nlc.hu
Család
Tekerj velünk! Tekerj értük!

Tekerj velünk! Tekerj értük!

Idén is lesz jótékonysági bringatúra a Balaton körül. A biciklisek augusztus első hétvégéjén tekernek a balesetekben megsérült gyerekekért.

Idén is lesz jótékonysági bringatúra a Balaton körül. A biciklisek augusztus első hétvégéjén tekernek a balesetekben megsérült gyerekekért.

Tavaly a vak gyerekekért, idén a balesetekben megsérült fiatalokért tekerik körbe jótékony biciklisek a Balatont. Az akció 2009-ben is eredményes volt. Akkor 1,7 millió forint névértékben kaptak tandem-kerékpárokat a vak és gyengénlátó gyerekek. Az idei akcióval a rászoruló, balesetet szenvedett fiataloknak szeretnének segíteni, az életkörülményeiken javítani – mondta Lászlóvári T. Csongor, az SOS Magyarország vezetője. Az idei túrán ott lesznek tavalyi támogatottaink, a vak diákok is, akik most a balesetben sérültekért bringáznak.

A túra augusztus 7-én indul délelőtt 9 órakor, a siófoki víztorony melletti térről. A szervezők azt kérik, hogy aki menni szeretne, az 8 óra után nem sokkal már érkezzen meg az indulás helyszínére.
Jelentkezni lehet Lászlóvári T. Csongornál.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top