Család

Figyelmetlenül vezetnek a tinik

Friss kutatási eredmények szerint az amerikai fiatalok ismerik a figyelemelterelődés kockázatait vezetés közben, ám míg sofőrként nem aggódnak ezek miatt, utasként annál ijesztőbbnek találják, ha a vezető telefonál, SMS-t ír vagy eszik a volán mögött.

„Velem nem történhet meg”

Az Amerikai Automobil-szövetség (AAA) és a Seventeen magazin megbízásából készült felmérés eredményei szerint számtalan tinédzser vezet úgy autót, hogy közben más, a figyelmét az útról elterelő dologgal is elfoglalja magát. Ugyanakkor, bár 84 százalékuk elismeri, hogy ez veszélyes, sofőrként nem, csak utasként aggódnak a dolog miatt. Mintegy harmaduk állította, hogy utasként volt már balesetközeli élménye, mert a vezető másra figyelt, 38 százalékuk pedig ugyanezen okból aggódott saját biztonsága miatt.

A mintegy ezer megkérdezett 16–17 éves fiatal 51 százaléka ismerte el, hogy szokott telefonálni vezetés közben, 61 százalékuk eszik a volán mögött, és 73 százalékuk állítgatja az autó rádióját. Mintegy 46 százalékuk SMS-t is ír: ők havonta átlagosan 23 üzenetet billentyűznek be vezetés közben. Bár tudják, hogy viselkedésük kockázatos lehet, számos kifogásuk van arra vonatkozóan, hogy ők miért nem szenvedhetnek balesetet emiatt. 41 százalékuk állítja, hogy épp csak egy pillanatra nem figyel, harmaduk véli úgy, hogy több dologra is tud koncentrálni egyszerre, további harmaduk pedig egyszerűen nem hiszi, hogy bármi baja történhet.

Figyelmetlenül vezetnek a tinik

Szakértők szerint a mobiltelefonálás és az SMS-írás ma már éppen annyi baleset okozója, mint a hanyagság és a tapasztalatlanság. Az AAA szerint, ha a sofőr csak két másodpercre is leveszi a szemét az útról, máris kétszeresére nő az ütközés kockázata. Az amerikai közlekedési balesetekre vonatkozó statisztikák szerint 2008-ban mintegy hatezren haltak meg és félmillióan sérültek meg az utakon azért, mert a sofőr másra figyelt vezetés közben. Az autóbaleset az egyik vezető halálok az amerikai fiatalok körében, évente több ezer – 15 és 20 év közötti – fiatal hal meg az utakon. Ezen balesetek 25–50 százaléka esetében a sofőr figyelmét elterelő okokból következik be az ütközés.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top