Anyák varázsszavai

A régiek úgy tartották, hogy az a gyermek, aki jól mozog az tisztán fog beszélni, és aki tisztán beszél az erősen fog gondolkodni. Pici gyerekeket nem kell – sőt kifejezetten tilos – oktatni, egyszerűen játszani kell velük. A gyerekek imádnak játszani és közben elmélyülten felfedezik a világot. Néha éppen akkor, amikor a szőnyeg rojtjaival foglalkoznak, vagy a kis kezüket nézegetik.

Áspis, kerekes, útifüles, leveles, bíbola, bíbola, pacs, pacs pacs. Ence, Bence, kis kemence, kis medence a Velence, ne búsuljunk semmit Vince, tele van az icce, pince.

Elfelejtett tudás

A XIX. század vége tájékán, a vidéki nagycsaládok felbomlásával együtt, elfelejtettük hogyan kell a kisgyermekkel bánni. Mi nők megtanulunk másodfokú egyenleteket megoldani, valamint szegecseket beverni, de nem tudjuk a nagymamáktól és a dédiktől, hogyan kell ringatókat énekelni, és alig tudunk rigmusokat, népi játékokat.

Kisgyermek számára a testi érintés és az ének varázslat. Régen minden kisgyerekhez kapcsolódó tevékenységhez volt egy ének vagy mondóka. Az anya (vagy nagymama, vagy dédi) játszott a gyerekkel fürdetés közben, amikor járni tanult, de még az utálatos hajmosás is mókává vált egy-egy dallal.






Az igazi fejlesztés

A céltalan szabad játék – dögönyöző, csiklandozó – érzelmi biztonságot ad a kisgyermeknek és sokkal fejlesztőbb, mint kockákat, hengereket gyömöszölni egy nagy gömbbe. A dajkadallamok a hallás örömét ritmussal és dallammal színesítik és összekapcsolják a mozgással (láblóbálás, tapsikolás, állás, ugrándozás), valamint a nyelvvel. A mondókák, dalocskák, versikék nem csak szórakoztatnak, hanem kitűnően közvetítik az anyanyelv hangjait, hanglejtéseit. Csiklandozókkal saját testének körvonalait is megismeri, lovagoltatókkal pedig egyensúlyérzéke fejlődik. Minden ölbeli játék egy-egy apró dráma: elkezdődik, nő a feszültség, majd jön a csattanó és a nagy boldogság. Az ismétlések után a gyermek nem csak azt élvezi, hogy a magasba lendítik vagy megdögönyözik, hanem várja a boldog végkifejletet, ez biztonságot ad neki.


Ringass el!





Énekórám az általános iskolában volt utoljára, és akkor is kirúgtak a karénekről, de szeretnék jó anya lenni. Gyermekkori emlékeim között kutatva eszembe jut, mennyire szerettem, amikor anyu kerekecske-gombocskát játszott velem, és babás családoknál látom, mennyire élvezik a gyerekek, amikor magasba lendítik őket, vagy amikor az apjuk a térdén lovagoltatja őket. Ha már tudnak beszélni, akkor „Még! Még! Még!”-et kurjantgatva kérik az ismétlést, egyébként pedig mutogatva kérik, mit szeretnének. Sőt a legnagyobb hiszti is elszáll, amikor az anya énekel.

Hol tanulhatnék én népi rigmusokat, mondókákat? Hol jöhetnék bele egy kicsit az éneklésbe? Ezeken a kérdéseken tépelődtem, amikor megtaláltam a Ringatót, amelynek foglalkozásain az anyák énekelnek, a gyermekek számára pedig elsődleges inger a zene és az élő ének. Az éneklő, játszó felnőtt és gyermek között nagyon mély, cinkos és boldog kapcsolat alakul ki. A háttérben, a zene és az ének hatására, spontán fejlődik a kisgyermek valamennyi zenei képessége: ritmusérzék, zenei hallás, éneklési készség, zenei formaérzék, zenehallgatási készség.





Nagyon fontos, hogy a Ringató foglalkozásokon nem a gyerekeket tanítják dalokra, mondókákra hanem az édesanyákat, édesapákat. A gyerekeknek egyetlen dolguk van csupán: jól érezni magukat. Még figyelni sem kell, a zene és az ének kedvesen körülveszi őket. Lehet szaladgálni, csúszni-mászni, ismerkedni, vagy nézelődni, amihez a gyereknek kedve van.


Varázslatos furulya

Nagy a zsivaj a foglalkozás előtt, a gyerkőcök nyűgösködnek, de amint megszólal a furulya, még a légy szárnyainak rebbenését is hallani lehet. A bátrabbak rögtön a furulyával ismerkednek, a félénkebb gyerekek anyukájuk öléből kémlelik a varázslatot. Bence nem akart beülni a körbe, csak messziről figyelte az eseményeket, ám néhány dal után már ő húzza anyját a többiekhez és csillogó szemmel dülöngél anyja karjaiban. Bence csendes, visszahúzódó kisfiú, de van egy kedvenc ölbeli játéka, amit hazaérkező apjától minden este kér. Nem beszél még, csak a mozdulatokat ismétli, és így hívja apját játékra.






A szülők énekelnek – van néhány kedves, dörmögő férfihang is –, a kisgyermekek arcán pedig a mosoly uralkodik. Az éneklés engem is magával ragad, és azon veszem észre magam, hogy minden félelmemet leküzdve besegítek a Pál, Kata, Péter kánonjába.

Ringató »

Ajánlott könyvek: Popper Péter, Ranschburg Jenő, Vekerdy Tamás: Sorsdöntő találkozások: Szülők és gyerekek Vekerdy Tamás: Kicsikről nagyoknak 1. A kisgyermekkor Forrai Katalin: Jár a baba, jár

Fotók: Myreille