nlc.hu
Család
Meddő házaspárok, “bérelt” álmok

Meddő házaspárok, “bérelt” álmok

Magyarországon tilos béranyát fogadni, míg sok külföldi országban megengedett, hogy terméketlen párok ilyenformán jussanak gyermekhez.

Pedig van rá igény mindkét oldalról, ezért is lenne szükség a béranyaságot szabályozó törvényre. A jelek szerint azonban ez még várat magára.

„Orvosról orvosra jártunk, hogy megállapítsák, miért nem esem teherbe. Abba a kevéske százalékba tartozunk, ahol semmit sem találtak, tehát ismeretlen eredetű az ok – kezdi történetét Györgyi. – Nem adtuk fel a férjemmel, mindenképpen szerettünk volna gyermeket.”

Györgyi és férje története évekkel ezelőtt kezdődött: a boldogságukhoz már csak egy gyermek hiányzott, aki nem nagyon akart jönni. Többévnyi próbálkozás után orvoshoz mentek, ahol mindkettőjüket kivizsgálták: a meddőség oka ismeretlen.

Egy “gyenge” kísérlet

Egyes becslések szerint minden hetedik házaspár meddő Magyarországon, és ez a szám évről évre növekszik. A gyermektelen párok sokszor bármit megadnának azért, hogy kisbabájuk szülessen, akár fizetnének is érte. Magyarországon a kilencvenes évek elején semmi sem tiltotta a béranyaságot, és akkoriban ezzel kapcsolatban történtek is próbálkozások. Czeizel Endre genetikus munkatársaival béranyákat keresett a sajtón keresztül, amire 156-an jelentkeztek: akkor 15 dajkaterhességből 16 gyermek született. 1997-ben kidolgoztak ugyan egy törvényt, amely szabályozta volna a béranyaságot, de nem szavazták meg. Ezt követően még egy „gyenge” kísérlet erejéig 2002-ben a Medgyessy-kormány újra készített egy tervezetet, de szakértők jogi hiányosságokra hivatkozva megvétózták, így maga törvény már meg sem született.

 

Kezdetben mindennel próbálkoztunk a siker érdekében: hat hónapon keresztül terminált együttlétet írtak elő, mellette gyógyszert szedtem – folytatja a történetét a budapesti lány. Ez nem vezetett eredményre, így felkerestünk egy meddőségi központot, ahol végül ötször hajtottak végre inszeminációt: azaz a megtisztított spermákat egy katéter segítségével felhelyezték, és mellette tüszőrepesztő injekciót kaptam.”

Kapcsolódó fórumok:

Miért tilos a béranyaság? »
Béranyaság »
Meddőség – lombik »

Béranya iparág

Külföldön már van hová fordulniuk a meddő pároknak. Indiában, Anand városában például egész iparág épült a meddő párok gyermekhez juttatására, ott 2002 óta legálisan lehet béranyákat „igénybe venni”. India mellett Romániában, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államok több államában is van erre mód. Az ázsiai országban egyébként a szegénység elleni harc egyik jelképe a városkában működő klinika. A saját családjuk boldogulásáért küzdő nők annyi pénzt kapnak egy magzat kihordásáért, amennyit csak évek alatt tudnának összeszedni. A klinika egyébként a béranyáknak jelentkezőket teszteli, majd listára teszi.

„Végül négy beültetésen vettem részt, de egyik sem sikerült. Felmerült bennünk a férjemmel az örökbefogadás gondolata és a béranyaság is, bár tudom, hogy Magyarországon ez nem legális. Ráadásul kissé tartottam is tőle: attól féltem, hogy mi van akkor, ha annyi várakozás után a béranya mégsem adja át a gyermeket” – meséli Györgyi.

Lelki tényezők?

Egy gyermekvédelemmel foglalkozó szakember szerint nemcsak az a kérdés, hogy mi történik, ha a béranya nem adja át a gyermeket, hanem az is felmerül, hogy mi van akkor, ha a pár gondolja meg magát. „Az is megtörténhet, hogy a magzat nem egészséges, és úgy nem szeretné magához venni a pár. De olyan is történt már, hogy beültetésből ikrek születtek, de a pár csak egyet szeretett volna” – mondja a szakember.

A béranyaság – amellett, hogy üzlet, hiszen fizetnek érte – komoly lelki tényezőket is magában hordoz, amelyek kiszámíthatatlanok. Azt ugyanis előre senki sem tudhatja, hogy a béranyában milyen érzelmi kötelék alakul ki az alatt az idő alatt, amíg a gyermeket várja. A terhesség kilenc hónapja fokozza az érzelmi és hormonális működést, ami azt eredményezi, hogy felerősödnek az anyai érzelmek: kötődés alakul ki még akkor is, ha a méhében lévő gyermek nem az övé. Mint ahogy a gyermekben is, hiszen ha igaz (és igaz!), hogy a gyermek a fogantatás pillanatától érez, akkor kettejük kapcsolata egy életre szól. Emellett az a kérdés is felmerül az ellenzők körében, hogy vajon ki az igazi anya: aki a petesejtet adta, vagy aki életet adott a magzatnak. A családjog szerint a gyermek anyja az, aki megszülte őt.

Mibe kerül a beültetés?

A meddő párok helyzete tehát egyáltalán nem egyszerű. A társadalombiztosítás jelenleg öt beültetést támogat, egy beültetés ára 408 861 Ft (kalkulált finanszírozott összesen – az összeg egyénileg változó). A gyógyszereket azonban mindenkinek magának kell állnia, ami – az adagolás egyénileg változó – két hét alatt akár 160 ezer forintba is kerülhet. Amennyiben túl vagyunk az öt beültetésen, és továbbiak szükségesek, úgy azt már nekünk kell állni: egy komplett lombikeljárás (IVF) 380 ezer forint, ehhez hozzájön 110 ezer forint mikromanipulációs eljárási (ICSI-) költség és 50 ezer forint megtapadást segítő eljárási (AHA-) költség, ami annyit jelent, hogy megvágják a megtermékenyített petesejtet a könnyebb beágyazódás érdekében.

Itthon tilos

Magyarországon – annak ellenére, hogy törvény nem szabályozza, és tilos – sokan élnének a lehetőséggel: sokan lennének béranyák, és sokan vállalnák, hogy béranyát fogadnak. Romániában egyébként nincs törvényi szabályozás, vagyis „ami nem tilos, azt szabad” alapon működik a „rendszer”. Sokakat azonban a romániai gyermekkereskedelem és a távolság tart vissza, vagyis az, hogy nem lehetnének a béranya közelében.

Számos internetes honlapon találkozhatunk fórumozókkal, akiket érint és érdekel ez a téma. Nem volt nehéz alanyt találni, aki szívesen vállalná a béranya szerepét. A vidéki nagyvárosban élő Szilvi szívesen válaszolt a kérdéseimre. Három saját gyermeke van, és szívesen vállalna még gyermeket. Az anyagi helyzete nem túl fényes, így ő hárommillió forintért vállalkozna a béranya szerepre. Egy másik vállalkozó, egy budapesti, 28 éves, kétgyermekes anyuka, Mariann, négymillió forintot kérne: „Megvan a rizikója minden terhességnek. Ez egy egyszerű üzlet: nekik szükségük van egy babára, nekem pedig a pénzre, amelyből rendezhetem az utóbbi időben kicsit megroggyant anyagi helyzetemet.”

Hogy meddig kell várni a törvény megalkotására? Azt nem lehet tudni. Az Egészségügyi Minisztériumtól a „nincs napirenden a béranyaság kérdése” választ kaptuk. Pedig a jelek szerint szükség lenne rá.

Meddőség.lap.hu »
Kismama.lap.hu »
Lombikbébi.lap.hu »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top