nlc.hu
Család
Unatkozó gyerekek – unatkozó felnõttek?

Unatkozó gyerekek – unatkozó felnõttek?

A hétvégéket gondosan megszervezzük. Játszóházból ki, bábszínházba be, plázából ki, vadasparkba be. Nehogy egy üres perc is maradjon. Nehogy a gyerek unatkozzon. Olyan már ez, mint valami kényszer.

Mert program kell mindenáron, a gyereknek fejlődnie kell, okosodnia, erősödnie, élményeket gyűjtenie. Ha mégis otthon maradunk, vegyünk új kreatív játékot, hívjuk át a szomszédot, költöztessük át a nagymamát. De tessék! Most is csak úgy mereng, bámul ki az ablakon, folyton nyaggat a véget nem érő kérdéseivel, ül, és semmit se csinál. Mit kellene kitalálni, hogy ez a gyerek ne unja úgy magát?






Mi is az az unalom?


Semmittevés? Elbambulás? Testvérek közti veszekedés? Vagy talán mi húzzuk rá az „unalom” sémát mindezekre? Hiszen magát a fogalmat is a szülőktől tanulja meg a gyerek, a valódi unalmat a mai gyerek nem ismerheti, hiszen ehhez olyan ingerszegény környezetre volna szükség, ami nem is létezik. Legtöbb esetben a szülőknek van problémájuk az unalommal, ők nem tudnak a szabad óráikkal mit kezdeni, ők ugranak inkább az autóba, ha a gyerek kivonul a konyhába, hogy kérdezgessen. Miért barna, miért ott sétál, miért bácsi? A miérteket pedig a szülők folytatják: miért nem megy a szobába játszani az új babakonyhával? Miért nem hagy békén? Miért kérdezget ennyit? Miért unja már megint magát? Pedig tulajdonképpen ő szenved attól, hogy megint válaszolgatnia kell, ő nem tud az esős-bambulós napokkal mit kezdeni, ő nem tudja élvezni a csendet, a semmittevést.
A gyerekek általában remekül elviselik a céltalan henyélést, nem erőlködnek folyton, hogy valami hasznosat kellene csinálni, nem pedig az ágyon hasalni és ropit majszolni.


Együtt a család


A gyerekek nagyon szeretnek „csak úgy” együtt lenni a szüleikkel. De mit jelent, hogy „csak úgy”? Együtt van mindenki, apa se siet a munkába, végre nincs rajta öltöny, amire mindig vigyázni kell, végre nem telefonál folyton, hanem a családdal van. Ébredéskor nem rohan senki kávét főzni, nincs veszekedés a fürdőszobán, be lehet bújni a nagyágyba, lehet hancúrozni, ráérősen reggelizni, pizsamában lófrálni, anyával csokikrémet kavarni, apával kocsit takarítani, kutyát sétáltatni… A család együtt van, és egymásra figyel. Nem lógnak a levegőben a kérdések; a szülők hallják, amit a gyerekek mondanak, és válaszolnak.
Nagy szükség van az ilyen együttlétre. A kisgyerek – és a felnőtt is – kipiheni az egész heti feszültséget, a hétköznapi robotot, szigorú napirendet. Nincsenek feladatok, szabályok, az egész család „csak úgy” elvan.


Miért nem tudunk lazítani?





• Egyrészt ránk szakad a házimunka. Halomban áll a szennyes, a vasalatlan, az íróasztalon a munkahelyről hazahozott feladatok. Sokszor egy-egy szombat keményebb műszaknak tűnik, mint egy szimpla csütörtök. Nem csoda, hogy ha csak eszünkbe jut a hétvégi ebédfőzés, takarítás, mosás, mosogatás… ingerülten kelünk ki reggel az ágyból.





 Tipp: tanuljunk meg pihenni!



Mint minden, ez is szervezést igényel. Legalább a hétvége egyik napját tegyük teljesen szabaddá: főzzünk előző nap nagyobb adagot, menjünk el étterembe vagy rendeljünk egy pizzát, és ne akarjunk a lakásban mindenáron patikatisztaságot. Lazítsunk egy kicsit az otthonról hozott merev szabályokon: húsleves nélkül is van vasárnap, és kibírja az a bútor, ha csak kéthetente törölgetik le. 






• Másrészt azért nem működik a családi semmittevés, mert mi magunk se tudjuk elképzelni. Mi menekülünk az unalom elől plázákba, gyerekprogramra, koncertre, cukrászdába, állatkertbe. Természetesen ezek a programok mind megállják a helyüket a gyerek életében, csak nem egymásra zsúfolva. Mintha félnénk otthon maradni. De miért is? Szembe kellene nézni azzal, hogy nem tudunk egymással mit kezdeni? Nem tudunk beszélgetni? Nem bírjuk kezelni a gyerekek közötti veszekedéseket? Nem is szeretünk otthon?





Tipp: Tartsunk önvizsgálatot! 



Ahhoz, hogy megtaláljuk az otthonról való elmenekülés okát, magunkba kell néznünk. Próbáljunk meg a következő kérdésekre választ adni, és talán segít, hogy akár csak gondolatban, de előbbre jussunk.

• Mennyire látom szépnek a lakásom? Esetleg eljött az idő egy lakásfelújításra?
• Mikor jó otthon? Egyedül? A párommal? A gyerekekkel?
• Ha elengedném a házimunkát (rendelnék ebédet, nem takarítanék, nem mosogatnék…), akkor jó volna otthon?
• Mikor játszott együtt a család? (Dögönyözés, társas, szerepjáték…)
• Ki kezdeményezi a programokat és vajon miért?









Magunk szoktatjuk rá


A programkényszer másik hátulütője, hogy szépen rászoktatjuk a gyereket a folytonos szórakoztatásra. Az válik számára természetessé, hogy egyik foglalkozás után rohanunk a másikra (mindenhová kocsival, mert az utcán való lődörgés elveszi az értékes időt a fontos dolgoktól), hétvégén is egymás hegyén-hátán a bábszínházak, cirkuszi mulatságok, nagy családi névnapok. Vasárnap este meg már csak arra jut idő, hogy megnézzük, van-e még tiszta ruha másnapra. A gyerekek pedig mindent megszoknak, így aztán nem csoda, hogy ha egy „üres” hétvége néz elénk, már méltatlankodnak. Innen meg már megy az ördögi kör: „Hát a gyerek nem bír otthon lenni, muszáj elmennünk! Tudjátok, unatkozik!”

Mi a fontos a gyereknek?


Hinnünk kellene magunkban. A gyerek élvezi a velünk töltött időt, jólesik neki téblábolni a lábunk alatt, kérdezgetni, olykor butaságokat is. Még csak tévére sincs szüksége, elég volna, ha úgy igazán ráfigyelnénk, és bevonnánk a saját teendőinkbe. Nem kell ehhez nagy tudomány, játszani tudás, szakképzett óvónő: csinálja azt, amit mi. Főzzön. Gyomláljon. Üsse a számítógép billentyűzetét. Teregessen. És közben pedig kérdezgessen, hiszen így ismeri meg a világot. Így tanulja meg, milyen a szülő-gyerek kapcsolat. Egymásra figyelő és szeretetteljes.





Unaloműző tippek

• Kertészkedjünk! Minden családban akad legalább egy szobanövény. Keressünk egy könnyen takarítható helyet a lakásban, lépcsőházban, és ültessük át a növényeket. Jobb, mint a homokozás!
• Jelmezbál otthon! Vegye ki azt a ruhát a szekrényből (természetesen a miénkből), amelyiket csak akarja, és öltözködjön!
• Vagdossunk! Vegyünk elő reklámújságokat, és vágjunk ki belőle képeket (babákat, játékokat, virágokat), rendezzünk versenyt, hogy ki talál szebbet. Később ezeket felragaszthatjuk egy papírra.
• Régi fényképalbumok, elő! Mindenki szereti nézni a családi fotókat, pláne, ha szép történeteket kanyarítunk a képek mögé.
• Fessünk! De ne papírra. Dobozra, tusfürdőre, pohárra… így sokkal érdekesebb. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top