Segítség! Kiborít a fiam! – Dr. Ranschburg válaszol

Kedves Doktor Úr!

Nem tudom, mit tegyek. Van két fiam, az egyik hat-, a másik hároméves. A kisebbikkel semmi gondom, szófogadó, kedves, mindenben partner. A nagyobbiknál viszont elvesztettem a fonalat, ma teljesen kiborultam. Már ott tartok, hogy vagy ő megy, vagy én.

Néhány hete vettem észre, hogy játszik a nemi szervével, amivel úgy voltam, hogy csak felfedezi a testét, nem bántottam, büntettem érte. Annyit mondtam csak, hogy ilyet mások előtt nem illik csinálni. Azóta próbálja titokban tenni ezt, viszont szinte már éjjel-nappal, amint egy percre egyedül hagyom valamelyik szobában, látom rajta, hogy azon agyal, hova bújjon csinálni. Teljesen felőrlöm az idegeimet, játszani nem akar velünk, visszafelesel, könyörögnöm kell, hogy egyen-igyon, mert állítólag nem éhes, nem szomjas. Sosem… Ha beszélgetünk a családban, akkor túlkiabál bennünket, ha szépen kérek valamit, kiabálva ellenkezik, és egész nap maszturbál, vagy a számítógép előtt ül. Próbáltam már eltiltani a géptől, de nem voltam elég erélyes, mivel ha jól viselkedett, megengedtem, hogy újra játsszon. Néha énekel, aminek megint csak nem örülök, mivel csak kifigurázza a dalokat, meg trágár szavakat sző beléjük (kaki, pisi, fos… elnézést!). Tudom, hogy jó eszű gyerek, mert gyorsan tanul, mozgásos feladatokban is kiváló!

Szeptemberben kezdi az iskolát, most emiatt is aggódom: mi lesz vele azután, ha ott is elvárások, kötelező feladatok lesznek, hogy fog beilleszkedni? Hiszen még itthon sem sikerült neki igazán… Leblokkolt az agyam a sok feszültségtől, tudom, hogy elrontottam valahol, de mikor és hol? Min változtassak?

A másik fiammal jól kommunikálok, imádjuk egymást. Nem értem, a nagyobbik miért nem akar ebben részt venni, hiába invitálom. Ő sosem volt olyan jó gyerek, mint a kisebbik, akkor sem, amikor még egyedül volt, nem volt testvére. Akkor is könyörögnöm kellett mindenért. Mit tanácsol, mit tegyek? Gondoltam rá, hogy elviszem egy pszichológushoz (vagy inkább engem kellene?), de még nem találtam a környékünkön. Az idegeim már feladták. Jó lenne valamilyen gyors segítség! Még egy kérdésem lenne. Normális dolog-e az, hogy magasságra, fejlettségre olyan a nagyfiam, mint egy kilencéves, és szőrösödik a nemi szerve? Nem lehet, hogy a hormonoknak is van némi közük a viselkedéséhez?

                                                                                            Tisztelettel:
                                                                                                          egy megfáradt, tanácstalan anyuka

Kedves Levélíró!

Dr. Ranschburg Jenő

Egyelőre ne forduljon pszichológushoz. Levelét többször is elolvastam, és erősödik bennem a benyomás, hogy kisfia (a nagyobbik) a szó lélektani értelmében eléggé magányos lehet. Van egy öccse, akit az anyukája imád, miközben vele elégedetlen. Tudom, most azt válaszolná: éppen a magatartása miatt elégedetlen, de a gyerek úgy érzi (és én vele érzek), hogy elhanyagolt, öccse minden szempontból háttérbe szorítja őt.

Engem a kisfia magatartása kifejezetten depressziós viselkedésre emlékeztet, melynek egyik eleme a rendszeres maszturbáció. Tegye meg a kedvemért, hogy a következő két hétben rá sem hederít a maszturbálásra, és megpróbálja elérni, hogy naponta legyen 40-50 perce, amelyet kettesben tölt el a kisfiával (talán csak akad egy nagymama, aki ilyenkor besegít). Játsszanak, menjenek kettesben sétálni, a játszótérre, bárhova, ahova a gyereknek kedve van.

Ne legyen szemrehányás, „okos szülői eligazítás”, csak „édes kettes”, amelyben a gyerek is – és remélhetőleg Ön is – jól érzi magát.

Kérem, két hét múlva írjon nekem. Remélem, a „kísérletnek” lesz eredménye, és akkor megbeszéljük a továbbiakat.