gyógyszert. A sárgatesthormont ellenőrizték. Így estem teherbe. Azonnal sikerült a Marci. De vele is elkezdtem vérezni.

— Akkor mit gondoltál, gondolom, elindult benned valami, megijedtél…, hogy már megint…

– Persze, sőt még én mondtam Ács doktornak, hogy tudom, hogy ennek is vége. Van már tapasztalatom az ügyben. Ács meg biztatott, hogy “hogyan lenne már vége, pihenni kell”. Én meg pihentem, mint a kisangyal. Életemben ennyit nem pihentem. Igaza volt, mert megmaradt a baba. Miden másnap mentem ultrahangra.

— Beszélgettél a kisbabáddal?

– Igen. Nagyon sokat. „Kapaszkodjál rendesen, neked is segíteni kell. Fekszem, te is kapaszkodjál rendesen…!” – kértem minden áldott nap a lurkót.
Andrea simán és gyorsan szülte az első gyermekét, Marcit. Nagyon gyorsan meglett a baba. Másfél óra alatt.
– Végig arra gondoltam, hogy hadd fájjon, nem dolgozom ellene, hogy minél előbb meglegyen.

A klinikán»