Kezdetben lelkesen hordjuk gyerekeinket baba-mama tornára, s teszünk bátortalan próbálkozásokat a babaúszással is, ám valahogy nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy elképzeltük. A vizet utálja a gyerek, a babatornából kinőttünk, és különben is: olyan nehéz elindulni otthonról. Aztán meg neki sincs nagy kedve kimozdulni. Inkább a tévé előtt ül, és lassan kis párnácskák alakulnak ki a dereka körül, pedig a babahájnak már inkább el kellene tűnnie. Lehet ez másképp?
Észrevétlen fejlesztés
– Az élet az anyaméhben kezdődik, így a mozgás szeretetét is képesek vagyunk már ebben a korban átadni gyerekeinknek – mondja lelkesen Belényi Bea mozgáspedagógus, fitneszedző, aki a napjait csecsemők, kisgyerekek, kismamák és anyukák átmozgatásával tölti, s maga is két gyerek édesanyja. – Gondoljunk arra, hogy az anya mozgása milyen hatással van a magzatra: több oxigénhez jut, ezáltal pedig jobban érzi magát, és a mozgás hatására termelődő boldogsághormon (endorfin) átjut a pici szervezetébe is! A szülés körül persze pihenni kell, de a hathetes kor mérföldkő az anyuka és a baba életében. Ez az időszak az, amikor az első kontrollok megerősíthetnek abban, hogy szülés után mindketten rendben vagyunk. Az első „sport” közösen indul, s a baba-mama tornák alkalmával nemcsak az anyuka mozgása, valamint a baba átmozgatása a lényeg, hanem a kötődés elősegítése és a bensőséges, nyugtató egymás felé fordulás. Az egészen pici korosztály számára különböző babatornák jelenthetnek jó programot, ahol az izmok mellett a társas kapcsolatok is alakulnak, a picik ügyesednek, okosodnak, sőt az egyensúlyérzék és figyelem-összpontosítás képessége is javul. A foglalkozásainkon részt vevő anyukák közül sokan mesélik, hogy milyen látványos fejlődésen ment keresztül a gyerekük. Ügyesebben mászik fel dolgokra, jobb az egyensúlyérzéke. Ezen nem is lepődöm meg, hiszen olyan feladatokat végzünk, melyek remekül fejlesztik a kicsiket.
Jó kezek között
Sok szülőben, különösen azokban, akik maguk is rendszeresen mozognak, már korán felmerül az igény arra, hogy a gyerekük is sportoljon. A kérdés már csak az, hogy mikor kezdjen a kicsi mozogni, no és az, hogy mit. Ahogy nő, a játékos fejlesztés egyre változatosabb lehet. A motiváció persze három-négy évesen is fontos, sőt utána is, de nem szükséges hozzá a jelenlétünk, képes már tőlünk elszakadva mozogni, foglalkozásokon részt venni. Az oktató személyén sok minden múlhat. Ha a szakember jó kapcsolatot tud kialakítani a kicsivel, elfogadtatja magát, szárnyalhat az egyébként „lusta” gyerek is.
– Minden sport alapja a torna, ezt a legtöbb ovi biztosítja is, de sokszor ez nem elég! – mondja szakértőnk. – Óvodáskorban gyakorlatilag mindegy, mire íratjuk be a gyereket, a mozgás a lényeg, az izommunka. Ebben az időszakban még nincs olyan, hogy fiúsport, lánysport, ezekkel a szempontokkal leginkább a szülő foglalkozik. A lényeg a mozgás. Sajnos egyre több gyerekre nyomják rá a bélyeget, hogy biztosan hiperaktív, pedig a legtöbb éppen hogy mozgáshiánnyal küzd. Ha a gyerek megfelelő irányítással kimozogja magát, sokkal könnyebben kezelhető, elégedettebb, nyugodtabb.
Kicsiknek való
|
Sikerélmény érmek nélkül
A sport természetesen a későbbiekben is fontos szociális tevékenység, hiszen alapvetően nem magányos dolog. Éppen ezért a családi programok mélyítik el legjobban a mozgás szeretetét, így válik a gyerek életének részévé. Persze a mozgást sosem késő elkezdeni, szemmel látható azonban a különbség a kisgyerekkorban már sportoló és a később aktívvá váló gyerekek között.
– Azt szokták mondani, hogy ahány gyerek, annyi sport. Nem lehet merev szabályokat felállítani, hogy kinek mi való. Nehéz kérdés az is, hogy meddig erőltethetjük a gyereknél az edzésre járást, főleg azért, mert a sport egyik legfontosabb tényezője a kitartás és az akaraterő. Nehéz, de el kell döntenünk, hogy hol van az a pont, amikor a kiskapukat nyitva hagyva engedünk az ellenállásnak – vélekedik Belényi Bea.
Sajnos sok szülő esik abba a hibába, hogy mindenképpen teljesítményt vár a gyerektől, pedig a sikerélmény nem csak érmekkel mérhető. Így hordják versenyről versenyre a gyerekeket, akár a gyerekkor kárára is, talán valamilyen saját, megvalósulatlan álmot hajszolva.
– A gyerekek körülbelül két százalékából válhat élsportoló, a kimagasló teljesítménynek ráadásul a tehetség csak egy része. A fő tényező az akaraterő. Sajnos sok szülő azért viszi például el az uszodába, a focipályára vagy a balett-terembe a gyerekét, mert olimpikont akar belőle faragni, s ha nem úgy teljesít, csalódik benne. Ebben az életkorban a sport nem erről szól, hanem a mozgás szeretetéről. Szülőként nehéz kívülállóként néznünk a gyerekeink életét, s hajlamosak vagyunk túlzásokba esni. Pedig, mint ahogy mi sem, ők sem egyformák, különbözően teljesítenek, különböző dolgokat szeretnek, akár hozzánk képest is. Egyben azonban mindannyian egyformák vagyunk: szeretnénk, hogy a gyerekünkből boldog és egészséges felnőtt váljon. Ehhez pedig tőlünk kapják az útravalót.
