Család

Mit vegyünk a gyereknek?

Egyre vészesebben közeledik a karácsony? És már megint semmi ajándékötletünk? A gyerekeknek szánt meglepetések nem fognak fejtörést okozni – csemetéink ugyanis, minden vágyuknak bizony hangot is adnak.





Meglepetések elkerülése végett azonban több okból sem árt jó előre megismerkedni az áhított tárggyal. Egyrészt mivel a nagy népszerűségnek örvendő játékok többnyire nem két fillérbe kerülnek, másrészt pedig közel sem biztos, hogy a csemeténk tetszését elnyert játék éppen egy szellemi épülést is szolgáló darab. Lavírozzunk hát körültekintően a bóvlidömping rengetegében, és kerüljük el nagyívben a fröccsöntött mini szolárium-szalonokat, lángos-sütőket.


Milyen az ideális játék?

A jó játék legfőbb ismérve, hogy leköti a gyerek figyelmét, és teret enged a fantáziának. És ami a legfontosabb: MEGLEPETÉS!
Figyeljünk a minőségre is – inkább fizessünk többet, ha karácsony másnapjára jobb programunk is akad, mint a tönkrement alkatrészek felett egereket itató gyerkőcünk vigasztalása.

Remek ajándék lehet például az építőkocka, építőjáték. A választék óriási – a lényeg, hogy a készlet sok elemet tartalmazzon, így tetszés szerint lehet vele majd variálni. Az sem utolsó szempont, ha a garnitúra később további tematikus elemekkel bővíthető. Igaz, hogy a lego kicsit drága, viszont nagyon jó minőségű – így ha ezt választjuk, nem érhet minket csalódás.





Telitalálat lehet egy jól megválasztott társasjáték vagy játékkártya is. A kiválasztásnál vegyük figyelembe az életkori sajátosságokat is – ha szemünk fénye még nem tud olvasni, ne épp most akarjuk rávenni erre. Társasjátékot azonban csak akkor vegyünk, ha arra is tudunk majd időt szakítani, hogy – legalább az ünnepek alatt – játsszunk a kicsivel. Nincs is annál nagyobb móka, mint a karácsonyi ebéd után együtt lekuporodni a fa alá, feltenni egy szép karácsonyi muzsikát és nagyokat társasozni – természetesen bejglievéssel összekötve.

A könyv mindenképpen jolly joker – feltéve persze, ha gyerkőcünk szeret olvasni. Kisebbeknek képes mesekönyveket válasszunk, nagyobbaknak inkább regényeket, ismeretterjesztő darabokat. Érdemes még az üzletben beleolvasni a könyvekbe – nehogy otthon érjen minket meglepetés.





Kisebbeknek biztosan nagy örömet szerezhetünk különböző kreativitást fejlesztő ajándékokkal – festékkel, gyurmával, zsírkréta-készlettel, kifestő-könyvekkel.

Hasznos lehet különféle sporteszközökkel meglepni az apróságokat – szánkóval, korcsolyával, rollerrel vagy éppen kosárlabdával. Ovisoknak a tornaszőnyeg is ideális ajándék – feltéve persze, ha rendelkezünk az ehhez szükséges szabad négyzetméterrel.

Ha idén esetleg a zenei nevelést helyeznénk előtérbe, és hangszerek (furulya, xilofon, gitár) vásárlása mellett döntünk, inkább egy hangszerboltot vegyünk célba – a játékboltokban sokszor csak hangszernek álcázott silány minőségű játékszerekkel találkozhatunk.

Praktikus okokból beszerezhetünk egy-két téli holmit is (sapkát, sálat), de mivel ezeket amúgy is megvennénk, ne ezek az ajándékok álljanak a középpontban.






Tippek:

„Testvérviszályokat” megelőzendő hasonló korú, azonos nemű gyerekeknek vegyünk egyforma ajándékokat, mondjuk más-más színvariációban – így legfeljebb csak az áhított szín birtoklása lesz majd komoly alkudozások tárgya.

Kecske–káposzta alapon a drága ajándékokat célszerű a nagyszülőkkel összefogva beszerezni – így meglesz a meglepetés, és az ő vállukról is levesszük az ajándékvásárlás terhét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top