Az igényes kiállítású lap nem csak küllemre értékes, tartalmi szempontból is színvonalas cikkeket kínál olvasóinak: a párkapcsolat családdá alakításának gondolatától, a várandósságra való tudatos felkészülésen át, a meddőségi problémák okáig mindenre választ kínál. A magazin főszerkesztőjével, Szebeni Katival az úttörő tematikájú lap születéséről, célkitűzéséről és társadalmi szerepvállalásáról beszélgettünk.
– Miért gondoltad, hogy a mai magyar, igen széles palettájú magazinpiacon, különös tekintettel a többféle életmódmagazinra, lesz kereslet egy babatervező lapra?
Azért, mert célzottan ezzel a témával egyik lap sem foglalkozik. A gyerekvállalás számtalan témát vet fel a párokban, elsősorban a nőkben. Ez az időszak az, amikor meg kell ismerniük a saját szervezetüket, a ciklusukat, hogy észrevegyék a termékenység jeleit, hogy képesek legyenek tudatosan tervezni a teherbeesését, hogy mi az, ami ebben a hőmérőn kívül segítheti őket. Az a tapasztalatom, hogy ezekben a kérdésekben még mindig óriási a tudatlanság, és jó, ha erről a témáról volt mindenkinek legalább egyszer egy felvilágosító osztályfőnöki órája valamikor korakamaszkora táján. Ami azonban mindannyian tudjuk, sajnos nagyon kevés. Ha valaki szerencsés, akkor az anyjától, a szüleitől megkapja ezt a tudást, de nagyon sokan a saját gyerek tervezésekor jönnek rá, mennyi mindent nem tudnak, elsősorban saját biológiájukról. A szabados és korán kezdett nemi élet, a fogamzásgátlók általános szedése pedig inkább elnyomja, mint erősíti a nők termékenységtudatát.
– Ezt a fogalmat, hogy termékenységtudat se halljuk gyakran.
Mert nem használatos! Odáig már eljutottunk, hogy kezdünk környezettudatosan gondolkozni, jó esetben élni is. De míg tőlünk nyugatabbra nagy figyelmet fordítanak a termékenységtudatra, addig nálunk ez még valóban ismeretlen fogalom.
– Nagy felelősség egy ilyen lap megjelentetése, olyan szaktudást igényel, ami túlmutat az általános újságírói, szerkesztői munkán.
Természetesen szakértőkkel dolgozunk, akiknek a tudása garancia a lapban megjelenő tartalomra. De valóban nehéz munka a szerkesztés, hiszen a szakmaiságot olvashatóvá, fogyaszthatóvá kell gyúrni. Legtöbb cikkünket szinte már a tudományos ismeretterjesztés műfajába sorolhatnám. Ezek mellett azonban az olvasók megtalálják a hagyományosnak mondható rovatokat is, például a szépségápolást vagy az utazást. Ugyanis nagyon fontosnak érzem, hogy miközben egy nő nyilvánvalóan élete kiteljesedésének, “értelmének” kezdeti időszakát éli, megmaradjon annak, aki. Nőnek, feleségnek, szeretőnek. Élje az életét ugyanúgy a maga teljességében, ahogy korábban, és ne csak a babaprojekttel foglalkozzon.
– A szorongás, esetenként befelé fordulás, inkább azokra a nőkre jellemző, akiknél valamilyen oknál fogva késik a fogamzás. A lap a meddőség kérdésével is foglalkozik.
Két évvel ezelőtt végeztem az ELTE kulturális antropológia szakán, és szakdolgozatomban a meddőség társadalmi és kulturális vonatkozásait vizsgáltam. Ennek oka nagyrészt az volt, hogy voltak e téren már saját tapasztalataim. Magam is küzdöttem a teherbeesésért, öt évvel ezelőtt lombikprogramnak köszönhetően fogant a kisfiúnk. A szakdolgozatom megírásához ezeket az élményeimet ástam elő – hiszen erről nem szívesen beszélünk, egy ilyen megpróbáltatásokkal teli időszakra nem is szívesen emlékezik az ember. Emellett rengeteg gyűjtőmunkát végeztem, hogy az egyes társadalmak hogyan viszonyulnak a gyermektelenség jelenségéhez. Megdöbbentő helyzeteket ismertem meg. Ugyanis a legtöbb társadalom a meddőséget komoly problémaként kezeli, hiszen egy nő azért nő, hogy gyereket szüljön. Egyáltalán nő-e az a nő, aki nem képes a gyerekszülésre? Egyes társadalmak, például a burkinai szamo kultúra, nem kezeli őket asszonyként, hiszen a társadalom szemében a szülés az az átmeneti rítus, mely során a lányból nő lesz. Olyannyira kirekesztik az ilyen asszonyt, hogy halála után is “megkülönböztetett” módon bánnak vele: sajátos szertartást követően a gyerekek temetőjében temetik el arccal lefelé, nehogy az irigység miatt ártó szelleme megrontsa a falu várandós asszonyait. A kutatás során olyan afrikai társadalmakat is megismertem, amelyek úgy “kezelik” a gyermektelenséget, hogy egy külön intézményt, az úgy nevezett „asszony-házasságot” alkalmazzák. A gyermektelen nők “férfiakká lesznek”, férfijogokat kapnak, megnősülhetnek, több feleségük lehet, és kiválaszthatják azt a közeli rokont, aki gyermeket nemz a feleségüknek/feleségeiknek.
De nem kell messzire menni ahhoz, hogy nyilván nem ilyen szélsőséges módon, de a környezetünkben is találkozzunk hasonló jelenségekkel. Mára már sokat javult a helyzet, de még öt évvel ezelőtt is tabutémának számított a meddőség. A párok nem beszéltek erről, legfeljebb nagyon szűk családi körben. Ugyanakkor viszont azok a nők, akik érintettek, korábban is és most is, szinte külön közösséget alkotnak, a közös élethelyzet létrehívta sorközösséget: vannak csak számukra érthető szavaik, fogalmaik, a petesejt beütetéséhez kapcsoló rituáléik. Mivel nem beszélnek a problémáikról, az őket foglalkoztató témákról az internet különböző, anonim fórumain tudtam meg a legtöbbet. Megtapasztalhattam, mennyire magukra hagyva érzik magukat ezek a nők, mennyi kérdésük van, milyen óriási az igényük arra, hogy többet tudjanak – akár az okokról, akár a lehetséges beavatkozásokról.
– A személyes érintettséged nyilván jóval fogékonyabbá tett a téma iránt.
Mindenképpen. És bár lehet magazint szerkeszteni pusztán szakmai tudással és üzleti alapon, meggyőződésem, hogy egy ilyen tematikájú magazint személyes érintettség nélkül lehetetlen elkészíteni. Én ismerem a kérdéseket, kételyeket, és szeretném minél alaposabban tájékoztatni az olvasókat. Az öt évvel ezelőtti helyzethez képest ma már nem csak egyféle betegút létezik, vagyis hogy a nőgyógyásztól egyenesen a meddőségi központba vezet az út. Számtalan lehetőség áll már a párok rendelkezésére, gondoljunk csak az alternatív gyógymódokra, természetgyógyászatra. Nyilván ezekkel is foglalkozunk a magazin hasábjain. De a legfontosabb, véleményem szerint az, hogy eloszlassuk a nőkben a betegségtudatot, ami óhatatlanul kialakul: hiszen a számtalan vizsgálat, vérvétel, orvosi várók hosszas délutánjai, érthetetlen szakkifejezések, a betegkarton mind ezt sugallja.
– Az eddig megjelent számokat hogyan fogadták az olvasók? Milyen visszhangja van a HelloBaby!-nek?
Nagyon jó. Bevallom, izgultam a kritikák miatt, de egyetlen egy kritikát sem kapott a magazin! Számos kérdéssel, kéréssel fordulnak hozzánk, de a legtöbb levél mindössze azt az örömet közvetíti, amelyet a lap léte váltott ki.
– Kéthavonta jelenik meg a magazin, gondoltál-e arra, hogy havi periodikára válts?
Nem. A téma sugallta ezt az intervallumot. A komoly szakmai tartalommal bíró cikkek elkészüléséhez kell ennyi idő, arról nem beszélve, hogy az olvasóknak is van elég idejük átgondolni, megrágni, kipróbálni az olvasottakat. Aki pedig huzamosabb ideig az olvasónk, az így is összegyűjti a megjelent lapszámokat, mint ahogy erről nem egy olvasónk beszámolt.
– Van egy internetes portálja is a magazinnak.
Igen, ez ma már szinte kötelező. De nagyon örülök, hogy nyomtatott formában is megjelenik. Így például azoknak a férfiaknak, akiket egyébként nem lehetne leültetni a gép elé, hogy elolvassanak egy cikket, a tévé előtt a kezükbe lehet nyomni. Könnyebben eljuthat hozzájuk a lap tartalma, és mivel ebben a témában majd ugyanannyira érintettek, mint a párjuk, a tudásuk, felkészültségük és a pozitív hozzáállásuk is azonos lehet.
– Egy nehéz gazdasági időszakban jelent meg a lap, a hirdetések visszaeséséről hallani, lapok léte lett kérdéses. Mit jelent ez a HelloBaby! számára?
Természetesen ugyanolyan nehézséget, mint a hozzánk hasonló magazinoknak. Nekünk se egyszerű bevonzani a hirdetőket, fenntartani a lapot. Mégis bizakodó vagyok. Meggyőződésem, hogy aki ebben a lapban szponzorként, hirdetőként megjelenik, az felismeri azt, hogy ezzel egy jó célt szolgál. A HelloBaby!-ben hirdetni nem pusztán üzleti kérdés, hanem társadalmi szerepvállalás is. Egy széles szegmense a társadalomnak kap a lapon keresztül információkat és ami ugyanolyan fontos, emocionálisan támogató légkört. Az a cég, amelyik nálunk megjelenik, társul ehhez a támogatáshoz, a családtervezés és jövőtervezés mellett teszi le a voksát.
.
