Két iskolában jártunk, egy budapesti lakótelepen és egy vidéki általános iskolában. Hatodik és hetedik osztályos gyerekeknek tettük fel kérdéseinket arra vonatkozóan, hogyan is telik egy hétköznap délutánjuk. Járnak-e különórákra, mennyit néznek televíziót, mennyit számítógépeznek, és mi minden mással töltik az idejüket?
Kutatásunk eredményei
Hogy mi derült ki? Az, amit már amúgy is sejtettünk, hogy a számítógép és a televízió előtt ülnek a legtöbbet – ahogy a felnőttek. Keveset olvasnak – ahogy a felnőttek. És a délutáni programjaik meglehetősen egysíkúak. A kép különösen a lakótelepen volt riasztó, a beszámolókból ugyanis az derült ki, hogy a felmérést megelőző napon senki sem volt moziban, múzeumban, színházban, de ami talán fontosabb, könyvet csak egyvalaki vett a kezébe. Kevesen számoltak be arról, hogy kutyát sétáltattak, bicikliztek vagy gördeszkáztak volna. Társasjáték, családi program sehol sem szerepelt, viszont gyakran „lógtak” lenn a téren, a barátokkal. A szülők ugyanis későn érnek haza, így a délutánjaik nagy részét egyedül, magányosan töltik. Arra is kíváncsiak voltunk, vajon a gyerekek hogyan gondolják, jól van-e ez így? Azt mondták, elégedettek! Ami azt jelenti, a többség nem is vágyik többre.
A vidéki általános iskolában másféle kép alakult ki. Ott a srácok többségét az édesanyja várja otthon. Az időtöltések között ugyan itt is jelentős volt a számítógépezés és a televíziózás, de több más elfoglaltság is megjelent. Hatan olvastak, többen játszottak a kistestvérükkel, néhányan zenét hallgattak vagy zenéltek, állatokat etettek, kiskutyával játszottak, csavarogtak a faluban, dolgoztak a kertben, vagy különféle házimunkákat végeztek. Talán érdemes megemlíteni azt is, hogy sokkal korábban feküdtek le, mint budapesti kortársaik. Társasjátékozásról, együttes családi időtöltésről itt sem számolt be senki. Döntően ők is elégedettek a délutáni elfoglaltságaikkal. Arra talán mégis érdemes felhívni a figyelmet, hogy a többség nem tudta megfogalmazni, miért is van jól. A vidékiek közül csak egyvalaki említette, hogy azért jó a közérzete, mert „jól elvagyok a testvéreimmel, az unokatesóimmal és a haverjaimmal”. Kritikát az időtöltéssel kapcsolatban csak négyen fogalmaztak meg, mindannyian fiúk, ketten vélték úgy, hogy még kicsik, ezért nem tehetnek meg dolgokat, például nem mehetnek diszkóba, egy diák írta, hogy sok a lecke, és egy másik, hogy többet szeretne sportolni. Az alapvetően elégedettek között pedig csak egy kamasz említette, hogy többet szeretne a barátaival lenni, és azt is mindössze egy, hogy több szakkör lehetne az iskolában. Mindez arra hívhatja fel a figyelmünket, hogy az idő eltöltése nem tudatos döntés eredménye, ezt inkább a lehetőségek, a kényszerek és az ösztönös vágyak befolyásolják.
A legjobb pillanatok
Négy nyolcadikos diáknak is elvittük a felmérés eredményeit, értékeljék azokat ők maguk. De mielőtt szembesültek volna azzal, hogy kortársaik mennyit ülnek a televízió és a számítógép ellőtt, arra kértem őket, gondolják végig, mi volt az az időtöltés az elmúlt napokban, amikor igazán jól érezték magukat. Talán mindannyiunknak érdemes volna elgondolkodni azon, hogy a legjobb pillanatok listáján egyszer sem szerepelt a televíziózás és a számítógépezés!
 |
| Szabó Hajnalka |
– Nekem az volt a csúcs, amikor főzhettem otthon – meséli Szabó Hajnalka, aki egyébként versenyszerűen úszik és az ideje nagy részében tanul és edzésekre jár. – Milánói makarónit készítettem – mondja lelkesen – és kétszínű süteményt. Nagyon szeretek sütni-főzni, főleg melegszendvicseket, tésztákat és süteményeket. Az benne a legjobb, hogy önállóan lehet alkotni ilyenkor, össze lehet variálni mindenfélét. A múltkor például két sütiből csináltam egyet, és nagyon finom lett!
– Én azt élveztem a legjobban, amikor a barátnőmmel elmentünk egy bevásárlóközpontba és dumáltunk, nézelődtünk, vásárolgattunk – mondja Zöld Inez.
– Mi volt ebben a lényegesebb, a helyszín vagy az együttlét?
– Az együttlét, természetesen! Ő a legjobb barátnőm, mindennapi dolgokról beszélgettünk, mindenkit kitárgyaltunk és mindent el is mondtunk egymásnak.
Messlner Vanessza is a barátaival volt az elmúlt idők legjobb pillanatában.
– Kimentem biciklizni a legjobb barátnőmmel, kihívtuk a fiúkat is focizni, és beszélgettünk, sokat hülyéskedtünk – emlékezik.
– Én csak egy nagyon egyszerű dolgot tudok feleleveníteni – mondja Révész Nándor. – Fogtam egy bögre teát és egy könyvet, csöndben leültem és olvasgattam. A másik jó pillanat a hétvégén volt, amikor az udvaron ücsörögtem, ettem egy almát, és közben egy kutyát simogattam.
Amikor arra próbálom terelni a szót, hogy mi az, amit a legjobb csinálni, és mi az, amit ehelyett ténylegesen csinálunk, akkor elkezdik sorolni a délutáni elfoglaltságaikat, és azt, hogy ezeket ki határozza meg, és miről dönthetnek szabadon.
Hajni: Heti kilencszer járok úszni, kétszer hajnalban is, nagyon kevés a szabadidőm, a tanulás és az úszás majdnem minden időmet leköti. A maradékról apukám dönt, mindig ad valami feladatot, házimunkát. Sokszor szoktam takarítani, segítek a befőzéseknél is, nálunk ugyanis nagy a gyümölcsöskert. Néha arra is megkérnek, hogy főzzek.
 |
| Zöld Inez |
Inez: Nekem a nagyszüleim mondják meg, mit csinálhatok. Iskola után először tanulok, de ha kész vagyok minden feladattal, akkor szabadon dönthetek az időmről, tévézhetek, elmehetek sétálni a barátnőmmel.
Vanessza: Én is tanulok először, de gyakran lemegyek az apukámhoz beszélgetni, hülyéskedni, előfordul, hogy számítógépezem, bár elég keveset szoktam. Olykor pedig elmegyek a barátnőmmel, vagy a fiúkkal focizni, biciklizni.
Nándi: Én legtöbbször olvasok, ha kész vagyok a leckével.
– És meg is jegyzi, amit olvas – fújják a lányok kórusban, nem épp elismerően.
– Azért ne gondoljátok, hogy annyit tanulok! – védekezik Nándi. – Azt olvasom, ami érdekel. Esténként megnézem a Híradót, játszom, számítógépezem, a tévében pedig a Doktor House-t nézem és a Született feleségeket, mert ezek jók!
– Mennyit számítógépeztek? – kérdezem, és ők szégyenlősen „vallanak”. Egy-két órát átlagosan naponta ők is beismernek, és az is kiderül, van, amikor ennek az időnek a sokszorosát töltik a gép előtt.
Ezután találomra szétosztok közöttük néhány olyan kérdőívet, amelyeket a vidéki iskola diákjai töltöttek ki a délutáni programjaikról.
– Próbáljátok meg kitalálni, milyen napja lehetett a kérdőív kitöltőjének!
 |
| Révész Nándor |
Nándi: Úgy tűnik, ez a fiú nagyon sokat számítógépezik és tévézik. Lehet, hogy a szülei ezt megengedik, de érdemes volna ezt kontrollálni valahogy. A napját azonban kritikusan értékeli, mert azt írja, szeretne lovakat és többet sportolni. Az is kiderül ugyanakkor, hogy vannak állatai, és azokat gondozza is. Nekem úgy tűnik, megvan benne a vágy, hogy normálisabb életet éljen, és erre lehetősége is volna, mégis többnyire csak számítógépezik…
Inez: Aki hozzám jutott, az egy átlagos gyerek, a kérdőívből az derül ki, hogy elég sokat tanult, rendbe tette a szobáját, és kb. két órát tévézett. De az is látszik, hogy ezentúl nem csinált semmi különöset, vagyis igazán jó és izgi dolog nem történhetett vele!
Vanessza: Ez a kérdőív egy teljesen átlagos hétköznap délutánját mutatja valakinek. Sokat volt tanulószobán, vagyis sokat tanulhatott aznap, focizott is, ami jó, de rengeteg televíziózás szerepel nála, ugyanis hajnal egyig ült a tévé előtt.
– Mit gondoltok egyébként a számítógépről? Jó vagy rossz dolog?
Vanessza: Van jó oldala is, hiszen beszélgethetünk általa a barátainkkal, akkor is, ha épp nincsenek velünk, lehet híreket olvasni, információkhoz jutni és lehet vele játszani és kikapcsolódni.
Nándi: A tévében meg lehet nézni a Pókembert. Nekünk az a Pókember, ami a felnőtteknek a Barátok közt vagy a Jóban-rosszban. A számítógépen pedig kifejezetten élvezem például a Honfoglalót.
– Mégis, melyik a jobb, a barátokkal lenni vagy számítógépezni?
Nándi: Persze, hogy a barátokkal, mert az él, és képes kiszámíthatatlan dolgokat csinálni!
Inez: A számítógép nem tud elmesélni semmit!
 |
| Messlner Vanessza |
Vanessza: A számítógép mindennapos, nem olyan különleges, mint a barátokkal lenni.
– Akkor miért választjuk (választjátok) mégis a számítógépet?
Nándi: Talán sok családban nincs is más választás, nincsenek könyvek. Sokszor azt is tapasztalom, ha könyv van a kezemben, azt hiszik, tanulok. Ma is megkérdezte valaki, hogy mit tanulok, pedig csak olvastam. Egyenlőségjelet tesznek a könyv és a tankönyv közé.
Inez: Sokan nem akarnak semmit se csinálni. Nem akarnak tanulni. Vagy akarnak, de lusták hozzá. Sokan a suli után hazamennek, play-stationoznak, számítógépeznek, és ezzel teljesen elszigetelődnek a külvilágtól.
Nándi: Így viszont mindenki elmagányosodik.
– És hogy kellene élni az életet?
Vanessza: Én például nyelveket tanulok, hogy elmehessek majd a világ végére is, riporter szeretnék lenni, külföldön. Az a jó, ha az embernek olyan munkája van, amit szeret.
Nándi: Szerintem fontos, hogy az ember ne fonnyadjon meg egy szobában, ahogy Petőfi írja: „Egy gondolat bánt engemet, ágyban párnák közt halni meg…”
Inez: Szerintem elég, ha olykor a barátainkkal lehetünk, utazgatunk, rokonokkal találkozunk, új barátokra, ismerősökre teszünk szert, nem is kell ehhez semmi különös…
Magányosak a gyerekek
– Az első és talán a legfontosabb az, hogy a gyerekek jelentős része délután felügyelet nélkül van otthon. Sokszor késő estig, egyedül – kezdi Sisa Péterné osztályfőnök, aki egy budapesti, lakótelepi iskolában tanít magyar nyelvet és irodalmat. – Abból, amit elmesélnek a felsősök, egyértelmű, hogy rengeteget néznek tévét – legtöbben a saját tévéjüket! Amikor erről beszélek a szülőknek, megdöbbenve tapasztalom, hogy mennyire nincsenek tisztában a mértéktelen és szűrés nélküli televíziózás, internetezés veszélyeivel. De nem szeretném elkendőzni az iskola felelősségét sem. Kerületi szinten is felvetődött, hogy muszáj értelmes, tartalmas délutáni elfoglaltságokat kínálni a gyerekeknek, ez létszükséglet. Mert bizony az iskolák délután üresek. Nekem is lépnem kellene, a kollégáimnak is. Nem elég, hogy egymásra várunk, mert nagy a baj.
A tanárnő elmeséli, hogy vannak kollégái, akik saját szabadidejükből áldoznak a délutáni foglalkozásokra, de erre nyilvánvalóan egyetlen rendszer sem épülhet.
– Azelőtt működött filmklub, sakk-kör, modellező klub, most… De az is látszik, hogy ha a gyerek hazament a tanítás végeztével, vissza már nem jön. A mi iskolánkban és a környezőkben is több sportfoglalkozás van, de oda is kevesen járnak. Azt hiszem, a gyerekekben fel sem merül, hogy ez nem jó így. És mindaddig, amíg nem győzzük meg őket a szabadidő hasznosabb eltöltéséről, nem gondolják, hogy élhetnének másként is.
Vidéken egy kicsit más
 |
| Csonka Zoltán, földrajz-technika szakos tanár, osztályfőnök |
– A szákszendi Öveges József Általános Iskola tanulói nem üres házba mennek haza tanítás után – mondja Csonka Zoltán, földrajz-technika szakos tanár, osztályfőnök. – Az édesanyák többsége otthon van főállású anyaként, vagy, mert gyesen van még a kisebb testvérekkel. Itt általában három vagy még több gyereket vállalnak a családok. Az is érződik, hogy a diákok közelebb vannak a természethez, sokat vannak kinn a szabad levegőn, fociznak, játszanak, bicikliznek, barátokkal csavarognak. Ilyenkor ősszel a papírgyűjtés köti le őket, ebben nagyon szorgalmasak. Igaz, hogy ma már a családok kétharmadában van számítógép, és az interneten a gyerekek a legtöbbször ellenőrizetlenül barangolnak. Közben keveset olvasnak – ezt nagyon fájlalom. A televízió pedig mindenütt jelen van. Nagy baj inkább akkor van, ha a gyerek késő este is azt nézi, és nem piheni ki magát. A gyengébb képességű gyerekekkel külön foglalkozunk tanítás után. Előbb kinti szabad játék van, aztán együtt készítjük el a házi feladatot, így a délutánok egy részét is itt az iskolában töltik. Az elmúlt években több szakkört is indítottunk, az idén viszont csak sportkört tudtunk szervezni – anyagi okok miatt -, holott Szákszenden jórészt csak olyan programokon tudnak részt venni a gyerekek, amelyeket mi szervezünk. A faluban nincs mozi, színház, ezért Tatabányára kell utazni.
A számítógép magányra szoktat
– Igaz, hogy a kiskamaszok magukra vannak hagyva, különösen a nagyvárosokban – erősíti meg Dr. Csák Annamária, gyermekpszichológus. – És miközben egyedül vannak, elvárjuk tőlük, hogy értelmesen töltsék el az idejüket. Vannak persze, akiknek percre pontosan be van osztva a napjuk, sportolni, különórákra járnak, de az is szomorú, ha valakinek az életét csak a tanulás és az iskolai megfelelés tölti ki. Vidéken talán kevésbé hagyják magukra a gyerekeket, de kérdés, hogy a jelenlét tényleges figyelmet takar-e. Az internet mostanában „mindent visz” – de nemcsak a gyerekek, a felnőttek is szeretnek számítógépezni! A gyerekek, főként a fiúk, nem tanulnak meg folyékonyan olvasni, körükben gyakrabban találkozunk olvasási nehézségekkel. Ez ugyanis nem férfias tevékenység! A számítógép azonban nagyon divatos. A szülők talán még örülnek is, hogy a gép otthon tartja a srácokat és nem az utcán csavarognak. A lakótelepi életre általánosságban jellemző, hogy mivel az emberek túlzott közelségben élnek, igyekeznek egymástól kellő távolságot tartani. Ez a pesti magány összehozza a gyerekeket, akik számára ebben az életkorban különösen fontos a kortárs csoport. Nem is azzal van a baj, hogy együtt „lógnak”, hanem azzal, hogy ezek az együttlétek többnyire üresek. Vidéken, ahol nincsenek plázák, mozik, kreatívabbnak kell lenniük, hogy elteljen a délután, ezért lehet valamennyivel színesebb a falun élő gyerekek élete. Gyakrabban végeznek házimunkát, hiszen van, aki szóljon nekik, hogy csinálják meg ezt vagy azt. S mivel testvéreik is inkább vannak, játszaniuk is könnyebb.
– Ha nincsenek emberi kapcsolatok, akkor lesz a számítógép különösen veszélyes. Mert a számítógépezés azt az élményt nyújtja, hogy kapcsolatban vagyok valakivel, bár ez pusztán virtuális. Pedig az igazi érzelmek iránti vágy óriási. Sokszor tapasztaljuk, ahogy erre lehetőség adódik, és a gyerekek megélhetik, kinyílnak, és fantasztikus élményként raktározzák el. Ha csak a számítógépet adjuk a gyerekeinknek, akkor valójában magányra szocializáljuk őket. Azért is nagyon kedvezőtlen hatású, mert a számítógép előtt nincs szükség az alkalmazkodásra, öntörvényűen lehet használni.
Még több az e heti Nők Lapjából:
