Halász Katalin gyógymasszőr |
Halász Katalin gyógymasszőr-dúla nem csupán a várandósmasszázzsal, a szülésfelkészítéssel és a szüléskíséréssel tud a pároknak segíteni. A családok sokszor a szoptatási időszakban is hozzá fordulnak tanácsért. Olyan anyák, párok is megkeresik ilyenkor, akikkel előtte még nem ismerték egymást, hiszen megeshet, hogy a legfelkészültebb pároknak is meglepetéseket okozhat ez az időszak. Az elméleti tudás gyakorlati megvalósítása néha nehezebb, mint gondolnánk. A szoptatás kezdeti időszakában felmerülő problémák megoldásához azonban legtöbbször személyes kapcsolatra van szükség, amire Katalinnal lehetőség nyílik.
Az otthon töltött első két-három hónapot az összeszokás időszakának szokták nevezni. A születéssel a baba számára teljesen új létforma kezdődik. Időbe telik, míg akklimatizálódik a számára szokatlan környezethez. Az intenzív fény-, hang-, hő- és tapintási ingerek mellett újdonságot jelentenek számára a szervezetén belülről érkező jelzések is, pl. az éhségérzet, az emésztés.
Ahogyan a baba megszokja a környezetét, és elkezdi felismerni a szüleit, édesanyja is egyre jobban megérti a kicsi minden rezdülését. Az egymásra hangolódás folyamata azonban nem mindig zökkenőmentes. A „babanyelv” megértése teljes odaadást és figyelmet igényel a szülők részéről. Halász Katalin segítséget nyújt az egymásra hangolódásban is, ha szükséges.
Régebben gyermekágynak nevezték a szülés utáni első hat hetet, mert ilyenkor a mamának is nagyon nagy szüksége van a pihenésre, és arra, hogy megszokja azt az új állapotot, amit az anyaság jelent. A lejátszódó hormonfolyamatok segítik a szoptatást és a gyermekhez való kötődés kialakulását. Katalin felhívja a figyelmet, hogy az apára is nehéz feladatot rónak az anya lehetséges hangulatváltozásai és fokozott kiszolgáltatottságérzése. Ebben az időszakban nemcsak a babának van szüksége törődésre és gyengédségre, hanem a mamának is. Ezen lehetőség megteremtésére szolgál tanácsokkal Halász Katalin.
Túlnyomórészt olyan párok keresik meg ilyenkor, akik bizonytalannak érzik magukat abban, hogy mit jelentenek babájuk jelzései. Ám tapasztalata szerint akár egy-egy tanács is elegendő, hogy az addig leküzdhetetlennek tűnő problémák megoldódjanak. Természetesen vannak összetettebb helyzetek, amikor hosszabb ideig tartó „együtt gondolkodásra”, közös munkára van szükség Katalin és a család közt. A cél mindig ugyanaz: segítség az új család összehangolódásában, hogy harmonikus, egészséges környezet vegye körül a babát, a mamát és az új családot.
Forrás: www.varandosmasszazs.hu