Család

Gyerekhajtrend: a lényeg a praktikusság

Van időszak, amikor még a fodrászhoz sem tudjuk leültetni őket, van, hogy őrült ötletekkel állnak elő. Egy biztos: a gyerekkornak is megvan a frizuratrendje, csakúgy, mint a felnőttkornak.

Gyerekhaj trend: lényeg a praktikusságHatalmas tortúra volt a hajvágás, már ha szóba került is, őrült sikításban tört ki a fiam – meséli Zsuzsa, a most már 4 éves Dani anyukája. – Kisbaba korában is csak akkor vágtam a haját, amikor aludt, ahol éppen értem, volt, hogy féloldalas volt, mert a következő vágást akkor tudtam megejteni, amikor éppen a másik oldalára fordult egy következő alvásnál. Szerencsére egy kedves fodrász megmutatta neki, hogy a hajvágás nem „bánt”, azóta el tudom vinni minden zokszó nélkül.

Ilyen és hasonló sztorikat biztosan sokan tudnának mesélni, pedig mint Kovács Márta fodrász mondja, nem is olyan nagy ördöngösség megszerettetni a gyermekekkel a hajvágást.
– Nálunk a forgószék a kis lurkóé, de ha szeretné, anya ölében is ülhet. Közben egy mesével próbáljuk elterelni a figyelmét, de lehetősége van tévét is nézni. Általában a szerszámokra is nagyon kíváncsiak – persze az ollót nem kapják a kezükbe –, de szeretik tudni, hogy mivel „ügyködünk” a fejükön. Többnyire – ha egyszer már sikerült őket megnyugtatni – rájönnek, hogy ez nem fáj, és a legközelebbi alkalommal már szívesen jönnek. Többségüknek egyébként sokkal inkább az egy helyben üléssel és a forgolódással van problémája, mintsem magával a vágással.

Kiskorban vágjuk rendszeresen

A szakember szerint érdemes már az elején vágni a kisgyermek haját, így jobban meg tud erősödni. Igaz ez a kislányokra is, mert tapasztalata szerint a lányos anyukák ragaszkodnak a hosszú hajhoz, de ez nem mindig szerencsés.
– Egyáltalán nem baj, ha egészen kicsi korban nem hosszú a kislányok haja. Ahhoz, hogy erősebb legyen, érdemes rendszeresen vágni, aztán később bármekkorára meg lehet növeszteni, de hosszú hajban nem szép a ritka, kis volumenű hajmennyiség.

Hajdivat: a cél a praktikusság

– Bár találkoztam már olyan szülővel, aki David Beckham éppen akkori frizuráját szerette volna a kisfiának, de azért ebből van kevesebb. Általában a praktikusság a cél a szülők hajválasztásánál: nyáron rövid, télen hosszabb hajat vágatnak gyermeküknek. De természetesen minden korban vannak felkapott hajtípusok, mostanában a fiúknál a „kockahaj” nagyon megy – oldalt felnyírva, a fejtetőn felálló rövid haj. A lányoknál a hátul megszedett, oldalt-elöl hosszabbodó frizurák a kapósabbak. Főként a lányoknál az anyukák sokszor ragaszkodnak a frufruhoz, hogy ne lógjon a gyermek szemébe a haj például az iskolában, miközben a gyermek a könyve fölé hajol.

Gyerekhaj trend: lényeg a praktikusság

„Márpedig én ilyet szeretnék!”

A fodrász szerint 10 éves kor felett a szülők már nem nagyon tudnak beleszólni a gyerekek frizuraválasztásába.
– Nekik már van egyéni elképzelésük, persze amit az újságokban, tévében látnak. Ők már többnyire fotóval érkeznek, és van, hogy nem igazán érdekli őket, az vajon jól is áll-e nekik. A 16 éves lányok már kezdenek festetni és melíroztatni, és ami most a 18 évesek körében nagyon divatos: alkalomszerűen hajhosszabbítást kérnek. Ezt nem ajánlom senkinek, mert nem tesz jót a hajnak, és a kezelhetősége is nehézkes.

Kérd ki szakember tanácsát!

Gyerekhaj trend: lényeg a praktikusságAz, hogy egy-egy sztárnak vagy gyermekének a frizurája tetszik, még egyáltalán nem jelenti azt, hogy nekünk vagy gyermekünknek is ugyanolyan jól áll. Bár ma már interneten is lehet hajtervezést kérni, mégis az a legjobb, ha kikérjük a fodrász véleményét. Azt ugyanis, hogy a képen látható haj megvalósítható-e, és jól áll-e nekünk, ő sokkal inkább meg tudja mondani, hiszen „hozott anyagból” dolgozik. Rendszerint abban is tanácsot tud adni, hogy a gyermek hajtípusára milyen sampont és egyéb készítményt érdemes használni, vagy hogy milyen gyakran kell vágni vagy később festetni a hajat. Ez utóbbit egyébként érdemes minél később kezdeni, mert bár ma már nagyon jó készítmények vannak, a természetes hajszínnél egészségesebb nincs.

Azonban az, hogy kinek milyen mértékben roncsolja a haját a festés vagy akár a régebben sokkal divatosabbnak számító dauer, a haj típusának függvénye, és persze az utána történő ápolás is sokat nyom a latban. Amikor bármilyen változtatást eszközölünk a fejünkön, érdemes végiggondolni, és szakemberre bízni, ha azt szeretnénk, hogy jó legyen, hiszen a haj mégiscsak a „kirakatban” van, és nehéz helyrehozni, ha nem tetszik, vagy a sok – nem hozzáértő – „beavatkozás” után tönkrement.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése