Szerelmes vagyok anyába!

A cseperedő kisgyerek első benyomásait a szerelemről jobb esetben a szülei egymáshoz való viszonyából szerzi. Rosszabb esetben a televízióból. Az utóbbi azért is a rosszabb lehetőség, mivel a gyerekek az első eszmélésektől kezdve példaként követik azonos nemű szülőjük viselkedését. És ha a fiúk nem látják, hogy apjuk szerelmesen bújik az anyjukhoz, akkor elég nehéz lesz majd megtanulniuk, hogyan is kell egy nővel gyengéden bánni.

Rajtam szoknya van, én lány vagyok

A saját nemisége úgy hároméves kor körül tudatosul a kisgyerekben, a megkülönböztetés ekkor még nagyjából kimerül ebben az egyszerű kijelentésben, a nadrágosok a fiúk, a szoknyások a lányok. Az óvodáskori játékok papás-mamás vonulatában ekkor már jól követhető az, hogy otthon mit lát és hall a gyerek, milyennek látja a saját szüleit és főleg a saját szülei egymáshoz való viszonyát. A szexuális fejlődésben ez az időszak nagyon fontos. Bármilyen meglepő, ebben a korban alapozódik meg a későbbi felnőttkori harmonikus szexualitás. A kisgyerek szenvedélyes érzelmekkel fordul ellenkező nemű szülője felé, míg az azonos nemű szülőjét riválisnak érzi. Érzelmi krízist élnek át ilyenkor a gyerekek, de a későbbi felnőtté éréshez ez a krízis szükséges.

Mondd el neki!

A gyerekek szexuális érdeklődése eléggé korán elkezdődik, de korántsem olyan komoly és nyomatékos módon, ahogy az a felnőttek szemszögéből tűnik. A szexualitás megértése hosszabb folyamat, a leghelyesebb, ha a gyerek felmerülő kérdéseire igyekszünk egyszerű és egyértelmű választ adni.
Az alap mindig a szülői magatartás. A gyermek azt az utat követi, amit otthon lát és tapasztal. Ha harmónia van a hitvesi ágyban is, azt a gyerek érzékeli. Sőt, talán kérdez is. Sok szülőnek vannak olyan élményei, amikor az intim együttlétbe egyszer csak egy mackót maga után vonszoló kis ember trappol bele. Bár a gyerekek ilyenkor félálomban vannak, azért ha kérdeznek vagy véleményeznek, érdemes egyszerűen megválaszolni nekik.

A szex vajon mi?

A gyerek egyre többet kérdez, mindig legyen időnk meghallgatni és megbeszélni az általa felvetett „problémákat”. Fölösleges nagyszabású válaszokkal előállni, próbáljunk az ő korosztályi szintjükhöz mérten, nem túlmagyarázva választ adni kérdéseikre. Figyeljünk oda a hangnemre! Legyünk nyíltak, de távolságtartóak, tárgyilagosak, kényes kérdésekről is beszéljünk határozottan. Az óvodás gyereket két dolog érdekli: „Hogyan lesz a kisbaba?” és „hogyan jön ki?”. A túl sok információ zavart okozhat a gyerekben. Nevezzünk mindent a nevén! Tanítsuk meg a gyereknek a nemi szervek nevét, és beszéljünk róluk ugyanúgy, ahogy más testrészekről!