Család

A nagyobb születési súly nagyobb esély a szívritmuszavarra

Egy tanulmány arra a megállapításra jutott, hogy a nagyobb súlyú babák ritmuszavar-kockázata felnőttkorukra arányosan növekedett.

A szív szabályos, ritmusos működését a felső, kisebb szívüregek, a pitvarok között elhelyezkedő ritmusképző hely, a szinuszcsomó biztosítja. Innen indul ki ütemesen az inger, mely lefut a szívkamrákra, és azokat összehúzódásra készteti. Bizonyos betegségekben vagy a kor előrehaladásával előfordul, hogy ez az óramű-pontosságú ritmusképzés fölborul: a pitvarok igen szaporán húzódnak össze, remegnek, és ezek az ingerek szabálytalanul, összevissza vezetődnek le a szívkamrákba. Ez a leggyakoribb szívritmuszavar, és az okot nem mindig lehet tisztázni. Most egy meghökkentő összefüggésre derült fény egy nemzetközi kutatócsoport munkájának eredményeként.

Évtizedekkel korábban fölvetődött, hogy az egészségügyben dolgozóknál foglalkozásuk miatt eleve kötelező a rendszeres orvosi vizsgálat. Ha hozzájárulnak, hogy a nevük nélkül, de ezeket az egészségügyi adataikat tudományos célra fölhasználják, sok ezer nő és férfi sokféle adatát lehet értékelni.

Ezzel kapcsolatban a nők egészségének vizsgálata, angolul Women’s Health Study (WHS) már évek óta igen érdekes megfigyelésekre adott lehetőséget. A tanulmányban 39 876 egészséges egészségügyi dolgozó különböző adatait hasonlították össze. Most David Conen vezetésével egy munkacsoport azon nők szívének állapotát hasonlította össze, akiknek a születési testsúlya pontosan ismert volt.

A nagyobb születési súly nagyobb esély a szívritmuszavarra

Ezek a születési adatok 27 982 orvosnő, ápolónő, asszisztens adattárában szerepeltek. A megfigyelési idő átlagosan meghaladta a 14 évet. A tanulmány kezdetén a résztvevők 45 évesnél fiatalabbak voltak, és szívritmuszavar egyiküknél sem volt észlelhető.

A pitvarremegés, a fibrilláció a 14 esztendő során a vizsgálati alanyok 2,6 százalékában jelent meg. Amikor a kutatók a résztvevők születési testsúlya alapján sorba rendezték az adatokat, kiderült, hogy a nagyobb súlyú babák ritmuszavar-kockázata felnőttkorukra arányosan növekedett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top