Miközben a nő testében az új élet fejlődik, előfordulhat, hogy elhanyagolja házastársi kötelességét, így a férfi kielégítetlen marad, a hangulat pedig egyre feszültebb. Házastársi kötelesség? Kielégítetlen férfi? „Kellek”, „kényszerek”, vádaskodások. Miről is beszélünk? Erkölcsi, társadalmi és pszichológiai kérdések merülnek föl, amikor senkinek sem lehet igaza, mégis mindenki veszít valamit. Amikor a terhes nőt megcsalják. De vajon van-e utána élet?
1. TÖRTÉNET
Tanultunk belőle, túléltük
Nóra (33) zavartan kevergeti a kávéját, miközben beszélgetünk.
– Maradjak csak Nóra, vagy bármi más, ne írd le az igazi nevem, légy szíves!
– Szégyelled, ami történt? – kérdezem, pedig pontosan tudom, vagyis sejtem a választ, s tisztában vagyok azzal is, hogy nehéz lesz olyan nőt találnom, aki nyíltan vállalja, ami történt vele.
– Mondhatnám azt, hogy igen, szégyellem még most is, de ez ennél sokkal összetettebb. Három év telt el azóta, hogy a férjem megcsalt, miközben a kislányunkat vártam, s még most sem tudom pontosan megfogalmazni, hogy mit is érzek. Szégyent is, persze, de nem feltétlenül magam miatt, hanem miatta is, magunk miatt. És még mindig haragszom, ha rágondolok, de ma már egészen másként tudom értékelni a történteket. Túléltük, amiben rengeteg munka, csalódás és lemondás van, s amellett, hogy valami végérvényesen széttört bennem, valami más felépült helyette. Úgy érzem, hogy mi ketten mindent képesek vagyunk átvészelni.
Nóra első gyereküket várta, amikor egyik napról a másikra azzal kellett szembesülnie, hogy a férje félrelépett, miközben ő a fellegekben járt, rugdalózókon és babakocsikon, neveken járt az esze. Egészen addig a napig, amíg nem szembesült a ténnyel, hogy a férjének viszonya van egyik kolléganőjével, abban a tudatban élt, hogy minden tökéletes, így teljesen váratlanul érte az egész.
– Nem voltam veszélyeztetett terhes vagy ilyesmi, egyszerűen csak nem esett jól szeretkezni, úgy éreztem, hogy baja lehet tőle a gyereknek, és nem illik „előtte” ilyet csinálni. A terhességem elején ráadásul állandóan rosszul voltam, örültem, ha alhatok, nem kívántam a hátam közepére sem az egészet. A férjem persze eleinte próbálkozott, de én elutasítottam, és azt gondoltam, megérti, hogy mi zajlik most bennem, s képes türtőztetni magát. Így amikor már nem közeledett hozzám, azt hittem, hogy ez is a figyelmességének a jele. Mert alapvetően nagyon figyelmes volt velem, talán ezért nem is gyanakodtam. Vagy mert naiv voltam.
Nórának sok mindent át kellett értékelnie az alatt a néhány hónap alatt, amíg rendezte a kapcsolatát a férjével. Gyakorlatilag minden klasszikus fázison végigment, hazaköltözött a szüleihez, válni akart, majd végül, még a szülés előtt, újra kibékültek.
– Kezdetben azt gondoltam, hogy soha többet nem tudok a szemébe nézni, mert mégis milyen ember, aki megcsalja a feleségét, miközben a gyerekét várja. Aztán ahogy múlt az idő, egyre több mindent átértékeltem, s próbáltam, ha nem is megérteni, de legalább némileg elfogadni, hogy miért tette velem, velünk ezt az egészet. Mert persze megbánt ő mindent, nem kellett neki a másik nő, csak „arra” az egyre, de én sokáig csak arra tudtam gondolni, hogy mi lesz, ha megint megcsal. Utólag úgy érzem, hogy megjártuk a poklok poklát, de sokat tanultunk a történtekből, s tudjuk, hogy nem lehet megváltoztatni a dolgokat. Én is hibás voltam, amikor kizártam a férjemet az életemből, az ágyunkból, s nem is próbáltam megérteni, hogy milyen fontos számára a szex, a gyengédség. Ma már mind a ketten másként viselkednénk, s örülünk, hogy kitartottunk egymás mellett, nemcsak a kislányunk, hanem magunk, a kapcsolatunk miatt is, ami szerintünk kiállta a próbát.
Hol rontjuk el?
Sokan hangoztatják, hogy az ember azzal, hogy kiemelkedett az állatvilágból, egyben az ösztöneit is uralni tudja. A szexualitás pedig mi más lenne, mint ösztön, amihez joga van mindenkinek. Sőt, az egészséges testi-lelki élethez egyenesen szükséges is a kiegyensúlyozott nemi élet, de a társadalmi konvenciókból – és egyáltalán, az emberi jellemből – fakadóan nem űzheti mindenki a maga boldogságát. Valahol tehát kompromisszumot kell kötni, vagy a nőnek kell odaadóbbnak s egyben belátóbbnak lennie, vagy pedig a férfinak, hiszen a gyermekáldás mégiscsak közös „teher”. S hogy az egyes kapcsolatokban merre billen a mérleg, az minden családban más, mint ahogy a hozzáállás is különbözik a félrelépés témájában. Érdemes-e tehát hibást keresni? Egy elhibázott lépés miatt sok mindent elveszíthetünk, elsősorban a bizalmat s azt a harmóniát, ami két ember szoros lelki kötődése által teljesül be. Azonban miközben egy vattával bélelt világ összetörik, számos olyan dolog kerülhet a felszínre, amit megoldhatunk, ha felismerjük, s képesek vagyunk közösen vagy akár egyénileg változtatni rajta.
Nem mindenki megértő
– Az a férfi, aki képes más nőt lefektetni, miközben a párja a terhesség minden nehézségével együtt várja a közös gyereküket, erkölcsi nulla a szememben. Én soha nem bocsátanám meg a páromnak, ha ezt tenné velem, az ő kötelessége, hogy igenis tűrje azt a néhány hónapot, amíg megszülök, és „kiheverem” a gyermekágyat. Ez, azt hiszem, még mindig semmiség ahhoz képest, ami velem történik, a terhesség minden bajával és a szüléssel, valamint az utána következő dolgokkal együtt – mondja Kinga (27), aki második gyerekét várja.
Hogy a valóságban mit tennénk, ha mi kerülnénk ilyen helyzetbe, nem tudhatjuk.
2. TÖRTÉNET
Vesztes helyzetből boldogság
Zsófi (39) mindent megpróbált azért, hogy visszaszerezze a férjét, amikor öt hónapos terhesen megtudta róla, hogy beleszeretett egy másik nőbe.
– Nem akartam elveszíteni a páromat, szerettem volna vele közösen felnevelni a gyerekünket, akiért olyan sok éven át küzdöttünk. Amikor terhes lettem, azt hittem, hogy mind a ketten ezt akartuk, s nem értettem, mi történik velünk, hiszen szeretjük egymást. Mindent megbocsátottam volna neki, de túl sokáig volt döntésképtelen, s nem zárta le a kapcsolatát. Végül miután megszületett a pici, elváltunk, azt hiszem, túlságosan mélyen benne volt a férjem a kapcsolatban. Talán ha csak egy futó vonzalom lett volna, minden másként alakul, s élhettünk volna tovább együtt. Hogy ki járt rosszabbul, nem tudom. Én újra férjhez mentem, és született még egy csodálatos fiam, s hálás vagyok a sorsnak, hogy nem törtem akkor teljesen össze. A volt férjem szemében pedig, aki rendszeresen látogatja a gyerekünket, azt látom, hogy ma már mindent megtenne azért, hogy megváltoztathassa a múltat. Én boldog vagyok, ő nem.
Ösztönök harca?
A családon belüli társadalmi szerepek még mindig szinte be vannak betonozva. Máig általános, hogy a háztartás és a gyerekek egyedül a nő feladatai közé tartoznak, a férfié pedig az anyagi biztonság megteremtése – a 21. században még mindig nem mondhatjuk el, hogy egyenlőség lenne a nemek között. Erkölcsileg ugyan elítéljük a várandós párját megcsaló férfit, a házastársi „kötelességét” elhanyagoló nőt azonban, ha nem is nyíltan, de úgyszintén elítéljük, és fejet hajtunk az előtt, hogy a férfinak igenis jár a szex minden körülmények között. Arról pedig sokszor nagyvonalúan megfeledkezünk, hogy mi is az anyaság, mely mögött a legerősebb ősi ösztön áll (de még mekkora), s hajlamosak vagyunk egyoldalúan és kegyetlenül elítélni mindkét felet.
Az, hogy az ember nem monogám lény, már régóta foglalkoztatja a tudósokat, s megpróbálunk valami olyan magyarázatot adni a félrelépésekre, amely igazolná, hogy felemelkedésünk ellenére alapvetően bizony az ösztön hajtja a cselekedeteinket. A monogámiának azonban pont az utódok felnevelése miatt van jelentősége az ember életében, hiszen, szemben az állatvilággal, jóval tovább tart a gyerekek útra bocsátása a „fészekből”, ehhez pedig szükséges a férfi (hím) segítsége is. A tartós kapcsolat tehát nemcsak biztonságos, társadalmi norma, amivel könnyebb boldogulni, hanem az utód túlélésének érdekében, az ember genetikai továbbörökítése miatt is szükséges. Mit tesz tehát a terhesség alatt félrelépő férfi tulajdonképpen? Kegyetlenül fogalmazva akár azt is mondhatnánk, hogy saját maga továbbörökítését veszélyezteti. De nem mondjuk.
Ám ne legyünk ennyire szigorúak, hiszen az emberi kapcsolatok bonyolultak, sokszor nehéz megállapítani, hogy hol csúszott félre a dolog. Ráadásul sok esetben figyelemmel és okossággal megoldható a probléma.
3. TÖRTÉNET
Nem csak szex: bizalom, gyengédség, harmónia
– A feleségem veszélyeztetett terhes volt az ikrekkel, így nem is gondolhattunk arra, hogy szeretkezzünk – mesél a terhesség emlékeiről Zsolt (42). – Jó, persze azért gondoltunk rá, de nem az volt akkor a legfontosabb. Ha visszagondolok arra az időszakra, sok minden eszembe jut, az aggodalmak, a reménykedés, félelmek és boldogság, de semmiképpen sem úgy maradt meg bennem a kilenc hónap, hogy nagy lemondást igényelt volna részemről bármivel kapcsolatban is. Fel sem merült bennem, hogy más nőhöz menjek szexért. Ostobaság, hiszen az élet nem pornófilm, én pedig nem egy folyton kielégülésre áhítozó ösztönlény vagyok. Lehet, hogy keményen fogalmazok, de számomra elfogadhatatlan, ha valaki megcsalja a párját, miközben a gyerekét várja.
A terhesség időszaka a nőnek és férfinak is nehéz, s mindkét fél részéről sok türelemre van szükség. Míg a nők nagy részénél jelentősen megkopik az önbizalom fénye, s a megváltozott testalkat, a félelmek, a testi változások és a problémák gátolják őket a szexuális élet folytatásában, a férfiak számára az apaság sokkal később testet öltő érzés. Az viszont biztos, hogy a félrelépés a legrosszabb döntés a terhesség időszakában, még akkor is, ha vannak olyan szerencsések, akik „túlélik”. A bizalom, a harmónia, valamint a gyengédség a kapcsolatok nélkülözhetetlen pillére, s ennek része a szexualitás is, ez azonban társas játék. S ha megpróbáljuk távolról nézni a terhességet, azt is világosan látjuk, hogy az bizony nemcsak rózsaszín felhő és a csoda várása, hanem sokszor dráma, még többször pedig komédia.
