Szóljatok hozzá Ti is a vitához a Nők Lapja Vita az oktatásról fórumon!
A kritikák főleg az egyetemi oktatást illetik. Ezekre a jelenségekre a felsőoktatási reform igyekszik megoldást kínálni, ám az első „bolognai” tanárnemzedék csak három év múlva diplomázik. Addig viszont marad a hagyományos képzés, amely arra hivatott, hogy jól vagy rosszul, de felkészítse a hallgatókat a pedagógusi pálya kihívásaira.
Személyre szabott tanácsok
 |
| Joós Andrea |
Az ELTE Trefort Ágoston gyakorlóiskola diákjait egyáltalán nem zavarja, hogy Robi, fotós kollégám óra közben egyfolytában fényképez. Volt idejük hozzászokni a nyilvános tanórákhoz. Joós Andreát viszont szívből sajnálom. Nem elég, hogy tanárjelöltként vezetőtanára, dr. Schróth Ágnes, és egy hospitáló hallgató is kritikus szemmel figyeli, még mi is nehezítjük a helyzetét.
– Már nem számít – nevet Andrea. – A vizsgatanításon túl vagyok, ez a lényeg.
Előző heti vizsgáján hetedikeseknek tartott előadást a tudatos vásárlás és a környezetvédelem témakörében. Nem is előadás volt az igazából, hanem maga az élet – játékos formában. Először egy nagy „szemeteskuka” lett az osztályból. A diákoknak műanyag üdítősüvegként, konzervdobozként, mosóporos zacskóként kellett megtalálniuk saját csoportjukat, hogy a végére eldőljön, ki újrahasznosítható, felesleges, vagy éppen veszélyes „hulladék”. Ezután minden csoport kedvére vásárolhatott saját áruházában, de a termékek közül már tudatosan kellett válogatniuk. A kosarakba csomagolás nélküli gyümölcs, újrahasznosítható, műanyag palackos tej és papírdobozos üdítő került. Andrea négy órát készült erre az alkalomra, de megérte. A gyerekek játszva dolgozták fel a témát, ő pedig kitűnően vizsgázott. A mai óra a gimnazistákkal már csak ráadás.
– Itt nagyon fontos a szakmaiság, a kicsiknél inkább az élményszerűség számít – mondja Andrea. – Ott jól működik a csoportmunka, élvezik, ha történik valami az órán. Ezt én is szívesebben csinálom, a frontális előadást kevésbé szeretem. Az első órám például katasztrofálisan sikerült, a gyerekek nem értették meg az anyagot, a táblaképem pedig szörnyű volt. Nem tudtam, hogyan fegyelmezzek, majdnem kicsúszott az óra a kezemből. A legnehezebben azt tanultam meg, hogyan beszéljek arról, amit át akarok adni úgy, hogy a gyerekek meg is értsék.
Úgy tűnik, ez mostanra sikerült, hisz a diákok a kémiaóra végére tökéletesen tisztában vannak a halogén szénhidrogének káros hatásaival. A legizgalmasabb azért itt is az, amikor kézbe vehetik a különböző dezodorokat, légfrissítő sprayket, hogy kiderítsék, freonnal működnek-e. S hogy mi történik, ha karcossá válik a palacsintasütő?
 |
| dr. Schróth Ágnes |
– Odaég a palacsinta – hallatszik a hátsó padból.
Az – egyébként helyes – választ élénk derültség követi, aminek Andrea azzal vet véget, hogy nem árt óvakodni az ilyenkor felszabaduló káros anyagoktól sem. Akkor sem jön zavarba, amikor egy kérdésre nem tudja a pontos választ – ígéri, utánanéz -, és bár a felvillanó vaku kizökkenti gondolatmenetéből, hamar felveszi a fonalat. Rutinosnak látszik, vezetőtanára nem is szól bele az órába, hátul jegyzetel csendesen az utólagos értékeléshez.
– Hamar kiderül, hogy egy hallgatónak mennyire kell az irányítás – mondja dr. Schróth Ágnes. – Mivel Andi a biológia szakján már tanított, rögtön látszott, hogy egyedül is megállja a helyét. Megvan benne az a szakmai felkészültség, nyitottság, fejlődésre való képesség, ami a jó tanárjelölt sajátja.
– Meglepett, hogy válaszoltak a kérdéseidre – értékeli óra után hospitáló társa. – Nem tudom, hogy csináltad…
– Elmélet és valóság teljesen más – magyarázza Andrea. – Egyetemen minden módszert megtanultam, fújtam a definíciókat, de hogy hogyan kell csinálni, arról fogalmam sem volt. Kizárólag az egyetemi anyag alapján nagyot lehet bukni. Gyakorlatban tanultam meg, hogy készüljek, és hogy a diákokra írjam az órát, ne fordítva.
„Videóról tanultunk”
– Nekem nem volt ilyen szerencsém – meséli Miklós Józsefné, Zsóka, aki gyes alatt végezte el a főiskolát, és háromgyermekes anyukaként lett tanár. Most rajzot és vizuális kommunikációt tanít egy általános iskolában. – Utolsó éves voltam, mikor megkerestek a szomszéd kisvárosból, hogy nincs-e kedvem tanítani. Nem volt kérdés, hogy vállaljam-e. Szerintem ez nekem nagyon sokat segített abban, hogy elsajátítsam a tanárság csínját-bínját, mert sajnos, egyáltalán nem tanítottak meg tanítani, a hospitáláson túl gyakorlati képzést egyáltalán nem kaptunk a főiskolán. Talán annyi történt, hogy videón megtekintettünk egy-két órát, de például soha nem mentünk el a pedagógia tanárnővel a helyi gyakorlóiskolába megnézni és kielemezni egy órát, ami szerintem rengeteget adhatott volna. Vagy tarthattunk volna órát egymásnak, abból is biztosan sokat hasznosíthattunk volna később.
– Csoda, hogy az első évben kötelező óralátogatások nem vették el a kedvem, hisz a gyerekek borzasztó fegyelmezetlenül viselkedtek az esetek túlnyomó többségében. Ma már persze a tapasztalataim alapján tudom, mit lehet egy ilyen helyzettel kezdeni, de akkor rögtön a mély vízbe ugrottam, nagyon nehéz volt akár csak kiállni és beszélni egy osztály előtt. Az első helyen elrontottam a fegyelmezést, túl megengedő voltam, és ezt később már nem tudtam korrigálni. A sok elmélet helyett jobb lenne a hangsúlyt inkább a tanárképzés gyakorlatára fektetni. Mondom ezt úgy, hogy azért rengeteget tanultam a főiskolán, nemcsak a tanároktól, hanem a társaimtól is. Nekem azóta is természetes, hogy kikérjem a kollégáim tanácsát, sőt, a gyerekekét is. Legutóbb névtelen felmérést csináltam, mi a jó vagy rossz az órában, illetve bennem, mint tanárban. Az is nagy előnyöm, hogy a két nagyobb gyerekem nagyjából akkora, mint akiket most tanítok, így ismerem a gondolkodásmódjukat, és nyitott vagyok rájuk. A legfőbb fegyverem azonban a szeretet. Ha egy gyerek érzi, hogy elfogadóan, pozitívan állok hozzá, egészen máshogy viszonyul a tantárgyhoz is.
Az elmélet sem felesleges!
 |
| dr. Ollé János oktatáskutató |
A rengeteg olvasói levélben is a gyakorlati képzést hiányolták a legtöbben, ám dr. Ollé János oktatáskutatónak más a véleménye ezzel kapcsolatban.
– Minden szakasznak van funkciója. A hallgató számára nem követhetően, de nézetformálás is történik, tehát miközben neveléstörténetet, pszichológiát, elméleti tárgyakat tanul, átalakulnak a nézetei, a gondolatai. A másik kérdés a motiváció. Nem úgy kell felfogni, hogy engem készítenek fel a tanári pályára, hanem úgy, hogy én készülök rá. És akkor a hallgató majd választja azokat az órákat is, ahol sok gyakorlatot vár el az oktató, és nem fiktív papírt hoz a próbatanításról. Jelenleg tíz tanár szakosból valóban kettő-három készül a pályára, de nagyobb baj, hogy ennél többen tanítanak végül… A gyakorlati képzés másik, nehéz feladata, hogy felülírja azokat az elavult módszereket, amelyekkel a hallgatót tizenkét évig oktatták, és amelyek a kutatások szerint a legnagyobb hatással vannak rá. Hiába beszélünk csoportmunkáról, mutatjuk be, ha diákként ilyesmivel nem találkozott. Akkor legfeljebb levizsgázik belőle. Sokat segítene, és próbálunk is ez irányba mozdulni, ha a gyakorló iskolák nem elitiskolák lennének, frontálisan is kiválóan oktatható gyerekekkel.
A szakember szerint a pedagógusok konzervativizmusára nem kínál megoldást a generációváltás, a fiatalok közül is vannak merev struktúrában gondolkodók.
– Sok pedagógus, ha új módszerekkel találkozik, hitelteleníteni próbálja azokat, vagy azt, aki felkínálja neki: védi magát. Pedig vannak nagyon jó továbbképzések, amelyeket a saját személyiségükhöz és körülményeikhez igazítva jól lehetne használni.
Dr. Ollé János szerint a kétszintű tanárképzés előrelépést jelent majd, mert a második szakasz sokkal több gyakorlati elemet tartalmaz, és lehetőséget nyújt arra, hogy igazán motivált hallgatók kerüljenek be. Akik talán már természetesnek veszik, hogy tanárrá válásuk nem zárul le az államvizsgával, hanem egy életen át tartó folyamat.
Szóljatok hozzá Ti is a vitához a Nők Lapja Vita az oktatásról fórumon!
|
Miért akarok tanár lenni? A felsőoktatási intézményekbe már nem lehet egyből tanárszakra jelentkezni, csak alapszakokra. A bejutáshoz 144 pontból átlag 120 pont kell. Már most vannak azonban olyan elsős hallgatók, akik tudják, hogy felsőbb szinten tanárképzésre felvételiznek majd. Póka Entoni (Nyíregyházi Főiskola, történelem szak) „Nem kellett felvételiznem, a hozott pontjaimmal jutottam be. Eredetileg régészkedni akartam, de az a szakirány nem indul, így tanárnak jelentkezem.” Oláh Panni (ELTE, történelem szak) „Úgy érzem, tanárként tudom majd megmutatni magam igazán. A régi felvételi rendszerben kerültem magyartanár szakra. Tavaly rájöttem, kell mellé még valami, hogy jobban el tudjak helyezkedni a pályán, így jött a történelem.” Béringer Balázs (ELTE, matematika szak) „Abban voltam biztos, amikor jelentkeztem, hogy matekot akarok tanulni. A jeles érettségimnek köszönhetem a bejutást. Jó tanáraim voltak gimnáziumban, én is úgy akarok tanítani, mint ők.” Miért akarok tanító lenni? Tanító szakra beszélgetésből és torna-, olvasás-, ének-alkalmassági vizsgából áll a felsőoktatási felvételi. Az elérhető 144 pontból tavaly 80-87 pont is elég volt a sikerhez. Kaszás Edit (Juhász Gyula Tudományegyetem) „Gyerekkori álmom volt, hogy tanító legyek. Elsőre felvettek gimi után, ami nem is csoda, mert 4,5-ös átlaggal érettségiztem.” Nagy Dorottya (Apor Vilmos Katolikus Főiskola) „Nem először futottam neki a felvételinek, igaz, első évben nem próbáltam meg a tanító szakot. Miután szeretem a gyerekeket, és tudok is velük bánni, tavaly úgy döntöttem, harmadik helyen azt is megjelölöm.” Váradi Ágnes (ELTE) „Debreceni sportgimnáziumot végeztem. A Testnevelési Főiskolára sérülés miatt nem mehettem, de a tanítóképzőn testnevelés orientáción vagyok. Elsősorban tornát szeretnék tanítani a kicsiknek.” |
 Még több az e heti Nők Lapjából: • Egy napig kényeztettük D. Tóth Krisztát » • Lola baba új alakot ölt » • Rendhagyóan rántott zöldségek » • Terhes kamaszok vallomása » • Jill segít! 1. rész » • Gazdálkodj okosan – az idővel! » |
