Család

Bosnyák Viktória: Klott Gatya, ne fárassz!

Egyszer volt, hol nem volt - kezdõdnek a mesék. Nos, ez most mégsem így kezdõdik - és elvileg nem is mese! Elõszó - amit vagy elolvasol, vagy nem, írja az írónõ - már szimpatikus, elsõ olvasásra, hisz a kötelezõ olvasmányokról nem sok jó jut eszembe.




Elolvasva az előszó szójátékait, az első fejezetben tipikusan ismerős mondatot találok- Osztály vigyázz! Hát igen, és már sejthető is mindenkinek, hogy egy iskolában járunk. Egész pontosan a Békés Utcai Általános Iskolában az 5. d osztálynál, akik idén új osztályfőnököt kapnak és ki mást is, kaphatnának, mint a legszadisabb és rosszindulatúbb testnevelő tanárt, Klott Kálmánt, azaz Klott Gatyát, hisz a háta mögött mindeni így csúfolja. Innentől kezdve beindul a tanév, mi pedig újra visszacsöppenhetünk az Általános Iskola padjaiba, és szép sorjában megismerkedünk az osztály tagjaival, a tanárokkal, akiket még pontozunk is, hogy megállapítsuk milyen évünk lesz. Délutánonként találkozunk a parkban vagy beülünk a suli mellett lévő kedvenc cukrászdánkba, de legfőbbképpen azon mesterkedünk, miként járjunk túl a kétméteres, harcsabajuszos, kopasz ember, azaz az új ofő fején.
Persze véletlenül se feledkezzünk meg a jól ismert iskolai “kellékekről”, az intőkről, a beírásokról, a menzáról, az állóképesség-fejlesztő gyakorlatokról pl. Békés-körről- és még azt is megtudhatjuk, hogy az iskola csöveken miért morzéznak Arany Jánost, Petőfit vagy éppen a Szózatot. Sőt a tündérkönyvtáros és az új fiú-Gyuri- segítségével, még arra is rájövünk, hogy Klott Gatya nem is olyan gonosz, mint amilyennek hisszük.
Aranyos és mulatságos olvasmány 10-13 évesek számára, de még én is jót tudtam mulatni, rajta és persze jó volt kicsit „nosztalgiázni”!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése