Petesejtmaffia, avagy szükség törvényt bont

– Nincs más lehetőségünk – magyarázza Bernadett a telefonban. – A lehetőségeinkhez képest bármennyit fizetnénk azért, ha valaki adna nekünk petesejtet. Túlestünk három lombikbébiprogramon, és mostanra eljutottunk odáig, hogy már a stimuláció során is csak egyetlen petesejtem érett meg, az sem volt jó minőségű, nem is tapadt meg a méhemben, amikor beültették. Az orvos azt mondta, más nem maradt, minthogy donort keressünk. Donornak alkalmas nő nincs sem az én, sem a férjem családjában, pedig még a távoli rokonainkat is megkerestük. Aki fiatal és alkalmas lenne, még nem szült, a többiek betöltötték a harmincötöt.

Ezért aztán Bernadették az interneten kezdtek segítséget keresni. És látták, hogy ezzel nincsenek egyedül… Más párok is hasonlóképpen az utolsó esélyként próbáltak idegenektől segítséget kérni.

– Egyre több ilyen honlapot böngésztünk, és láttuk: a hiány megteremtette a piacot – folytatja Bernadett. – Mert már vannak donorok, akik a petesejteket „be is árazták”, tehát ötszázezertől egymillióig kérnek érte. De ez nem tartja vissza azokat, akik már mindent kipróbáltak, és még mindig nincs gyerekük… Mi nem állunk túl jól anyagilag, de alig várjuk, hogy az egyik jelölt végre eljöjjön velünk a vizsgálatokra, és beszálljon a programba. Ketten visszaléptek, amikor megtudták, hogy a petesejt-adományozás valójában elég hosszadalmas és kicsit veszélyes: vizsgálatok, öninjekciózás, gyógyszerek, altatásos sejtleszívás, jó sok kiesett munkanap… De a harmadik jelöltünknek van egy „profi” barátnője, ő hozta őt. A profi lány ugyanis már kétszer adományozott…

Bernadett azt mondja, megérti azt a donort, aki pénzért „cselekszik jót”. Mert szerinte ez akkor is nagy segítség, amit sokan semmi áron sem vállalnának.

– A donort meg kell becsülni – mondja, és reménykedik. Abban, hogy hamarosan életet adhat az első gyerekének…

A törvény: hozott is ajándékot, meg nem is

Amikor évekkel ezelőtt egy rossz, kirekesztő törvényt (amely akkor a donor anonimitását írta elő, de mivel a petesejt-adományozás veszélyes, hosszadalmas eljárás, névtelenül senki nem ajánlott fel sejteket ismeretlennek) próbáltunk liberalizálni, már látható volt: az adományozók körét minél jobban ki kellene bővíteni. Előre sejthető volt ugyanis nekünk, laikusoknak is, hogy az a törvénymódosítás, amelyet végrehajtottak, amolyan „hoztam is ajándékot, meg nem is”-szerű fordulat. Ugyanis az adományozók körét kibővítették, de csak a feltételeknek megfelelő (harmincöt év alatti, már szült, egészséges) közvetlen rokon lehet donor. Mi már akkor belegondoltunk, és lapunk hasábjain többször fel is tettük a kérdést: mi lesz azokkal a meddő nőkkel, akiknek nincs donornak alkalmas testvérük, unokatestvérük? És sokan vannak ilyenek, hiszen ma már alig láthatunk nagycsaládokat… Őket egyszerűen kizárja a törvény ebből a lehetőségből. Mondjuk ki: lehetetlenné teszi számukra, hogy – saját és donorpetesejt hiányában – gyereket hozzanak világra. Ha a szabályozás nem lenne ennyire szigorú, és esetleg az ismerősöket, barátnőket sem zárná ki az adományozók köréből, akkor ezek a meddő párok talán nem jutnának el odáig, hogy végső kétségbeesésükben pénzt ajánljanak idegen nők petesejtjeiért…

A donor: „Bevállalom, és nem érzem, hogy törvényt sértünk”

Kata donorjelölt. Egy internetes fórumon ismerkedtem meg vele. Nehezen áll rá a beszélgetésre, azzal a feltétellel, hogy nem írom meg a valódi keresztnevét sem. Huszonkilenc éves, tavaly elvált, és egy Pest környéki garzonban egyedül neveli négyéves kisfiát. Levelező tagozaton tanul, nettó kilencvenezer forintért dolgozik egy irodában, és szeretné, ha kicsit könnyebben élnének. Mert a volt férjétől a gyerektartás hol megérkezik, hol nem…

– Egyik barátnőm vetette fel, hogy lehetnék donor, és ezért kérhetnék költségtérítést – meséli. – Ez a lány már adott petesejtet valakinek, azt mondta, „túl lehet élni”, ne féljek tőle. Utánaolvastam, végiggondoltam, és azt mondtam: bevállalom. Nekem félmillió forint azt jelentené, hogy végre kialakíthatok egy külön részt a fiamnak, és egy kicsit könnyebben élhetnénk. Mondhatnám, hogy csak a pénzért teszem, de amikor végigolvastam a leveleket, megrázott, hogy milyen helyzetben vannak azok a párok, akik odáig jutottak, hogy idegentől, bárkitől elfogadnának petesejtet, hogy végre gyerekük lehessen. Szóval, nem érzem, hogy törvényt sértenénk. Biztosan igaz: az ivarsejt nem árucikk, de nekik szükségük van rá, nekem meg a pénzre… Ha ők újítanák fel a lakásomat, és fizetnének a fiammal nekünk egy nyaralást, az rendben lenne?

Kata azt meséli, nem is egyszer hallott olyan párokról, akik saját rokonuktól kaptak petesejtet, és egyikük az adományozónak – hálából – felépíttette a félkész házát, a másik pedig azóta is ajándékokkal halmozza el a donort és családját.

– Hidd el, akinek szüksége van a sejtekre, és kap valakitől, akkor örökké hálás marad, és próbálja valahogyan ezt kimutatni!

Kata már megtalálta a párt, akiknek sejteket ad majd, átesett a vizsgálatokon, és elkezdték gyógyszerekkel felkészíteni a petefészkét a többszörös peteérésre. A hasába adja az injekciókat, és minden másnap meg kell jelennie az orvosi vizsgálaton. A pénzt már megkapta – akár sikeres lesz az adományozás, akár nem -, és most reménykedik: abban, hogy sok „szép” petesejtje érik meg, és hogy ezek segítségével a kiválasztott párnak egészséges gyermeke születik majd.

A feketepiac felárazta a petesejteket

Kata szavait hallva az ember nem tudja, mit gondoljon. Kinek van igaza? Talán leginkább dr. Konc Jánosnak, a Szent János Kórházban működő Budai Meddőségi Centrum vezető főorvosának, aki azt mondja, hogy a törvény „álszemérmes”: ugyan ki akarta zárni az ivarsejtekkel való kereskedelem lehetőségét, de mivel a donorok körét nem bővítette ki a barátnőkre, ismerősökre – akik nyilván nem kérnének ellenértéket a petesejtjeikért -, megteremtette az illegális petesejtpiacot. Ráadásul: emiatt a donorok gyakran „értékük felett” adják a petesejteket.

– Reális lenne a gyógyszerköltség, az útiköltség és a kiesett munkanapok térítése, és esetleg törvényben meghatározott fájdalomdíj – teszi hozzá Konc főorvos. – Amerikában például törvényben szabályozzák, hogy a kieső munkaidőért, a kellemetlenségekért, a stimulációért öt-, de maximum tízezer dollár költségtérítés jár. Így ott nemigen kerül sor petesejt-feketekereskedelemre, hiszen az árak szabottak, és külön szervezetek segítenek abban, hogy a donorok és a befogadók egymásra találhassanak.

Megoldásként szóba jöhet még az úgynevezett megosztás. Konc doktor azt mondja, ilyenkor a gyermekre váró, lombikbébiprogramban részt vevő nő „fölösleges” többletpetesejtjeit felajánlja az intézetnek, hogy megkaphassák olyan párok, akik petesejtdonorra várnak. Csakhogy ez azért nagyon veszélyes, mert megeshet, hogy a párnak, amely felajánlotta a többletsejteket, nem születik gyereke az adott programból. A későbbiekben nekik sokat segítene, ha a többletpetesejtjeik megtermékenyítve (tehát már embriók formájában) a fagyasztóban lennének, és a nőt nem kellene újra gyógyszerekkel stimulálni, hanem „csak” beültetnék a felolvasztott embriókat a méhébe. És a siker még akkor sem garantált… Tehát a megosztás önzetlen, ám kockázatos lépés, legalábbis az adományozó pár számára. Hogyan lehetne felszámolni a petesejt-kereskedelmet, és hogyan juthatnának a rászoruló párok mégis petesejtekhez? Jövő héten bemutatok néhány külföldi példát, és talán közelebb kerülhetünk a megoldáshoz is.

Még több az e heti Nők Lapjából: • Meddig drágul a mindennapi kenyerünk? » • D. Tóth Kriszta: Műkritika – csúszdával » • Ábel Anitával elvárásokról, az önzőségről és a kisbabájáról » • GYÜMÖLCS + HÚS = GYÜMÖLCSÖS HÚS » • Vigyázz! Kész! Hurrá, nyaralunk! » • A jó dal életet menthet! »