Anyuuuu, vegyük meg!

Remek dolog, hogy most már mindent meg lehet egy helyen vásárolni, nem kell a hentesnél, zöldségesnél, kisközértben, műszakisnál sorban állni, de tény, hogy ennek ára is van. Képtelenek vagyunk ellenállni a szédületes árubőségnek, kóstolóknak, akcióknak, folyamatosan túlköltekezünk, és hiába spórolhatunk időt azzal, hogy mindent egy helyen kapunk meg, mégis hajlamosak vagyunk egész délutánokat a nézelődéssel, vásárlással, hitelkonstrukciók böngészésével tölteni. A gyerekes – pláne kisgyerekes – családoknál meg külön próbatétel egy-egy ilyen bevásárlás. Garantált legalább négy-öt veszekedés, tíz-tizenöt hiszti és megszámlálhatatlan mennyiségű könny. De hogyan tehetnénk elviselhetővé ezeket a vásárlásokat?

– Soha nem megyek a gyerekekkel a nagyobb boltokba – mondja Ágota, a kétéves Márk és a hatéves Vivien édesanyja. – Ha a szüleim valamilyen ok miatt nem tudják vállalni őket arra a két órára, akkor megkérem a testvéremet, hogy jöjjön át hozzánk. Ha ő sem ér rá, akkor szólok a bébiszitternek, szomszédnak, ismerősnek… A lényeg, hogy a kicsik ne jöjjenek velünk a hipermarketbe. Még nekem is nagy erőfeszítésembe kerül – és nem is sikerül mindig –, hogy ne pakoljam teljesen dugig a kocsit, hogy is várhatnám el tőlük, hogy ne kérjenek minden száz méteren valami vásárfiát. Hatalmas a kísértés, természetes, hogy folyton nyavalyognak valamiért.
Kizárólag a közeli kisboltba járunk együtt. Ha elfogy a kenyér, tej, tejföl, na, akkor néha nekivágunk együtt a vásárlásnak, de még ilyenkor se mondhatnám, hogy nincs hiszti vagy veszekedés. Mert még a legutolsó zsebkendőn is biztosan van egy szülőidegesítő Disney-mesealak.

Kifogyhatatlan a marketingesek tárháza, hogy az embereket vásárlásra csábítsák. Egyik legfontosabb célpontjuk természetesen a gyerekek, a jövő vásárlói. A csábítás már otthon elkezdődik, hiszen a tévéből megállíthatatlanul ömlik a reklám. Kismackó ugrik ki a törülközők közül, hogy a kicsi egyből megismerje a figurát a boltok polcain is. Ajándék játék az öblítőhöz vagy éppen a súrolókeféhez, csupán azért, hogy a gyerek érdeklődését megfogják. Erre persze számtalan egyéb ötlet létezik. Nem véletlen, hogy a kicsiket megcélzó tárgyak a szemmagasság alatt, pont a gyerek horizontjában vannak. (Vagy a babakocsi horizontjában.) A rengeteg Malacka és kiskacsa is azért kerül rá a termékekre, hogy segítsenek a döntésben, a gyerek ugyanis biztosan a kedvencére mutat rá. Apropó, mutatás! Figyeljük meg, hogy számos figura mutat valahova. Éppen ránk. Ennek az az oka, hogy a beszélni még nem tudó apróságok, meglátva a kedves alakot, visszamutassanak. A szülők persze egyből veszik az adást, és a termék a kosárban landol. Nem csak gyerekeket csábít a pékségek mindent betöltő kenyérillata, ami szintén nem véletlenül olyan erős. Hogy garantáltan megkívánjuk a frissen sült sajtos kiflit. Ezek pedig olyan trükkök, amit a legokosabb, legkövetkezetesebb szülő sem tud kivédeni.

– Külön stratégiát dolgoztam ki arra, hogy miként történjenek a nagybevásárlások – meséli Anna, aki három gyerekkel vág neki karácsonykor a boltoknak. – Tulajdonképpen sokkal több időt töltök el azzal, hogy kigondoljam, hogy mit vegyek és hol, mint magával a vásárlással. Először összeállítom a karácsonyi menüsort, ajándéklistát, aztán szépen végigbontom az egyes tételeket, csoportosítok, hogy ezt itt, azt ott, ezt ekkor, azt akkor. Úgy három nagy rohammal általában meg is ússzuk az ünnepi őrületet.
A legfontosabb azonban, hogy cetlivel indulunk a hipermarketekbe, plázákba. Ezt otthon állítom össze, de különösen figyelek arra, hogy a gyerekeket is bevonjam a feladatokba. Ők mondják meg, hogy kell-e tejföl, túró… és a végén persze egy dolgot maguk is mondhatnak, ami majd csakis az övék lesz. Na nem plazmatévére gondolok, de egy csomag gumicukor, a nagylányomnak egy új tusfürdő belefér. Ehhez viszont keményen tartjuk magunkat. Én sem veszek meg mást, mint ami a listán van, még akkor sem, ha közben döbbenek rá, hogy jaj, még ez is kéne, az is kéne. Így legalább jogom van a listával érvelni, ha mégis kuncsorogni kezdenek egy újabb csoki vagy a szuperakciós autó után. Nem könnyű ez a módszer sem, de nálunk bejött. Nincs hiszti, mert csak magukat okolhatják, ha mégis másra vágynak, mint amit előzőleg kértek.

– Nálunk sokáig egy rémálom volt a boltba járás – panaszolja Kriszta. – Ákos fiam olyan hisztiket képes volt lecsapni az áruházban, hogy azt senkinek sem kívánom. Ha nem kapta meg a kinézett csokit, cukrot, levetette magát a földre és csapkodott. A pénztárhoz közeledve meg már nekem is gyomorgörcsöm volt, mert az ácsorgás alatt, a kindertojások és rágók társaságában még jobban behergelte magát. Egyedül nem is mertem vállalni, a férjemmel ketten próbáltuk lefogni az őrjöngő gyereket.
Egy barátnőm tanácsolta, hogy próbáljam elvonni a figyelmét. Ez jó ötlet – gondoltam –, de ugyan mivel, mikor minden lépésnél van valami, amit meg akarna magának szerezni. Mondott egy jó játékot: keressük meg a legaranyosabb Mikulást a boltban. Na és a legrondábbat. A legcsálébb kisszéket, a legzöldebb káposztát… Tudom, elég időigényes és fárasztó így a bevásárlás, de legalább nincs folyton visítás. Nekem ez mindent megér.

– Visszaszámolom a perceket, hogy végre hároméves legyen a gyerek, és beadhassam a hipermarketek játszószobáiba. Addig viszont úgy oldjuk meg a bevásárlást, hogy egyikünk rohamtempóban végigvágtat a sorokon és bepakolja az árukat, a másikunk meg töméntelen mennyiségű százassal a zsebében hol a rénszarvasszánra, hol a helikopterbe ülteti a gyereket – kezdi Ádám. Ez szerintem még mindig olcsóbb, mint telerámolni a kocsit mindenféle játékkal, csokival, csak hogy ne kezdjen el toporzékolni a gyerek.
Mondjuk nem hiszem, hogy bármelyik szülő is képes békében levezényelni a nagy karácsonyi bevásárlást. Nézzünk csak végig a plázákban vagy a hipermarketekben, szinte zeng az egész épület a visítástól. Erről eszembe jut a párizsi Disneyland, ahova egy jutalomút keretében egyedül jutottam el. Odafelé menet, délelőtt békésen sétálgattak a gyerekek a szüleik mellett, a boltokkal telizsúfolt utcán, hiszen tudták, fantasztikus játékok várják őket. Érdemes lett volna levideózni, milyenek voltak ugyanezek a gyerekek hazafelé, úgy késő délután. Hiszen minden bolt tele volt meseszép játékokkal, pont azokkal, amelyeket kipróbálhattak, amin foroghattak… Életemben olyan üvöltést nem hallottam, mint ott. Talán minden gyerek visított! Akkor azt mondtam, soha ide gyerekkel én el nem jövök. Felesleges fogadkozás volt, hasonló a helyzet így ünnep idején a boltokban! Marci is menetrendszerűen üvölt, ha indulunk haza. Hiába próbált már ki mindent, úgyse elég. Semmi sem elég. Mindegy, hát visítson. Ahogy minden gyerek a boltban…