Egyre többet hallani a szülés utáni depresszióról. Igen végletes formában: hol egyszerű kis női nyafogásként kezelik, hol pedig úgy beszélnek róla, mint az anyaság elkerülhetetlen fekete oldala. Sokszor még az sincs tisztázva, pontosan mikor beszélhetünk depresszióról és mikor csak a természetes érzéshullámzásról. Hiszen a szülés hatalmas horderejű dolog. Érzelmi, hormonális, testi változás, mellyel mindenkinek meg kell birkóznia. Elfogadni, hogy nemcsak gyerek, hanem anya, apa és család született.
| Mi a szülés utáni depresszió? Az első hat hétben a hatalmas hormonális változás (az ösztrogén és progeszteron szint zuhanása, a prolaktin szint emelkedés) lehangoltságot válthat ki a frissen szült nőknél, ez azonban még véletlenül sem a depresszió tünete. Az első jel, ha a tünetek (állandó rosszkedv, sírás, tehetetlenség) még a következő hónapokban is fennállnak. Az anya szorongani kezd, kényszeres gondolatok gyötrik, melyeket képtelen másokkal is megosztani. Retteg, hogy nem bírja ellátni a gyerekét, netalán kárt tesz benne. Egyre jobban belelovalja magát a negatív érzésekbe, és úgy érzi, hogy képtelen a gödörből kilábalni.
|
– Túl sokat foglalkoztam az anyaság, szülés, kisbaba-korszak kérdéseivel. Túl sokat álmodoztam, és talán túl sokat is olvasgattam. A terhességem alatt minden létező kismama-könyvet végigrágtam, jártam tanfolyamokra, szülés-felkészítőkre, lelki tréningekre. Azt képzeltem, hogy mindent tudok a témáról, és szinte extázisban készültem az első megmérettetésre: a szülésre. Lágy zene, félhomály, apás szülés helyett leesett magzati szívhangot, kapkodást és császármetszést kaptam. Tűszúrás a gerincbe, teljes bénultság, műtét, ahol végig a tudatomnál voltam, aztán a kisbabám. A várva várt pillanat, kicsit másképpen, mint képzeltem. És ezt nem tudtam feldolgozni. Olyannyira lebénított, hogy már az első feladatnál megbuktam, hogy feladtam a harcot. Feladtam a szoptatást, a kapcsolatteremtést, sokáig úgy tűnt, az anyaságot is. Hiába próbált segíteni a családom, a férjem, a mosolygós kisbabám, én ellenálltam. Iszonyatos állapotban kerültem már orvoshoz, szerencsére egyből a legjobb kezekbe. Még most is tart a feldolgozás folyamata. De már felfelé haladok.
Ha másképp lehetett volna
Ne legyenek elvárásaink, különösen ne olyan területen, amire alig vagyunk befolyással (terhesség, szülés, első hetek
)!
Bízzunk meg az orvosunkban, és fogadjuk el, hogy az adott helyzetben a legjobban döntött!
Ne marcangoljuk magunkat olyan dolog miatt, amiről nem is tehetünk!
Fogadjuk el a családtagok segítségét!
Csalódtam a kisbabámban (Mónika 34 éves)
– Teljesnek éreztem az életet, mikor megszületett a nagyobbik fiam. Szinte magam is meglepődtem, hogy milyen könnyen veszem az akadályokat, hát persze
a világ legjobb kisbabáját kaptam. Alig sírt, szopott és mosolygott, éjszaka pedig aludt. Én pedig azt hittem, minden gyerek ilyen, minden babás-korszak ilyen, így hát hamar újra terhes lettem. A kislányom azonban valami egészen más érzéseket hozott ki belőlem, kemény feladatként rótta ki rám, hogy őt is képes legyek úgy szeretni, mint az elsőt. Mert Zsófi folyton üvöltött. Ha felvettem, ha szoptattam, ha ringattam, csupán a hangerőben volt némi különbség. Az első hat hét után kezdtem bekattanni. Rájöttem, ez bizony nem fog változni, míg a fiam gyárilag volt jó, a lányom gyárilag rossz (már, ha szabad ilyet mondani), és nekem ehhez nem sok a közöm. Állandó fáradtság, állandó lelkiismeret furdalás, hogy nem foglalkozok eleget a nagyobbal, de nem tudtam mit tenni, a kicsi folyton rajtam csüngött. És bizony ezt utáltam. Utáltam, de mertem szembenézni önmagammal, nem mertem vállalni az érzéseimet.
Bár lett volna segítség, először elutasítottam. Nem akartam senki előtt gyengének látszani, pláne bevallani, hogy a százszázalékos anya kudarcot vallott. Amikor már olyan gondolatok fordultak meg a fejemben, amiktől magam is megijedtem, egy rokonomtól kértem segítséget. Tudtam, hogy jó helyre fog irányítani. Nekem csak a pszichoterápia segített. Nem volt könnyű, sokáig is tartott
de egyszer csak eljutottam oda, hogy a kislányomat is el tudjam fogadni.
– mesterséges megtermékenyítés
Hajlamosító tényezők a szülés utáni depresszióra
– császármetszés
– szülők korai elvesztése
– gyász a terhesség alatt
– gyerekkorban elszenvedett agresszió
– zavart kapcsolat az anyával
Nem az a cél, hogy százszázalékos anyák legyünk!
Szakadjunk ki néha a kismamalét monotonitásából! Menjünk el kávézni a barátainkkal, vásároljunk új ruhát, kedvezzünk önmagunknak!
Ne vádoljuk magunkat, ha az új babát nem tudjuk úgy szeretni, mint az elsőt! Annak is eljön az ideje.
 |
Ha másképp lehetett volna
Célok, tervek, feladatok. Akár segítséggel, akár anélkül, de az életben iránypontokat kell keresnünk.
Ne gubózzunk be a négy fal közé, ha csak telefonon is, de tartsuk a kapcsolatot a kintiekkel!
Lelki tunyaság ne legyen egyenlő a testi tunyasággal. Sétáljunk minden nap (a gyereknek is szüksége van rá), tornázzunk, mozogjunk!
Rooke Shields világsztár. Brooke Shields anyuka. Brooke Shields is kűzd olyan problémákkal, amivel bárki kűzdhet. Brooke Shields szülés utáni depressziójáról megejtően szép könyvet írt. Neked és mindenkinek, akinek ez erőt, bátorítást adhat. Az És hullott az eső című könyvet a KVHáz Kiadó jelentette meg. Bővebbet a könyvről » |
