Modellbõl lett anyuka

Rábaközi Andrea

Bevallom, Andrea párja, Dala Tamás vízilabdázó volt a legnagyobb vonzerő számomra, amikor először hívtam a volt modellt a beszélgetésünk időpontjának egyeztetése miatt. Ám mire letettem a telefont, a férjet feledve már csak a 80-as évek szőke sztármodellje, a boldog anyuka érdekelt. Az őszi, délutáni napsütésben házigazdáink balkonján, tejeskávé kortyolgatása közben beszélgettünk, amit csak a kertben fogócskázó gyerekek nevetése szakított néha félbe.

– Most úgy tűnik, borzasztóan kiegyensúlyozott anyuka vagy. Milyen lehetsz akkor, ha épp nem vagy velük?

– Az első időben nagyon ideges voltam, percenként telefonáltam haza, hogy van a fiam. Samu, a második fiam születése után már rutinosan vettem az akadályokat. Szerencsém van, hiszen főállású anya vagyok. Tavaly decemberben egy külföldi divatbemutatón vettem részt, a nagyszülők vigyáztak a fiúkra. Szerintem ők nagyon élvezték. Akkor vállalok ma már csak el egy fellépést, ha meg tudom oldani a felügyeletüket, és ők is beleegyeznek.

– Így is tervezted, amikor jönnek a babák, visszavonulsz, és csak eseti megbízásokat fogadsz el? 

– Igen, abszolút így. Mindig arra törekedtem, hogy amikor gyermekeim lesznek, egész napos anyuka lehessek. Fantasztikus dolog az anyaság, ráadásul olyan hamar elszállnak ezek az évek, hogy minden egyes percet ki kell élvezni. Ott kell lenni az első hangnál, mosolynál, lépésnél és a továbbiaknál is. Nézd, most itt játszanak az udvaron, a nagymama vigyáz rájuk, veled beszélgetek, de közben a fél fülem, szemem, énem rájuk figyel, őket hallja.

– Te már érett fejjel döntöttél a gyerekvállalás mellett. Alapvetően ez a kiegyensúlyozottság jellemző rád?

– A legtöbbször igen. Szeretem, ha minden rendben, nyugalomban van körülöttem. Három gyereket terveztünk, nem túl nagy korkülönbséggel. Bevallom, én úgy képzeltem, ideális lenne, ha hármas ikreim lennének, és mind fiú. Érdekes, mekkora különbség van a két gyerek között, már a terhesség sem volt egyforma. Döménél semmi bajom nem volt, akkor azt mondtam, ha ilyen ez az állapot, akárhányszor kibírom. Samunál azonban jöttek a rosszullétek, hányinger – tipikus lányos tünetek, és mindenki belém akarta beszélni, hogy lányom lesz. A férjem is bízott benne, de én tudtam – meg is álmodtam –, hogy kisfiam születik. Végül meggyőztem Tamást. Ráadásul így már egyre biztosabb, hogy a vízilabda-válogatottat erősítjük majd, hiszen a víz és a sport iránti szeretetet nagyon intenzíven kapják tőlünk.

Névjegy

Gyerekek: Döme (6,5 éves), Samu (2,5 éves) Férje: Dala Tamás, vízilabdázó, a Nemzeti Sportuszodák igazgatója Foglalkozása: szakács, modell, műsorvezető, anyuka Hobbija: otthona szépítése, a „Dalák”, „jó feleségnek lenni” Kedvenc mesekönyve: Pöttyös Panni, Kisvakond nadrágja Kedvenc gyerekfilmje: E. T., Hahó, Öcsi!, Huncutka

– És tervezitek még a fiú-triumvirátust?

– Nem, most olyan jó így. Nem akartam túl korán szülni, 33 éves voltam Döme világra jöttekor, viszont most már nem kívánom sem magamnak, sem a férjemnek az éjszakai ébrenlétet, szoptatást, pelenkázást. És a két fiú nagyon jóban van egymással, pedig hihetetlenül más a karakterük.

– Hogy tapasztalod, mi az előnye vagy a hátránya, hogy ilyen korban vállaltad a szülést?

– Az előnye, hogy türelmes, nyugodt vagyok a gyerekekkel. Régen szinte semennyi várakozásra nem voltam hajlandó, nem ismertem ezt az érzést. Tulajdonképpen Dömével és Samuval tanultam meg, hogy mi az a türelem, pedig a két fiú néha tényleg fel tudja rázni az embert a békéjéből. A hátránya viszont az, hogy biztos hamarabb elfáradok, mint egy tíz évvel fiatalabb anyuka.

Döme

– Nem hiányzik a rendszeres munka? Hiszen egy modell élete rettentő sok pörgéssel jár.

– Hát, egy anyukáé is. Érdekes, imádok itthon lenni a fiaimmal, de néha hiányoznak a szakmai sikerek is. Ilyenkor elvállalok egy-egy igényes bemutatót, és teszem a dolgom maximális erőbedobással, ahogy régen. De csak az egyik felem van ott, ülök a többórás ruhapróbán, körülöttem vannak a lányok, a sminkesek, és közben felmerül bennem: mi az ördögöt csinálok itt, miért nem vagyok a srácaimmal? 

– Hogy telik egy napotok?

– Korán, fél hét körül van riadó, reggeli, öltözés; kisebb konfliktusokkal persze, hiszen időben ki kell gördülnünk a garázsból. Reggel nagyon lassan kezdenek ébredezni, ilyenkor kell őket hajtani. Ezen is látszik, hogy nem csajok. A barátnőm kislánya már este kitalálja, hogy mit vegyen fel másnap, mint egy igazi felnőtt nő. Döme iskola-előkészítőbe, Samu meg bölcsődébe jár.

– Annak ellenére, hogy te itthon vagy?

– Igen. Imádják a társaságot, Samu kiváltképp. Ha ordítva menne minden reggel a bölcsibe, eszembe sem jutna vinni őt. Mindkét gyerek orvosi tanácsra kezdte el a bölcsődét, hogy ne az óvodában kapják el a súlyosabb betegségeket, aztán ott ragadtak, annyira szeretik a közösséget.

– És a nap további része?

– Délután háromig „szabad” vagyok. Intézem a mindennapi dolgokat, a ház körüli teendőket. Már készen vagyok a karácsony előtti ablakpucolással, ami nagy szó. De imádom az ünnepeket, a karácsonyi őrületet, ezért már szinte augusztusban, a születésnapom után elkezdek készülődni a karácsonyra. Amikor még nem volt családom, már akkor is nyáron kezdtem dugdosni a barátnőim elől a csomagokat.

Samu

– Akkor a fényekkel díszítők táborába tartozol.

– Mindenképp. Mindent telelógatok és teleakasztgatok fényfüzérekkel, karácsonyi képekkel, mikulásvirággal. Szeretek hangulatosan, melegséget nyújtóan ünnepelni.

– Milyen anyának tartod magad?

– Amiben nagyon jónak érzem magam, az az, hogy nagyon jól kijövünk egymással. Barátok vagyunk. Rengeteget beszélgetünk, mesélünk egymásnak. Önállóságra nevelem a gyerekeket, ami növeli az önbizalmukat, könnyebben kezelik a konfliktusokat, kommunikatívak, nagyon jószívűek. Nem szeretek velük veszekedni, a fenyítés bármilyen eszközével élni. Nagyon ellenzem, ha egy szülő kétségbeesésében kezet emel a gyerekére. De azt hiszem, én vagyok a szigorúbb, a fegyelmet követelőbb, a következetesebb. A párom el tud gyengülni, és könnyebben enged egy-egy kérő tekintetnek.

– Melyik az erősebb a családban: az apai vagy az anyai tekintély?

– Úgy gondolom, mindkettő. Tamás nagyon sokat van a gyerekekkel, nemcsak a munka után, este látja őket, hanem külön programokat szerveznek maguknak. A Dalák dolgos emberek, imádnak a kertészkedni, füvet nyírni. Én, a lustaság csak innen fentről, az erkélyről nézem őket, ahogy locsolják a virágokat, metszik a fákat.

– Van segítséged?

– A nagyszülőkön kívül igazából nincs. Soha nem akartam, hogy egy au pair vagy egy takarítónő segítsen. 

– Miért, hiszen neked és párodnak is több hivatalos rendezvényen kell részt vennetek.

– Azt hiszem, azért is, mert túlzottan ragaszkodom a srácokhoz, szeretem magam felügyelni a körülöttük lévő dolgokat, eseményeket. Nagyon nehezen szakadok el tőlük.

– Ebben az évben a nyolcvanas évek közkedvelt és keresett modelljéből a TV Paprika csatorna egyik háziasszonya lettél.

– Igen, Prokopp Dóri, a csatorna tulajdonosa olvasott egy interjút, amiben elmondtam, hogy szakács az eredeti szakmám. Dóri meglepődött, hisz annyi év ismeretség után sem tudta ezt rólam, és mert éppen indítani készültek egy műsort, amelyet hozzám hasonló, leginkább hétvégente főzőcskéző nőknek szántak, felkértek, vezessem. Jó érzés, hogy nem veszett kárba az a tudás sem, amit tinédzserkoromban szereztem. A Konyhatündér című műsorban főleg a saját receptjeimet mutattam be, amelyekkel a Dalákat szoktam kényeztetni. Ha lesz esetleg folytatása a felvételeknek, szívesen vállalom majd megint a műsorvezetést.