nlc.hu
Család
Két baba apukája

Két baba apukája

Mi, nézõk igazi médiatörténeti eseménynek lehettünk szemtanúi, amikor <b>Bánszki Lászlóval (Timo)</b>, a VIVA TV egykori mûsorvezetõjével élõ adásban közölte felesége, kollégája, Ada, hogy bizony ikreket hordoz a szíve alatt.

Sok idő telt el azóta. Timo tíz hónapja gyakorolja aktívan az apa szerepét. 


– Mozgalmas, olykor hangosabb agglegényévek után egyszer csak megnősültél, és még nem voltál huszonöt éves, amikor apa lettél. Tudatosan készültél, felkészültél minderre, vagy alkalmazkodtál a sors szabta körülményekhez?

– Annyit tudtam az egészről, hogy akarom, akarjuk mind a ketten a babát. És bár fiatalok vagyunk, nyugodtan mondhatom, elég sok dolgon keresztülmentem ahhoz, hogy tudjam mérlegelni, elég érett vagyok-e az apaszerepre. Ugyan sokan kétkedve fogadták, de azt hiszem, mindenkire rácáfoltunk. Ada csodálatos anya, én meg fantasztikus apuka vagyok.

– A két srác, Bence és Bálint születése előtt néhány hónappal találkoztunk először. Baráti és munkatársi kapcsolatunkból adódóan nyomon követhetem apai karriered fejlődését is. Szerencsére nem olyannak ismerlek, akinek ez a szerep valami nehezen elviselhető kolonc lenne. De azért tegyünk egy próbát! Hányas cuccokat hordanak most a srácok?





– Ezzel most megfogtál. Szám szerint tényleg nem tudom, mert a mostani babaruhák többsége hónapra van. Tehát most a 10–12 hónap van soron. Ha ezzel a hosszú felvezetővel arra akartál utalni, hogy a gyereknevelésből maximálisan kiveszem-e a részem, akkor azt válaszolom, hogy igyekszem. A kezdetektől fogva nem okozott különösebb parát, hogy mindent megtanuljak, és a tőlem telhető legjobban el is végezzek minden olyan teendőt, amit el kell végezni. Nem csupán belső késztetés ez, hanem a szükség is ezt diktálja. Az idő túlnyomó részében Adriennel csak magunkra számíthatunk. A szoptatáson kívül szinte mindenben gyakorlatot szereztem.
 

– Emlékszem, amikor egyszer botor módon megkérdeztem tőled, hogy milyen egyszerre két gyerekkel törődni. Te értetlenül néztél rám, és közölted, hogy mivel fogalmad sincs, milyen lehet csupán egyet nevelni, nektek ez a természetes. Én egygyerekes apukaként azért mégis lenyűgözve nézem, ahogy ezt az abszolút kétemberes feladatot megoldjátok.

– Nem kaptam kérdést…






– És akkor mi van?

– Ja! Akkor igen! Megfordult már a fejemben, hogy egy gyerekkel való törődés feleennyi időbe és energiába kerülne, de nem hiszem. Szerintem ez nem így aránylik egymáshoz. Meg aztán, e logika mentén, az öröm is feleennyi lenne? Na köszi, nem… Szóval, tényleg ez a természetes állapot a számunkra, ehhez igazítottuk az életünket… Meg az sincs, ami általában az ikrek hallatán az emberek többségének eszébe jut, nevezetesen hogy mindenben kiköpött egyformák. Bálint és Bence ugyanis kétpetéjű ikrek. Teljesen különböznek egymástól. És ha visszafordíthatnám az idő kerekét, akkor is ikreket szeretnék.



– Melyik közülük a főnök? Dumálnak már egymással?

– Nincs még ilyen, hogy főnök. Csak néhány hónapja kezdtek kommunikálni egymással, ami többnyire abból áll, hogy az egyik elveszi a másik játékát, akkor a sértett sír, hisztizik, és fordítva. Illetve egymás birkózása nagyon megy nekik, de az utóbbi hetekben (amióta lábra álltak) kacagnak is egymásnak. Nagyon élvezik ők is, mi is. Aztán később mi lesz, még nem lehet egyértelműen megállapítani. Valószínűleg az egyik lesz a dominánsabb, de ez még nagy rejtély számunkra.



– Egyszer nyilatkoztad, hogy az sem kizárt, hogy te mész majd gyesre. Én is meglepődve hallottam, de ugye mégsem lett belőle semmi?

– A hivatalos, adminisztratív formájában nem, viszont úgy alakítottam az életemet, hogy sokat vagyok velük. Adrienn visszament dolgozni a VIVA-hoz, és a főiskolát is folytatja, én is dolgozom, szóval ügyesen össze kell mozaikozni az időbeosztásunkat. Ez nem mindig könnyű, de az esetek zömében megoldható.



– Egyikünk sem túlságosan álszent és szemérmes, így nem hiszem, hogy meglepetést okozna, ha rákérdezek arra, ami oly sok pár esetében felmerül a szülést követő időkben. Nevezetesen hogy a szülői szerep némiképp háttérbe szorítja a házastársi szerepet. Férj, feleség lelkileg-testileg többé-kevésbé elhidegülnek egymástól? Hm?





– Valóban volt olyan időszak – főleg az első kemény hónapok –, amikor egyikünk-másikunk érzékenyebben regált, de ezen túl vagyunk, és a fáradtság, meg persze a korababák miatti aggódás számlájára írtuk az egészet.
A szexuális élettel sosem volt gond, se előtte, se utána. Persze mostanában sűrűn előfordul, hogy már éppen ott lennél, de egyszer csak gyereksírás… A többit kitalálhatod!
De komolyra fordítva a szót, nyilván az is számít, mit látsz a gyermekeid születésénél. Kezdem nem elítélni azokat az embereket (nőket), akik nem akarják a férjük jelenlétét a szülésnél. Nálunk császármetszés volt, és így testi értelemben nem fordult negatívra a dolog (ha érted, mire gondolok), de könnyen elképzelhető, hogy néhány férfi végignéz, végigél egy „hagyományos” szülést, és a szexuális élet nem a régi. Bár erre meg azt mondom, merjünk új dolgokat felfedezni. Bármit.
Ez volt a szexuális része. Lelkileg meg az szokott történni, legalábbis egy gyermek esetén, hogy a férfi kiesik a körből, és a gyermek kerül a középpontba, ezt meg nehezen dolgozzák fel. Na és? Ez a dolgok rendje.
Bár hozzáteszem, nem könnyű egy hónapokig lakásba zárt nővel sem, akinek annyi ideje sincs, hogy öt perccel tovább aludjon. Türelem, tolerancia.


– Talán nem titok, hogy nem a legideálisabb gyerekkor jutott neked osztályrészül. Kamaszkorod néhány évét különböző családi okok miatt intézetben töltötted. Ezek alapján nekem úgy tűnik, hogy saját fiaid jövőjét az átlagosnál nagyobb odafigyeléssel, tudatosabban tervezed. Jól látom?
 




– Ezzel a kérdéssel telibe találtál. Ha vannak félelmeim, akkor ez a kérdés közéjük tartozik. Az elmúlt hetekben nem volt nap, hogy ne ezen gondolkozzam. Vajon a gyerek olyanná válik felnőttként, mint a szülei? Mert akkor inkább nem akartam volna gyereket. Vagy vajon azokkal az elvekkel, amiket vallok erről az egészről, később nem leszek-e konzervatív a gyermekeim szemében? Főleg kamaszkorban?
De aztán két helyről is kaptam megnyugtató válaszokat. Az egyiket egy könyvben olvastam, ami szerintem ismerős lesz a számodra: „A szülők kényszerítik a gyereket a hazudozásra, mert nem törődnek eleget velük, illetve nem érdekli őket, mit éreznek.” Nem pontos az idézet (bocs a szerzőtől), de a lényege ez. Így azért más megvilágításba kerülnek a dolgok, de ez a kamaszkorra vonatkozik leginkább.
A másik választ egykori intézetis gyámomtól kaptam, aki egyébként gyermekpszichológus: „Légy mindig őszinte! Légy mindig önmagad!” A gyerekek 3-4 éves koruktól már érzik, ha egy reakció nem őszinte. Ezt sem kell különösebben megmagyarázni. A fentebb leírt félelmek hülye általánosítások csupán. Szóval a kérdésed végén ott a helyes válasz is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top