Család

Mit egyen a gyerek nyáron?

A gyerekek táplálása nem mindig könnyű feladat, főleg, ha étvágytalan, válogatós kisgyermekről van szó. Mit tegyünk – vagy ne tegyünk – ilyenkor? Ebben segítenek Szűcs Zsuzsanna, a Nestlé dietetikusának tippjei.
  1. Ne mutassuk ki elkeseredésünket és lehangoltságunkat a kicsi étvágytalansága miatt, és ne unszoljuk, ne erőltessük az evést.
  2. Ne próbáljuk a gyerek figyelmét játékkal vagy más egyéb módon elterelni.
  3. Egyszerre csak kevés, könnyen „teljesíthető” mennyiséget tegyünk az étvágytalan kicsi tányérjára. Ennek elfogyasztása már önmagában sikerélményt okoz a gyermeknek és a szülőnek is.
  4. A rossz étvágy az unalom jele is lehet. Ennek leküzdésére minden étkezésnél adjuk meg a kicsinek a választás lehetőségét, és kínáljuk számára fantáziadús módon az ételt. Például szeleteljük hullámos karikákra a zöldségeket, vagy díszítsük mosolygós arccal a szendvics/tejbegríz/tojásrántotta tetejét, esetleg süteményszaggatóval vágjuk izgalmas formájúra a szendvicseket.
  5. Ha valamit különösen nem szeret a gyerek, ne erőltessük, hanem próbáljuk meg hasonló tápértékű élelmiszerrel, étellel kiváltani.
  6. Vonjuk be a gyereket a vásárlásba és az ételek elkészítésébe. Ezáltal játékos formában ismerkedik meg a különböző élelmiszerekkel, és a „saját” főztjét szívesebben is fogyasztja el.
  7. Ne jutalmazzuk, de ne is büntessük a gyermek asztal mellett nyújtott „teljesítményét”!
Mit egyen a gyerek nyáron?

 

A gyerekeknek jót tesz, ha a sokat vannak a szabad levegőn. Ettől nemcsak fáradtabbak, de éhesebbek is lesznek. A szabadtéri mozgás ezen túl egészséges is. De arról se feledkezzünk el, hogy a nyári melegben nagyon fontos a napvédelem és a hidratálás.

 
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése