A cumizásra való igény minden baba veleszületett tulajdonsága. Az anyukák nem bánják, ha babájuk cumizik, hiszen nyugodtabbak, kevesebbet sírnak. Számolni kell azonban azzal, hogy árthat a fogaknak, és az állkapocs is torzulhat tőle.
Ügyelj a formára!
A vigasznyújtó szórakoztató jószág egyik legfontosabb kritériuma, hogy jó formája legyen. Ha találtunk ilyent, és beüzemeltük, számoljunk vele, hogy akadhatnak apró problémák. Figyelni kell rá, hogy el ne vesszen, és mindig tartsuk tisztán, hiszen gyakran fog a talajon landolni. Ami még nagyon fontos: ne az legyen a fő szerepe, hogy betömjük vele a bébi száját.
A babákkal született szopóreflex és a fáradt anyukák nyugalom iránti vágya egy időre fontos társsá lépteti elő a cumit. A gyermeki állkapocsra és a cumifüggőségre való tekintettel nem árt néhány fontos dolgot megemlíteni:
A cumizásra való igény minden babánál más és más. Némelyiküknek az is elég, ha néha-néha elrágódik a saját öklén vagy ujjacskáján. Fontos tehát, hogy ne erőltessük a gyerek szájába a cumit.
Sokszor előfordul, hogy a pici elutasítja a cumit, kiköpi, vagy elfordítja a fejét. Ilyenkor ne próbáljuk visszatenni a szájába.
A cuminak fontos szerepe, hogy megnyugtassa a nyűgös babát, kímélve ezáltal a szülői idegeket is. Ennek ellenére fontos, hogy más módszerekkel is próbálkozzunk. Babusgassuk, beszéljünk hozzá halkan, nyugodtan, vagy sétáljuk vele körbe a lakást. Ehhez természetesen sok türelemre van szükség, hisz nem olyan szórakoztató egy üvöltő csomaggal körözni.
Lehetőleg a kezdetektől cumi nélkül altassuk el a picit. Így elkerülhetjük az éjszakai keresgélést.
Kapcsolódó írások:
Búcsú a cumitól »
Változások kora »
Fórum: Éjszakai cumizás »
Kérdezd szakértőnket!
dr Kardos Zsuzsanna csecsemő és gyermekgyógyász »
Miről ismerhető meg az állkapocsbarát cumi? Lapos, puha fejéről és a keskeny nyakáról, ami jól illeszkedik az állkapocshoz és az ajkakhoz. Cumit három méretben lehet kapni, korosztály szerint: 16, 618 és 18 hónaposnál idősebb gyerkőcöknek.
Kevés tárgy veszik el olyan gyakran, mint a pampogó. Mi sem egyszerűbb tehát, kössük láncra e kóbor tárgyat. De vigyázat: ne akarjunk magunk cumiláncot barkácsolni! Fennáll ugyanis a veszélye, hogy a gyermek a nyaka köré tekeri. Az üzletben kapható láncok szigorú normák szerint készülnek. Maximum 22 cm hosszúak lehetnek, fából vagy műanyagból készülnek, és erős csattal csíptethetők a ruhához.
Búcsú a cumitól
Akár akarja porontyunk, akár nem, eljön az az idő, mikor ki kell tépnünk a cumi karmai közül. A szülőnek nagyon türelmesnek kell lennie, és az sem árt, ha egy tündér képességeivel rendelkezik, hiszen a dolog nem megy egyik napról a másikra.
Minél később kezdjük el a leszoktatást, annál nehezebben szabadulunk meg tőle. A késői cumizás az állkapocs és a fogak deformálódásához vezethet.
Néhány tipp, hogy az elválás fájdalommentes legyen:
A konkurencia: Üssük ki a babapipát a nyeregből! Álmosság vagy nyűgösség esetén vigasztaljuk a picit egy macival vagy a kedvenc kispárnával. Az is segíthet, ha mesélünk egyet.
Ha tönkremegy: A gyerekek egy-két éves koruk között életveszélyes helyzetbe tudják hozni cumijukat. Ha tönkremenne, lehetőleg ne adjunk másikat! Ez persze csak akkor segít, ha nem tartunk otthon százdarabos gyűjteményt, amiből mindig előkerül egy makkegészséges darab. A szülő is támadásba lendülhet: lyukasszuk ki a cumit, így az imádott tárgy már nem nyújt élvezetet.
Cumitündér, akivel üzletelhetünk: A gyerekek állandóan vágynak valamire. Ezért a hőn áhított dologért felajánlhatjuk a cumit. Szervezzük meg jól az akciót: írjunk együtt levelet a tündérnek, a cumit pedig szépen becsomagolva tegyük éjjelre a szoba ajtaja elé. Reggelre pedig már az ajándék várja a küszöbön a gyermeket. Ha gyermekünk egy idő után mégis vágyakozna a pipájára, hívjuk fel a figyelmét, hogy akkor bizony a szép új babát vagy kisautót kell visszacserélni a cumira. Sok kisgyerek szívesen odaadja kedvencét a Mikulásnak vagy a Jézuskának is.
Az állatbébiknek is szükségük van cumira: Használjuk ki gyermekünk szociális érzékenységét! Sok gyerkőc igazi hősnek érzi magát, ha odaadhatja cumiját egy kiskutyának, egy nyuszinak vagy egy kismadárnak, aminek természetesen nagy szüksége van rá. Megerősítésül adjuk át az állatmama hálás köszönetét, egy kiadós szülői dicséret kíséretében.
Néha a józan ész is győzhet: Sok apróság nagyon szemfüles, és rögtön észreveszi a szülők trükközését. Ha elmagyarázzuk a cumi összes káros hatását, meglepően belátóak. Ez a módszer akkor hatásos, ha a cumiról való leszoktatás a gyerek miért időszakára esik.
Akármilyen módon csellel vagy észérvekkel szoktatjuk le csemeténket a cumizásról, szeretettel, türelemmel tegyük. De reménykedhetünk a jó szerencsében is, akadtak már olyan emberpalánták, akik egyszerűen ráuntak, és önként szoktak le.