 |
Régen nem sokat töprengtek ilyen kérdéseken. Előkapták a szíjat, kimosták szappannal a gyerek száját, vagy csak a sarok felé mutattak, és a dolog már is el volt rendezve. Ma már azonban más szelek fújnak a gyereknevelésben, és többet gondolkodunk a hogyanokon, miérteken. Vajon mitől is csúnya egy szó, és miért is tiltjuk meg a gyereknek, hogy kénye-kedve szerint használja a szavakat? Miért fáj ugyanaz a szó tőle jobban, mint másoktól?
Az óvodás egyik nagy felfedezése, hogy a beszéd megnyitja előtte a világot. Bele tud szólni a dolgokba, mindenről véleménye van, amelyet persze folyton hangoztat. Ha rátalál egy csúnya szóra, hamar rádöbben, hogy micsoda vihar képest kavarni ennek az ismételgetésével. Mert minden szülő másképpen reagál.
Még mielőtt kimondaná
 |
Ha először elhangzik
Ne vegyünk róla tudomást. Mintha annyit mondott volna, hogy babfőzelék. Az óvodás gyerekek sokszor nagyon is tudják, hogy ez a szó más lesz, mint a többi. Kíváncsian lesik otthon a hatást, amely ha elmarad, már nem is olyan érdekes. Új játékot keres, és persze előbb-utóbb megpróbálkozik újra egy-egy csúnya szóval de ha mindig elmarad a szörnyülködés, pirulás, családi kupaktanács, akkor úgy fogja érezni, hogy nem is érdemes ezzel foglalkozni.
Ha megszidjuk, akkor kényszerpályára kerülünk. Miért is szidjuk? Egy szóért? Ami az egyik szövegkörnyezetben rossz, a másikban meg jó? Ha leszidjuk, és tovább folytatja, akkor büntessük? Nem elég, hogy büntetés jár a rosszalkodásért, verekedésért, de még egy szóért is?
Ha minket szid
Mióta Nándi óvodás lett, nagyon megváltozott. Agresszívabb, szófogadatlanabb, és folyton csúnyákat mond. Nemcsak úgy általában, hanem a legtöbbet nekem címezi. Hülye vagy! visítja, és elrohan. Ezt naponta minimum négyszer. Aztán ha valamiért rászólok, szimplán úgy válaszol, hogy: utállak! Ez nagyon rosszulesik. A legutóbb azt mondta rám, hogy hülye tyúk
Nekünk is új a lecke, hogy micsoda erejük van a szavaknak. Hogy napokig melengeti a szívünket, ha a gyerek azt súgja, hogy szeretlek. Még akkor is, ha épp a cukrászda előtt vagyunk, és tudjuk, hogy mindennek egy sütemény lesz az ára, de nem számít, és legszívesebben az egész pultot felvásárolnánk a gyereknek. A direkt nekünk szánt csúnya szó különösen fáj, de egy dolgot azért tisztáznunk kell. Aki ezeket mondja, egy kisgyerek, akit folyton arra tanítunk, hogy ütés helyett szavakat használjon. A gyerek a kedvünkben jár, és mérgében nem támad a kezével nekünk, de akkor meg azt kérjük ki, amit mond. Nem csoda, hogy teljesen tanácstalan.
A gyerekek sokszor dühösek. Dühösek az egész világra, mert az olyan nagy, ők meg olyan kicsik. Alig értenek belőle valamit, ráadásul a felnőttek mindenbe beleszólnak, mindent jobban tudnak. Ez már bőven elég indok, hogy a kicsi olykor dührohamot kapjon, és valamivel levezesse a feszültségét. Legyünk inkább megértők a méreggel szemben, és ne kapjunk mi is dührohamot. A gyerek csupán arra vágyik, hogy megvédjük és szeressük. Még akkor is, ha éppen csúnyákat kiabál felénk. Egy hülye tyúk sértés élét könnyen elvehetjük, ha azt mondjuk: Akkor te meg egy dühös kiscsirke vagy!
 |
Legyen tiltólista?
Az a legjobb, ha nem határozzuk meg pontosan, hogy mely szavak csúnyák és melyek nem. (Hány szépirodalmi mű van, amelyben káromkodnak, és attól még a kiváló olvasmány!) Ne arra tanítsuk a gyereket, hogy vannak szavak, amelyek rosszak, mert ez egyébként sem igaz. Ha a gyerek is azt látja, hogy mi nem használunk ilyeneket, de nem is fordítunk túl nagy gondot arra, hogy miket mond a kicsi, előbb-utóbb elsimul ez a probléma is. Élvezzük a beszédet, kreáljunk magunk is szavakat, és játsszunk sokat az anyanyelvvel.
