Bántják a gyerekem az oviban!

A szakemberek is vitáznak arról, mi váltja ki a kicsikben az egyre inkább elharapódzó agresszivitást: okolják a tévéműsorokat, a rossz családi mintát, a rohanó életet, amelyben nem mindig van annyi idő a gyerekekre, amennyit szeretnénk, sőt a társadalomban még mindig jelen levő „macsó”-sztereotípiákat is, amelyek szerint egy fiú igenis harcolja ki, ami jár neki. A pontos ok nyilván családról családra, gyerekről gyerekre változik, ám a verekedős gyerek áldozatainak szüleit ez aligha vigasztalja, amikor rettegő gyermeküket újra ott kell hagyniuk az oviban. Az ő kérdésük inkább az: mit tegyek, hogy biztonságban legyen a gyermekem?

Vonjuk be az óvónőt!

Frank Zsuzsa klinikai gyermekpszichológus szerint először is vedd észre az árulkodó jeleket akkor is, ha a gyerek nem beszél az őt ért támadásról: gyanús lehet, ha a korábban derűs és kiegyensúlyozott gyerek hirtelen nyűgössé válik, alvásproblémái lesznek, egyszer csak nem akar bölcsődébe, óvodába, iskolába menni, sőt akár pszichoszomatikus tüneteket (pl. hasfájás) is produkál, hogy otthon maradhasson. Ilyenkor érdemes beszélgetést kezdeményezni, vagy a gondozónőhöz, óvónőhöz, pedagógushoz fordulni. Jó, ha megkérdezed, vajon a napközben rá vigyázó pedagógus szerint mi lehet a hirtelen támadt feszültség hátterében, és vajon tapasztalt-e ő is változást a gyerek magatartásában.

„Ha az óvónőtől vagy magától a gyermekünktől megtudjuk, mi a probléma, és ki bántja, első körben megint csak érdemes az óvónőhöz, pedagógushoz fordulni – mondja szakértőnk –, akár más, érintett szülőkkel együtt is, ha más esetekről is tudomásunk van.” Őt kihagyva semmiképp nem érdemes magánakcióba kezdeni, hiszen az agresszív gyerek szüleinek szemében is ő a hiteles személy, aki alátámaszthatja: gyermekük valóban túlmegy a még egészséges versengés határain. „Épp ezért érdemes diplomatikusan közelíteni a kérdéshez, hiszen a cél nem az, hogy jól ledorongoljuk a pedagógust, hanem az, hogy megoldást találjunk a kialakult helyzetre” – figyelmeztet a szakember.

Meglepődik a szülő

Ha az óvónőtől valamiért nem kapsz segítséget, vagy az ő segítsége már nem elég, a második fázisban érdemes az érintett gyerek szüleit megkeresni – ismét csak diplomatikus hozzáállással, hiszen arra kevesen reagálnak jól, ha egy másik szülő agresszívnek, kezelhetetlennek, rosszul neveltnek bélyegzi a szemük fényét.

„Sokszor előfordul egyébként – teszi hozzá Frank Zsuzsa –, hogy az agresszív gyerek szülei meglepődnek, hiszen otthon jól viselkedik a kicsi.” A pszichológus szerint ez a rosszabbik eset: az a gyerek, aki otthon „rosszabb”, mint máshol, valószínűleg biztonságban érzi magát a családjában, mert akkor sem kell komolyabb büntetéstől tartania, ha rosszalkodik. Aki viszont otthon csendes, annak valószínűleg valamiért meg kell húznia magát, ezért napközben, az oviban engedi ki a gőzt. Ha ez a helyzet, a szülőknek akár szakember (például nevelési tanácsadó, gyermekpszichológus) segítségével is érdemes utánajárniuk, milyen frusztráció (például túlzott fegyelmezés vagy akár a kis testvér születése) állhat a háttérben. Az óvónő maga is ezt fogja javasolni, ha gyakran kénytelen szembesülni azzal, hogy az agresszív gyermek másokat bánt a csoportban.

Ha a másik szülő sem nekünk, sem az óvónőnek nem hisz, vagy úgy gondolja, hogy a gyermeki agresszió nem probléma, hiszen „így tanul meg érvényesülni a gyerek a mai világban”, a következő lépés az óvoda vezetője lehet, de akár az is szóba jöhet, hogy másik csoportba, másik óvodába helyeztessük át a gyermekünket. Ez a lépés azonban valóban a legutolsó menedék, különösen azt figyelembe véve, mekkora helyhiánnyal kell megküzdeni már az első óvodai felvételnél, és milyen nehéz bármelyik óvodában helyet találni a kicsinek. Mégis előfordulhat, hogy a gyerek lelki békéje érdekében meg kell próbálkozni vele.

Mire neveljük?

De mit mondjunk a saját gyermekünknek, amikor könnyes arccal jön haza az óvodából, saját bőrén tapasztalva, hogy a szelíd meggyőzés nem mindenkinél válik be? Agresszivitásra buzdítani a csemeténket nyilván nem megoldás, ráadásul egy alapvetően szelíd gyerkőc nem is fog varázsütésre harcossá vagy amazonná változni az „üss vissza” érvelés hatására. Frank Zsuzsa szerint viszont az sem célravezető, ha „nyuszinak”, áldozatnak neveljük a gyereket. „A legjobb, amit tehetünk, hogy elmagyarázzuk neki: joga van érvényesíteni az érdekeit, nem kell hagynia magát. Neveljük rá, hogy ne kezdeményezzen verekedést vagy csúfolódást, de ne viselje el szó nélkül, ha mások ehhez folyamodnak” – magyarázza a szakértő. Tanácsa szerint azt is mondd el a gyereknek, hogy te is megteszed a szükséges lépéseket, hogy megvédd: szólsz az óvó néninek vagy a másik gyerek szüleinek. A hosszas beszélgetések során kialakulhat a gyerek karakteréhez illő, nem feltétlenül a viszontagresszióra épülő önvédelmi stratégia, amely a szóbeli visszavágástól az agresszor kerülésén keresztül odáig terjedhet, hogy a gyerek szükség esetén az óvónő segítségét kéri. A lényeg, hogy érezze: semmiképp sincs egyedül a bajban, kiszolgáltatva mások dühének.