Család

Vivaldi és Mozart várandósoknak, magzataiknak

Bizony, napjainkra senki nem vitatja, hogy a magzat hallása már odabent, a pocakban kifejlõdik. Hallja, ha mesélünk, ha énekelünk neki, s születése után fel is ismeri azokat a meséket és dalokat, melyeket odabent gyakran hallott.





Az ének, a zene hangjai erőteljesen hatnak a még meg nem született magzatra is. Ha a várandós klasszikus zenét hallgat, felgyorsul a baba szívverése, csillapul a rúgkapálása, megnyugszik. Különösen, ha Mozarttal és Vivaldival kedveskedünk neki.
A Születés Hete második napján, május 8-án 18-19 óra között Budapesten a Fasang Árpád Zeneiskolában (1211 Budapest, Posztógyár u. 2. Kamara terem) előadással egybekötött koncertet hallgathatnak az érdeklődő anyukák és pocaklakók!

A tenger szülöttei


Május 8-án 16:30-tól Budapesten a Józsefvárosi Védőnői Szolgálatban (1088 Budapest, Trefort u. 3.) egy csodálatos filmet nézhetsz meg. A tengerben született gyermekeknek az első benyomása, ami imprinting jelenség néven ismert, és legelső élménye a természethez, az élet természetes harmóniájához kapcsolódik. Első kapcsolatuk nemcsak édesanyjukkal és édesapjukkal jön létre, hanem a létezését ünneplő egész világegyetemmel. A filmben látható tábor lakói a tengerparton élő népek ősi hagyományát követik. A születés utáni órákban a tengernek ajánlják gyermeküket, s közben érintetlenül hagyják a méhlepénnyel fennálló kapcsolatát. A legenda szerint így adják át az óceán és a Föld legbelsőbb misztériumainak örökségét. A film megtekintése után Buchtáné Vejnei Zsuzsannával beszélgethetsz az új, alternatív szülési lehetőségekről.


Családközpontú szülészetek


Talán nem szerénytelenség, ha azt állítjuk, hogy a Születés Hete elmúlt három éve is hozzájárult ahhoz, hogy manapság a kórházak immár hazánkban is egyre nyitottabbak az alternatív módszerek iránt. Az Agárdi Termál és Gyógyfürdőben 17:30-19:00 között Dr. Hagymássy László osztályvezető főorvos Ph.D. tart előadást ebben a témában, míg Tapolcán 15:30-17:30 között megnyitja kapuit a kórház szülészete, ahol Bolláné Kovács Orsolya vezeti körbe a kíváncsiskodókat.






Szoptatási tanácsok


Ma már tudjuk, hogy az anyatej az újszülött számára a legideálisabb testi-lelki táplálék. A mai napon több helyszínen is találhatsz tanácsadást, előadást e témában: Szekszárdon a IV. sz. Védőnői Tanácsadóban (Vörösmarty u. 5.) Broviacné Stallenberger Anita védőnő, a La leche Liga szoptatási tanácsadója tart előadást 14–15 óra között, Simontornyán a TEMI Fried Művelődési Házban (Petőfi Sándor u. 67. 10 terem) Dr. Nyikosné Gondos Mónika kórházi szoptatási tanácsadó, egészségfejlesztő tart kötetlen beszélgetést a korszerű szoptatási ismeretekről, míg Egerben a Művészetek Házában (Széchenyi út 16.) Rózsa Ibolya, IBCLC-laktációs szaktanácsadó tart interaktív előadást.


Sok egyéb más


Pécsett a Tesz-Vesz Kuckóban (Szent Mór u. 5., 1. terem) 13-15 óráig Feller Adrienne műhelyét keresheted fel, ahol kiderül, hogyan alkalmazható az aromaterápia a várandósság idején, a szülés-születés körüli és utáni időszakban, Pakson a Városi Művelődési Központban (Gagarin u. 2. Alagsori Klub) 9-10 között Szabó Lászlóné védőnő tart babamasszázs bemutatót, míg Kecskeméten a Katona József Könyvtár Műkertvárosi Fiókkönyvtárában (Mártírok útja 29.) Molnárné Tóth Erika logopédus tart előadást a gyermek beszédfejlődéséről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top