Család

Hurrá, ottalvós buli!

Általában mindenki jól jár: élmény a gyerekeknek és szabad este néhány szerencsés szülőnek. Ám azért, hogy a befogadó családnak se túlélőprogram legyen, érdemes néhány dologgal tisztában lenni. Összegyűjtöttük a legfontosabbakat!

Igazán jót nevettünk a moziban, amikor a Shrekben Fionáról kiderült, hogy nem mehetett Csipkerózsika „ottalvós bulijára” a mindenki által ismert problémája miatt. Pedig a pizsamaparti a szocializáció fontos része, még akkor is, ha nekünk, felnőtteknek rossz életű amerikai tinik jutnak eszünkbe, akik titokban az ablakban bagóznak. A barátoknál alvás már egészen kis korban fontos élmény lehet, feltéve, ha tisztában vagy gyerekeid korlátaival, valamint saját képességeitekkel, amikor beadod a derekad. S bár nem kell a gyerekeknek ogrévé változniuk ahhoz, hogy meglepő és furcsa dolgokat csináljanak éjszaka, jó, ha felkészülsz, bármely oldalon állsz is éppen, gyereket adsz vagy kapsz „kölcsönbe”!

Hurrá, ottalvós buli!

Elég érett rá?

Még akkor is nehéz kérdés lehet, ha a kicsi sokszor alszik a nagyszülőknél vagy a rokonoknál, ugyanis családon kívül teljesen más erőviszonyok és szabályok vannak, mint a jól ismert környezetben. A gyerekek ötéves kortól általában kiválóan alkalmazkodnak az ilyen különleges és izgalmas szituációkhoz, de sokszor a „legvagányabb” is elbizonytalanodhat. Ezért próbáld tisztázni, mit szeretne: inkább menni vagy maradni. Ha még nem alussza át az éjszakát zökkenőmentesen, gyakran az ágyatokba vándorol, érdemes elgondolkodnod azon, hogy partiképes-e az efféle mókákhoz.

Készülj ötletekkel!

Bár örök igazság, hogy több gyerekkel sokszor kevesebb a gond, azért készülj néhány játékötlettel, nehogy egymás idegeire menjetek. Ne ijedj meg, nincs szükség átlagon felüli kreativitásra! Előfordul, hogy a régi, jól ismert játékok a legalkalmasabbak arra, hogy összekovácsolják a gyerekeket. Bújócskázni a legkisebb lakásban is lehet, s az ülős játékokat jól feloldja egy kis sikongatós, rohangálós program. Elrejthetsz valahová bekapcsolt zsebrádiót, amelyre vadászhatnak. Tarthattok bekötött szemmel ételfelismerős kóstolót. Társasjátékokkal majdnem mindig jól jártok, s ha előre gondolsz erre, a vendég gyerek otthonról is hozhatja a kedvenceit, hogy együtt is kipróbáljátok. A tévé távirányítóját viszont pakold el gondosan! A lányos anyukák bizonyára tudják, hogy négy-öt kislány együtt bizonyos idő elteltével biztosan öltözködni fog. Előkerülhetnek az évek óta gyűjtögetett jelmezek, néhány érdekes régi ruhadarab, olyan textilmaradékok, amelyeket néhány övvel és kendővel szinte bármivé lehet alakítani.

Hurrá, ottalvós buli!

Mindenféle hiedelmekkel ellentétben az evés a legkisebb probléma. Ne próbálkozz különlegességekkel, reformennivalóval, az esetleges táplálékallergiáról azonban tudnotok kell! A létszám és az aktuális nyüzsgés közepette a jól bevált, klasszikus gyerekkedvencekkel készülj. Például nehéz melléfogni a következőkkel: palacsinta, pizza, bolognai spagetti, szendvicsek, gyümölcssaláta.

Az est fénypontja persze az alvás és a lefekvés lesz. A közös fürdés, a kis kuckók, hálóhelyek elfoglalása teljesen elvarázsolja a gyerekeket. A szokatlan helyzet már önmagában is érdekessé teszi az estét, s különösebb extra program nélkül is jól fognak szórakozni. Lehet bunkert építeni takarókból, lepedőkből, ahol összebújhatnak, hogy hatalmas titkaikat megoszthassák egymással, és elemlámpával bohóckodjanak a sötétben. S bár sokan azt gondolják, hogy a párnacsata elengedhetetlen tartozéka a pizsamapartinak, legtöbbször mégis a bizalmas pusmogás és a beszélgetés a lefekvés előtti időszak legfontosabb tevékenysége. S hogy mikor vessetek véget a napnak? Készülj fel arra, hogy későn fognak elcsendesedni a felajzott kicsik, s több kört kell futnod a lámpaoltással. Arra azért vigyázz, hogy ne te aludj el elsőként!
Egyértelműen tudasd a gyerekekkel, hogy mi az, amit nem szabad, mihez nem nyúlhatnak hozzá, mit nem használhatnak. Az a legjobb, ha a legféltettebb kincseiteket, a kedvenc játékokat, nagyobb legóépítményeket eleve félreteszed.

Hurrá, ottalvós buli!

Testvérek

Beszélnünk kell a testvérekről is, ugyanis sokan mindenhová együtt mennek. Jó néhány szülőnek ráadásul ez az egyetlen lehetőség arra, hogy felnőttprogramot szervezhessen a gyerekek nélkül. Nemcsak a gyerekek társadalmi életének tehet jót egy ilyen buli, hanem a szülők is fellélegezhetnek kicsit. Előfordulhat azonban, hogy a kicsi kiszorul a társaságból, s a korábban jó ötletnek tűnő közös program unalomba, szomorúságba fullad valamelyik fél számára. Testvéreket tehát csak akkor vállalj, ha máskor is előfordult már, hogy együtt játszottak, s tudod, mire számíthatsz.

Ismerős terepen

Alapfeltétel, hogy jól ismerd a családot, ahová a gyereket engeded. Igazán nyugodt csak akkor leszel, ha tudod, jó helyen van. Adjatok meg egymásnak olyan telefonszámokat, amelyeken szükség esetén el tudjátok érni egymást.
Fontos kérdés a lakás befogadóképessége. Ne szégyelld meghúzni a határt bizonyos létszám fölött! A vendégek száma nemcsak a fekvőhelyeken múlik ugyanis (elő a gumimatracokkal!), hanem azon is, hogy mi az ideális csoportlétszám (négy-hat fő). Ne feledd, nem kell egy egész oviscsoportot meghívni ahhoz, hogy biztosan jól sikerüljön a buli. S bár banálisan hangzik, olyan apróságokon is múlhat az est sikere, mint a páratlan létszám vagy a pár nélkül maradt kisgyerek. A kisebb-nagyobb összezördülések jószerével elkerülhetetlenek, ilyenkor vállald magadra a békítő szerepét.
Ha túlélted az éjszakát, és minden úgy alakult – vagy legalábbis hasonlóan –, ahogy tervezted, levonhatod a végkövetkeztetést: a pizsamaparti jó dolog. Nemcsak vidám, vicces és valami eltérő a megszokottól, hanem fontos mérföldkő: lehet máshol is aludni, és biztonságban lenni. Egyet azonban ne felejts el, ha „kölcsönadtad” a gyerekedet: viszonozni a meghívást!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top