Család

Mikulászokni és -csomagok

Megfogadtuk, hogy idén semmiképp nem engedünk az üzletek polcain sorakozó, minden fantáziát nélkülözõ sorozatgyártott mikuláscsomagok csábításának? Íme néhány rendhagyó ötlet, amivel garantált sikerünk lesz, ráadásul az adventi idõszakban hangulatos díszként is megállják helyüket!





Megkötözve, avagy elő a tavaszi kendőkkel

Első hallásra talán meghökkentőnek tűnhet, mégis igazi Mikulás-zoknit varázsolhatunk néhány lágyan omló selyemsál és egy vastag, ám mégis elegáns anyag segítségével. Miután megvarrtuk a zoknit, tekerjük körbe a kendőkkel, és hogy elejét vegyük a csúszkálásnak, a zokni hátoldalán diszkréten rögzítsük őket biztosítótűvel. Csak halkan jegyzem meg, ebben a harisnyában kifejezetten jól mutat egy aranyszínre lefújt, kikandikáló virgács.

Ha már hibernáltuk tavaszi kollekciónkat, sálak helyett szalagok is megteszik, sőt övcsatokkal hasonlóan bizarr végeredményt produkálhatunk.

Tipp: ha mégis összecsuklana a zoknink, a belsejében elhelyezett kartonhenger biztos tartést ad.


Amikor a zokni kesztyű






Tágabban értelmezve a mikuláscsomag fogalmát, a zokni tulajdonképpen akár kesztyű is lehet. Azonban ne hagyományos méretben gondolkozzunk – elvégre az édességet is el kell rejtenünk valahova. Alkalomhoz illő díszítéssel – legyen az hímzett, varrott vagy ragasztott motívum – érhetünk el igazán karácsonyi hangulatot: egy télapó figura például kétséget kizáróan utal az ajándék rendeltetésére.






Papírból, textilből


Hajtogassunk szilveszteri trombitához hasonló papírtölcséreket, majd vonjuk be őket színes textillel – ehhez használjunk hobbiboltokban kapható textilragasztót -, végül díszítsük őket szalaggal, masnival. Ez a verzió nem áll meg a saját lábán – feltétlenül gondoskodjunk akasztóról.

Ha nem tudunk mit kezdeni a maradék textillel, varrjunk belőle zsákocskát, és tömjük meg válogatott finomságokkal. A csokihegyek mellett jól mutat benne a mandula, dió, mogyoró, de kedveskedhetünk apró bonbonokkal is.
Ha kifutottunk az időből, akkor se essünk pánikba: két perc alatt is összedobhatunk egy pofás kis csomagot. Kotorjunk elő a fiókból egy darab krepp-papírt – lehetőleg pirosat -, majd vágjunk ki belőle két azonos méretű négyzetet.






Fektessük őket egymásra – így kisebb eséllyel szakad ki idő előtt -, és ízlésesen rendezzük el rajta az ajándéknak szánt csemegéket. Ha ezzel is megvagyunk, kössük össze a batyu száját, és biggyesszünk mellé egy szaloncukrot is. A kivitelezés ugyan pofonegyszerű, ám mégis akad egy hátulütő: a súlykorlátozás. Ha ennek ellenére evvel a megoldással élünk, a táblás csokikról kénytelenek leszünk lemondani, az óriás-mikulásokról nem is beszélve.










Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top