nlc.hu
Család
Fórumtalálkozó Lajosmizsén

Fórumtalálkozó Lajosmizsén

Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy 2004. szeptembertõl-decemberig terjedõ idõszak, amikor egy csapat gyermek megfogant, és 9 hónap múlva 2005. július környékén megszülettek.





A babák anyukái közben egymásra találtak a itt a Nők Lapja Cafe fórumán, és együtt várták sok-sok szeretettel a születendő babájukat. Miután a babócák megszülettek, és elkezdtek szépen gyarapodni, az anyukák is egyre több időt töltöttek egymás társaságában – lecsengett a gyerekágyas időszak, és a sok-sok babalátogatás szép, de valljuk be őszintén, fárasztó időszaka, lassan kiismerte mindenki a saját gyermekét. 
Nagyon sok erőt adott, hogy másnak is hasonlóak a gondjai. Vagy csak egyszerűen jó volt elmondani a többieknek, hogy éppen milyen jó tanáccsal látta el az embert szomszédasszony, a gyerekorvos, védőnő, nagynéni, nagybácsi, a sarki zöldséges. Milyen vizsgálatokra küldték a gyerkőcöket, hol kapható akciós pelenka, hol érdemes gyerekruhát vásárolni, hogyan lehet a nap 24 órájában elvégezni azt, amit gyerek nélkül 4 órában is sikerült? Hogyan lehet élni hosszú időn kereszül 4-6 óra alvással, miért egyre kisebb a nadrág, és hasonló kismamis dolgokat.

Mivel az internet nem helyhez kötött, így sajnos – vagy inkább hál’ Istennek – az országban, sőt határon túl is született barátság az anyukák között. Csatlakoztak kismamik Bajáról, Békéscsabáról, Brassóból (Erdély), Budapestről, Dombóvárról, Gödöllőről, meg Gyálról, Halásztelekről, Székelyudvarhelyről,  és még számos helyről. Nem tűnt könnyen megvalósíthatónak, hogy a gyermekek egy játszótéren játsszanak minden délután. A helyben közel lakók egymással tudtak gyakrabban találkozni, de csak ott motoszkált mindenki fejében, hogy jó lenne személyesen is látni a másikat. 





• Olvass a fórumba! 2005 júliusi babások » 
• Nézegesd meg a találkozó képeit! »

Valamelyik vidéki kismami fejében megszületett a gondolat, hogy ebben a fővárosközpontú országban egy vidéki találkozón lenne jó közösen megünnepelni a gyermekek egy éves szülinapját. Lajosmizsén lakó Helgánk fel is ajánlotta rögtön a remek helyszínt , ahol sok baba, apa és anya elfér, lehet enni, és le is lehet ülni ennyi emberkének. Sőt, a távol lakók még meg is szállhatnak.

Egyébként az apukáknak ez a találkozó olyan volt, mint a medencében a hideg víz: csak addig nem akarja az ember, míg bele nem merül.             





Elkezdődött a nagy szervezkedés. Az időpont lefixálása még a tél végén megtörtént, hogy a nyaralásokat lehessen igazítani a szülinapi partyhoz, így július utolsó hétvégéje lett a céldátum. Az egész tavasz és a nyár eleje a készülődés jegyében telt, és elérkezett a nagy nap. A nap sütött, az M5-ös bedugult, a felhők néha eltakarták a napocskát, de mégis végig kitartott a jó idő egész nap.
A megérkezés szakaszosan zajlott. Volt, aki előtte való este érkezett, volt, aki hajnali 4-kor indult, mert nem akart lemaradni, és hát nem ő lakott Lajosmizsén. Miután a többség megérkezett, elkezdődött az ismerkedés, ki-kicsoda, mi van veled, hogy utaztatok?
Kezdetnek letelepedett mindenki a plédekre, elkezdődött a program. Elmentünk egyet lovaskocsikázni, ahol remekül érezte magát mindenki, Az “ezerötszáz fokos” melegben kellemesen járt a levegő a kocsin, és az első kocsi kellemesen beporozta a második kocsin baktatókat. Egy kör után kezdődött a  lovasbemutató, a bemutatót Pistike apukája, aki szintén Pisti, vezényelte le. Volt ott puszta-ötös, a csikósok egyszerre csattogtatták ostorukat, és szőrén ülték meg a lovakat. A pacik álltak, kutyapózban ültek, feküdtek, ebéd után szunyókáltak a csikósok ölében és fordítva.

A bemutatót ebéd követte. Miután mindenki degeszre ette magát, érkezett a 3 emeletes, első szülinapi torta a tetején tüzijátékkal, gyönyörű és megható volt. Mert hát alig most születtek ezek a kis mogyorók, és már eltelt azóta egy teljes év. Hihetetlen, hogy rohan az idő!





Kiderült… hogy *babóca Esztere képes végigaludni a lovasbemutatót, miközben a csikósok az ostorukkal szorgoskodnak fenemód.
*zsebi Zsófija gyönyörűen tud “csúnyán nézni”, és ezt a tudományát képes parancsra is bárkinek bemutatni.
Babita Rebekája, cassyo76 Petije is szopja az ujját, és nagyon nem szereti, ha *babóca megszólal, mert sikítófrászt kap a hangjától.
Climbz Zalánja képes a nem alvással töltött időszakot az utolsó másodpercig rohangálással tölteni, és egy perc nyugalmat sem hagy az anyukájának és apukájának.




Csipetke Virágja nem felejtette el a parancsra kacsintás tudományát.
Dondika Lizije, Dorbibébi Krisztiánja igazi hapsiból van. Ha a névnapján nem is, de utólag romantikusan felköszöntötte szíve választottját, Nyuszi Jázminját egy gyönyörű mini virágcsokorral, amit a kiválasztott hölgy szemérmesen elfogadott.
espoir76 Balázsának olyan hosszú a haja és olyan göndör, hogy az összes lányos anyuka elirigyelte. Az is kiderült, hogy nem komázza Balázs fiú a füvet, és nem hajlandó a két kis tappancsát cipő nélkül a fűre tenni.
Gyoni Lebije még mindig éhezik, mert nem ad neki az anyukája enni, és ez meg is látszik rajta. Talán a fórum legmellesebb babájáról beszélünk, aki ebéd után képes körbejárni a találkozókon az összes olyan kismamit, ahol kaját osztogatnak, és kunyizik mindenkitől egy-két falatot.
Lilbor Pankája nagyon szép szempillát növesztett az elmúlt év során, és nem sajnálja a játékait senkitől. Igazi Hölgy!
Ltine Hannája csodálatosan iszik pohárból, és elvitte Zsófi egyik szandiját. Odavitte anyának, aki közölte vele, hogy vagy adja vissza az egyet, vagy hozza el a másik párját is. Na, mit gondoltok, melyiket választotta a kis zsivány? Természetesen a párját is elvitte a cipőnek!
Madandy Dávidja kiérdemelte a fórum legtöbbet rohangáló gyereke címet, így Andiék eleve nagynénivel + apával indultak útnak. Így is kevésnek bizonyult majdnem a két felügyelő, mert a locsolócsőtől a farakásokig mindent bejárt.
Maxika25 Vikijének nagyon jól áll a hajában a csatt.
Mehelga Pistikéje nagyon elkenődött arcott vágott, amikor lenyúlták a játékát, annyira, hogy megrökönyödött és úgy maradt. Csak nézett a csaj után, hogy hogy lehet ennyire szemtelen valaki, hogy elviszi a játékot csak úgy! A Bátor Pistike végre kitartóan, könnyek nélkül tűrte Manna és Jázmin örömsikolyait. M-Eni Hannája a leghosszabb hajú baba az egész fórumon. Mindenki a csodájára járt.
Nyuszi Jázminja és Pipper Mannája már nem üvöltötte végig a lovasbemutatót, sőt mondhatni alig hallatta a hangját. Szvetlena Lénája egyértelműen a fórum legnagyobb lánya, akin látszik, hogy van két testvére, és esélye sincs az éhhalálra, mert a jó testvérek mindig megkínálták egy-egy falattal. Ha meg elmentek focizni, akkor kénytelen volt maga menni az ennivaló után.
Teodorka Tündibabája egy kis balerina. Szép nagy szemeivel és kecses járásával mindenkit levett a lábáról.
trixike73 Nonója. tunderke13 Lackója a szép szemeivel minden csajt megbolondított. És olyan stabil lábakat, mint az övé, sokan megirigyelnek. Ha az ország ilyen stabil lábakon állna…?!  

És hát nem feletkezhetünk meg azokról sem, akik hiányoztak!
ba.betty Benije éppen esküvőn volt, így nem találkozhatott a haverokkal.
Batun Domija születése után kiköltözött szüleivel Angliába, így ők sem lehettek jelen a jeles eseményen.
csilluci1 és kis családja, élén Bencével, nem tudni mi okból, de hiányoztak. Valószínűsíthető, hogy az 5 tagú család programját nem tudták egyeztetni.
Szabitomi anyukája, Electra_ nem vállalta egyedül Békéscsabáról az utat, mert az apuka több ezer kilométerre van tőlük.
Kisloci és Levi igazolatlanul hiányoztak. Kivagone, aliasz Primakati csak simán rejtegette a többiek elől Patrikot.
Nautila Borija sajnos betegség miatt maradt távol.
Palloemese sajnos a határ túloldaláról sajnálkozott, nem lehet jelen.
Piramis és a gyönyörű Annácska sajnos épp most utaztak a nagyszülőkhöz, így mindenki nagy bánatára az ő társaságukat is nélkülözni kellett.
Repkeny és a kis Virág szintén igazolatlanul hiányzott.




Ritasuni Patrikja csak azert nem lehetett ott, mert gonosz szülei elhurcolták Horvátországba pancsizni.
Schjudith éppen a pár hetes Márkot pesztrálta, így Petra is igazoltan hiányzott. Su épp egy nappal csúszta le a találkozót, mert ők is nyaraltak.
tocsi1473 Nate-ja életében először utazott a tengeren túli nagyszülőkhöz, pedig Léna elepedve várta a messzi Amerikában üdülő kedvesét.

Egyszóval remekül sikerült a szülinapi buli, és köszönet a Nők Lapja Cafénak, hogy lehetőséget adott az egymásra találásra. 


                                                Köszönettel a 2005 júliusi babások és szüleik

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top