nlc.hu
Család
Itt a novemberi Zsiráf!

Itt a novemberi Zsiráf!

A nyúlós novemberi köd olvasásra csábító. Adj a gyerek kezébe egy olyan lapot, amit te magad is szívesen lapozgatnál. A Zsiráf pont ilyen!





A novemberi számban olvashatod:


A Miskolci Nemzeti Színház története

A miskolciak mindig is kedvelték a színházat, és szívükön viselték a magyar színjátszás sorsának alakulását. Az egykori Korona-fogadó kocsiszínjében majd a Sötétkapu melletti csizmadiaszín alkalmi színpadán fellépő Déryné és társai oly mértékben meghódították a várost, hogy a miskolciak megrémültek, amikor 1816-ban a társulat Kassára indult vendégszereplésre: vajon visszatérnek-e a színészek? Ez a félelem adta meg a végső lökést ahhoz, hogy kőszínház építésébe fogjanak.


Tajvan, egy kis sziget nagy nemzete

Nincs még a világon egy ország, melynek politikai helyzete olyan érdekes lenne, mint a Kínai Köztársaságé, azaz Tajvan szigetéé. Manapság már sokan nem is tudják, hogy a dél-kínai partok mellett fekvő sziget 1949 óta dacolva a kommunista Kínával, már évtizedekkel ezelőtt, Ázsia legtörekvőbb és legfejlettebb államává nőtte ki magát.


A kutya éve

A kutya az ember legjobb barátja! Na ezen túl vagyunk. Ha a kutyáról esik szó, akkor először ezzel a – már-már unásig ismételt – fordulattal kell kezdeni. Most pedig rátérhetünk mindarra, ami ezzel az állattal kapcsolatban fontos. És mindarra, amit ez az állat nekünk, embereknek – és különösen magyar embereknek – jelent.


Digitális kincskeresés – Geocaching – Ládavadászat

Az új kor játéka az új kor gyermekeinek (és felnőtteinek). A geocaching nem más, mint a bújócska, azaz inkább a húsvéti tojáskeresés modernizált, „update” változata, amely hétvégente több száz – ezer – kalandvágyónak nyújt szórakozást. Te még nem vagy köztük? A szabályok egyszerűek, a játéktér az egész világ és „csak” egy GPS készülék és kitartás kell hozzá. Jó hír, hogy a drága berendezésből elég csapatonként egy, és még az sem baj, ha csak kölcsön van nálad a kirándulásra.


NE kockáztass, inkább kockázz!

No persze ez esetben sem a kockapókert ajánlom, sokkal inkább egy olyan játékot, ami megdolgoztatja az agyadat, bizonyítva, hogy egy bonyolult feladat megoldása lehet egyben a legtisztább gyermeki örömnek, a játék örömének forrása. Ez a komoly játék a Rubik kocka.


MEGASZTÁRBÓL KIRÁLYNŐ

Hosszú ideje foglalkozik zenével, azonban az ország a Megasztárból ismerhette meg őt. A tehetségkutató verseny és az első lemezének megjelenése után most új szerepben mutatta meg magát Pflum Orsi, mely kapcsán mi is megkérdeztük őt.


Önmegvalósítás Vol. 1. – Válassz harcmodort!  –
Az első lépés…

Mit csináljon az ember gyereke, ha most kezdődik számára az, amit úgy emlegetnek a B kategóriás mozifilmekben és a puhafedelű könyvekben, hogy a Nagybetűs Élet?


Randibajok, avagy a hódítás viszontagságai

Jó néhányan boncolgatták már a társkeresés viszontagságait, találhatunk rá példát a klasszikus irodalomban és a ponyvairodalomban egyaránt.
Mindannyian tudjuk, milyen érzés elindulni a buliba „ma minden megtörténhet” hangulatban, és hazatérni a „ma sem történt semmi” mondatot motyogva.
Aztán amikor végre megtörténik a nagy esemény, és valaki randira hív, akkor kezdődnek az igazi viszontagságok. Mert miféle kínszenvedéseknek van kitéve egy lány randevú előtt?


SzexNeked –  Tudtad…..???

Annyiféle szex van, hogy még eljön az az idő is, hogy egyáltalán nem lesz kedved hozzá. Vagy maximum egy kis háromperces lihegő teljes mértékben kielégíti majd a vágyad. Tudom, ezt kamaszként még elképzelni is vicces, de hát ez lesz tíz év múlva! Van azonban néhány dolog eme Földön, ami még a „kis háromperces” eufóriáját is keserűvé teszi. Ez a Chlamydia és HPV!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top