A gyerek előtti időkben mindenevő voltam. A horror nem hozott lázba, hanyagoltam, de bírtam a könnyű, a nehéz és az akciófilmeket is. A gyerek viszont érzékenyebbé tett. Értsd: jól fejlett bőgőmasina lettem. Szó szerint mindenen bőgök. Még akkor is, ha egy reklámban a gyerek bájos mosollyal nyújt át egy doboz csokoládét az anyjának. Na, én akkor is az anya helyébe képzelem magam, és homlokomban érzem a feltóduló könnyeket.
A moziban szent elhatározással megpróbálok normálisan viselkedni, azaz nem hangosan szipogni, orrot fújni, és fújtatni a könnyektől. Pedig az utóbbi fél évben nem volt olyan film, amelyen nem bőgtem. Még a romantikus vígjátékok happy endjét is meg szoktam könnyezni. Kibírhatatlan vagyok.
Aztán vannak azok a filmek, amelyek az anya-gyerek kapcsolatot boncolgatják, és én azokat a filmeket nem bírom száraz szemmel.
Szánalmasságomat kicsit csökkenti, hogy az Élet nélkülem című filmen már akkor is bőgtem, amikor még nem volt gyerekem. Ez az a film, amelyben az anya megtudja, hogy halálos beteg, és rájön, hogy mi mindent nem tett meg az életben, tehát előveszi a nagy kanalat, falja az életet, nem mellesleg a lányainak születésnapi kazettákat készít.
Hazudtam, már most, hogy felidézem a jelenetet – az anya ül az autóban, és egy távoli születésnapra üzen a lányának –, potyognak a könnyeim. Belepusztulok a gondolatba is, hogy nem látom morcos és lázadó kamasz, majd ifjú férfivá nőtt fiamat, vagy nem leszek ott az esküvőjén.
Régen nem féltem a haláltól, de most elviselhetetlen a gondolat, hogy túl korán kell kiszállnom a földi létből. Nem azért aggódom a legjobban, hogy a gyerekemnek elviselhetetlenül hiányoznék – hiszem, hogy van sok ember, aki segítené, szeretné –, sokkal inkább az önzőség párásítja el a szemem, mert nem akarok kimaradni az életéből még vagy negyven évig.
Gyorsan hozzáteszem: azt is elhatároztam, hogy nem fogok az idegeire menni, nem fogom agyonnyomni a szeretetemmel, most is csak nagyon ritkán lopózom be a szobájába, hogy kicsit nézegessem alvás közben.
Legutóbb a Hajrá Bliss! című film okosított egy kicsit – és bőgetett meg nagyon. Egy lányról szól, aki egészen más életre vágyik, mint amit az anyja elképzel neki. A gyerek titkos lázadása természetesen kiakasztja az anyát.
Anyukám mindig azt mondogatta, hogy csak jót akarok neked, de én egyáltalán nem éreztem, hogy nekem mindig jó, ha azt teszem, amit elvár tőlem. A gyerek előtti időkben az ilyen filmek megerősítettek, hogy az anyai útmutatás és szeretet ellenére lázadni kell, járni a saját utat, és végül úgyis minden jó lesz.
Most viszont mindkét oldalon álltam. (Ezért szeretem a Hajrá Bliss!-t, és ezért mérföldkő az életemben.) Értettem és átéreztem a gyerek lázadását, azonban értettem és átéreztem az anya jó szándékát, valamint tehetetlenségét. Sőt, egy idő után nem is azért szorítottam, hogy a lánynak összejöjjenek a dolgok, hanem azért, hogy végre utat találjanak önmagukhoz és egymáshoz. Közben arra a kérdésre kerestem a választ, hogy hogyan tudom úgy szeretni a fiam, hogy neki a legjobb legyen. Hol vannak az apró jelek, amelyekből egyértelmű, mikor kell még szigorúbbnak lenni, és mikor kell engedni.
Fene tudja.
Még az elméletet sem tudom.
Mert akármennyire is próbálok jó anya lenni, a saját szemüvegemen át nézem a világot. A saját vágyaim és jó emlékeim érdekesek, és szeretném megmutatni neki, mi az, ami engem segít, és mi az, ami engem szórakoztat az életben.
Fül még mindig nem beszél, de már képes arra, hogy az utca közepén kicsit hisztizzen – nem gyakran, de olykor még bepróbálkozik, hogy így szerezzen érvényt akaratának –, de arra még nem képes válaszolni, hogy egyedül vagy inkább velem fürödne.
Önző vagyok, döntök én, megyek vele én is, és szappanbuborékot fújunk, állatsereget telepítünk a kád szélére, pacsálunk, hosszú á-kat engedünk ki a tüdőnkből, miközben fogat mosunk. A nagy vidámság közepette megmaradok szigorú anyának, mert a fül- és nyakmosás sem marad el.
De ezek olyan egyszerű dolgok. Itt még könnyű. Mi lesz velem, ha kamaszodni kezd? Illetve nem is megyek olyan messzire, milyen lesz, ha beszél, ha nemcsak leszegett fejjel vonul el a szobájába egy újabb könyvért, hanem ki is fejti a gondolatait.
