Nincs mit szégyellned: a nők túlnyomó többsége élvezi a vásárlást ez régen megállapított tény. Éppen ezért nemcsak arra költesz, amire szükséges, hanem magáért a vásárlás öröméért szórod a pénzt. Egy nő vásárol akkor is, ha boldog, mert feldobott hangulatban jó nézelődnöd, költened erre-arra, de akkor is a butikok felé veszed az irányt, ha szomorú vagy, és vigasztalnád magadat.
Egyszóval kész program és egyben létszükséglet is! A szezonvégi akciókról nem is szólva, ami felér egy doppinggal, hiszen ekkor kedvenc márkáid termékeit is megengeded magadnak. Viszont azon már érdemes elgondolkodni, hogy a divat- és játékcégeknek komoly piacot jelent az egészen fiatal korosztály, egy német kutatás szerint ugyanis ez a korcsoport egyre inkább márkafüggő.
Okosabbak és kritikusabbak
Biztos ismerős számodra az a kellemetlen szituáció, amikor a magát már kész felnőttnek képzelő csemetéd szinte keserves sírásba, majd könyörgésbe kezd a közös ruha- vagy cipővásárlás során. Rémálom. A plázavilág és a reklámipar az elmúlt évek során kitermelte a stabil fogyasztót: a márkafüggő gyereket, a divatőrült kamaszt és a presztízsből menő helyen vásárló fiatal felnőttet.
A gyermeked jövendőbeli felnőtt vásárló, akinek márkakötődéseit a nagy nevű brandek már fiatalkorban igyekszenek megteremteni. Ebben az életkorban sokkal könnyebb kialakítani a márkahűséget, hiszen a gyermekkorban kialakított preferenciák a legbiztosabbak. De nem kell túlzásba vinned a gyerek védelmét a vásárlás során, hiszen a szakembereknek nincs könnyű dolguk a mostani korosztállyal: sokkal több információval rendelkeznek, sokkal kritikusabbak, mint te voltál annak idején.
Színesen a suliban is
Tíz-tizenöt évvel ezelőtt csak a nejlon iskolaköpeny volt a ciki amit, valljuk be, tényleg a süllyesztőbe kívánt minden diák , és ritkaságszámba ment, ha valakinek nyugati márkájú ruhadarabja volt. Ma egy gyereknek nem elég, hogy szép, okos legyen ahhoz, hogy pozitívan bírálják el az osztálytársai és a tanárai egyaránt, jól öltözöttnek, trendinek kell lenni.
A márkás, menő ruhák, mobiltelefonok, ékszerek, sminkek, parfümök, cipők és mp3-lejátszók elárasztották az egyhangúan unalmas iskolafolyosókat. Néhány intézmény megpróbál gátat szabni az őrületnek, és több-kevesebb sikerrel igyekszik bevezetni az anglikán hagyományokban sikeres egyenruhát. De éppen akkora az ellenállás a diákok és a szülők részéről, mint a tanárokéról. Túl friss még a régi rend emléke, a személyiségi jogok korlátozása keserű szájízzel és felhördüléssel jár.
Szólj hozzá a fórumokhoz!
Melyik ruhamárkát szereted? »
Márkanév »
Márkás …és? »
Kérdezd szakértőnket!
Dr. Szögedi Dalma gyermekpszichológus »
Márkafüggő nemzet a magyar ez derült ki a GfK egy tavalyi felméréséből , az EU-ban ugyanis nekünk számít legtöbbet a ruházati termékek márkája. A 613 év közötti korosztály pontosan ismeri a márkák világát, egy bizonyos kor után és ez a kor egyre előbbre tolódik pedig gyakorlatilag nem lehet beleszólni a gyerekek márkamániájába.
A legnagyobb mértékű márkatudatosság a sportcipőknél mutatkozik. A gyermekeket megcélzó marketing már az óvodában kezdődik, és ez elsősorban a médiaközpontú társadalom működésével magyarázható. A gyerekdivatpiac ugyanúgy épül fel, mint a felnőtteké: trendbemutatók, eladásnövelő trükköket és kommunikációs ötleteket ismertető szakmai előadások követik egymást szakvásáron. Vagyis a gyermekek egyre nagyobb gazdaságformáló erőként jelennek meg az piacon: beleszólnak szüleik vásárlási döntéseibe, és gyakran saját pénz felett is rendelkeznek.
Mire felnőnek, már 18 000 órát töltöttek el a televízió előtt, megszámlálhatatlanul sok reklámmal találkoztak. A mai gyerekeket azonban szerencsére nem könnyű levenni a lábukról.
Szakemberek szerint
A márkafüggés komoly jellemhibákkal járhat. A fiatalkorban kialakuló értékrend egészségtelenül torzulhat, ha nem a normális tapasztalatokból, hanem csak a haverok vagy a média által sugallt világból merít. Nyilván neked sem mindegy, miben jár a gyereked, mint ahogy saját ruhatárad kiválasztásakor is erősen befolyásolhat az aktuális divat. Segíts neki választani!
Az igazi problémák akkor kezdődnek, ha egy tininek lejjebb kell adnia az addig megszokott szintből. A legdögösebb, borsos árú cuccok ráadásul gyorsan kimennek a divatból. A család mindennapjaiba hirtelen beálló szűkös napok is igazi lelki sokkot okozhatnak.
Egy márka- és imázsfüggő gyereket a pokolra kívánt és cikinek tartott konfekcióöltözetek vagy a kínai butikok választéka depresszióba üldözheti. A tinédzserek számára fontos a biztonság, az állandóság és az elismertség, de a túlzásba vitt divatkövetés miatt barátságai, emberi kapcsolatai mehetnek tönkre, mert addig ismeretlen a viselkedését helytelenítő érzésekkel kell szembenéznie.
Ha már mindenképp nevesített ruhaneműt, játékot kíván magának a csemetéd, érdemes az olcsóbb, kisebb hírnévvel rendelkező márkákra is felhívnod a figyelmét. Tanulja meg a minőségi és a tartalmi különbségeket értékelni.
Nem lehet elég korán elkezdeni. Tudatosan és következetesen próbáld a közös vásárlások során irányítgatni gyermekedet. Ne feledd, hogy a gyerek legtöbbet utánzás alapján tanul!
Nincs elhajlás! Ha valamiben már egyszer döntöttél, legyél következetes. Ha nem vettél meg valamit korábban, később is ragaszkodj az álláspontodhoz!
Bármennyire is szeretnéd, nem nevelheted bura alatt a gyereket, de igyekezz türelemmel és szeretettel terelgetni egy arany középút felé.