Anya lettem! – Az első születésnap

Majdnem két tortát úgy lehet sütni, hogy a fia első születésnapjára készülő, konyhai műveletekben általában jártas anyuka a legeslegjobbat akarja sütni, és nem adja alább a New York-i cheesecake babaváltozatánál. Igazi vakrepülés. Ráadásul a híres cukrászmesterek szigorú útmutatására – miszerint sütni csak szépen, pontosan, mint csillag megy az égen – fittyet hánytam. Szemmértékre sütöttem, ahogy anyutól tanultam. Az eredmény nem lett szép, és a csatos tortaforma kibontása előtt az illatok igencsak odakozmált tortaaljat jósoltak. A formát viszont melegen nem mertem levenni, nehogy szétessen a torta, mert azért adtam esélyt arra, hogy megcsal az orrom, ezért a fiam alvásidejét nem pihenéssel és nosztalgiázással töltöttem, hanem idegeskedéssel. Szagolgattam a tortaformát, viszont egy idő után mindennek, már a kolbásznak is égettsütemény-illatát éreztem, és az őrület határán táncoltam. Szerencsére uram és parancsolóm megálljt parancsolt agylágyulásomnak, és levette a tortaforma szélét.

Első siker: a torta nem esett szét. Második siker: csak egy kicsit égett meg, de a csokis keksz miatt nem volt feltűnő. A harmadik siker órákkal később jött, amikor az ünneplő család az utolsó morzsáig eltüntette a süteményt. A felnőttek közül többen kétszer kértek, talán a málna-szeder mártás miatt, az egyéves Fülike pedig – szokása szerint – boldogan morgott a sült túrókrém fogyasztásakor. Fülesmanó kekszet nem kapott, de kapott zöld sapkás marcipán vízilovat, mert így zöldsapka-testvérek lettek, és egy gyertyát, amelyet anyai jogon én fújtam el. Kapott még sok-sok könyvet, mindet át is lapozta elölről hátra, majd vissza, és születésnapja óta korallzátonyokat megszégyenítő állatsereg él a fürdőkádban fürdetéskor. Rákászhajója is van, azonban Fülit igazán furcsa ízléssel áldotta meg a sors – állítom, hogy ezek a furcsa gének nem tőlem, hanem az apjától jöhettek –, ugyanis a színes és gyönyörű játékokat éppen csak egy pillantásra méltatja, és már iramodik is a kád szélén sorakozó műanyag flakonok felé. Én határozottan meghúzom a határokat egy „nem”-mel, de fiam meg sem hallja. Éppen a születésnapja környékén támadt fel bennem a gyanú, hogy talán valami baj van a gyerek hallásával, mert néha ügyet sem vet rám. Megy a saját feje után. Kipróbáltam, mi történik, ha visszahívom, semmi, és mi történik, ha a kedvenc meséjét kezdem el olvasni. Az utóbbi esetben hiába nem látott, amint meghallotta a mese első szavait, már jött is nagy lendülettel, csattogó térdekkel és kezekkel. Olykor, ha nem figyel oda, akkor már megtesz egy-egy lépést, de amint rájön, hogy „úristen, kapaszkodás nélkül megyek”, leguggol vagy leül. Egyre többször feláll guggolásból kapaszkodás nélkül is.

Egyébként pedig a száraz adatok az egyévesről: 79 cm és 9700 g. Öt fog boldog tulajdonosa, és a kétéves kor alatti tiltólista kivételével mindent eszik. Beszélni nem beszél, de szörcsög, csattog, sziszeg, és egyre többször hallgatja élvezettel a saját hangját. Kiabál az utcán is.

Én meg köszönöm, jól vagyok. Testileg most tartok ott, ahol egy éve szerettem volna, tehát kettőnk súlya éppen a szülés előtti súlyomat adja. És hiába voltak hullámvölgyek meg egészen nagy árkok, nem tudok másként gondolni erre az egy évre, mint életem legszebb évére. Mindent újra csinálnék, csak azt a három órát hagynám ki, amit a műtét után fekve kellett töltenem. Mai eszemmel úgy kondicionálnám magam, hogy a gyerkőc legalább egyéves koráig szopjon, de azzal a 7,5 hónappal sem vagyok elégedetlen.

Idilli boldogság jár át, ha az elmúlt egy évre gondolok, vágy- és panaszlistám láthatatlanná válik, és nem az jut eszembe, hogy milyen jó lenne elmenni kozmetikushoz, vagy kicsit kiszabadulni Zsombi igen kötött, evés- és alváscentrikus napirendjéből. Csak Zsombor mosolyát látom, ahogy felhúzza az orrát, és kisbékásan mosolyog, miközben kivillantja mind az öt fogát. Vagy táncol. Nem is táncol, hanem a Diszkópatkányokhoz hasonlóan rázza a fejét és a testét. A Vivaldi még mindig „nem tetszetős”, viszont a popzene a kedvence.

A világ legrendesebb gyereke. Megeszi még a vasszöget is. Napi kétszer alszik, ötször eszik, ritkán sír, ritkán hisztizik, rengeteget mosolyog. Mindig mosolyogva ébred, és reggel, amikor mi még alszunk, játszik egy kicsit a nyúllal, és harcol a hálózsákkal, de nagyon udvariasan megvárja, hogy mi is felébredjünk. Újra használnom kell a telefonomon az ébresztő funkciót, mert attól félek, egyébként 10-ig aludnék.