Család

Attól félek, hogy anya megszökik – Dr. Ranschburg válaszol

A "nagyok" egyszerűen elmennek – "megszöknek" –, aztán bármikor előfordulhat, hogy nem jönnek vissza többé…

Tisztelt Ranschburg Jenő!

Négyéves lányommal kapcsolatban szeretném a segítségét kérni. Három lányunk van, két kamasz és a négyéves Lili. Lili mindig is nagyon anyás volt, lévén én voltam vele huszonnégy órában itthon, nagyszülői segítségünk nem volt és nincs.

Legidősebb lányunkkal, Szandrával tavaly kezdődtek komolyabb problémák: lógások az iskolából, szökések itthonról, abortusz, végül karácsony után, amikor egy szökését követően végső dühömben már lekevertem neki két pofont (amire nem vagyok büszke), újfent megszökött, majd két nappal később az anyámmal és a húgommal közösen feljelentettek gyermekbántalmazásért. Ekkor Szandra nem volt hajlandó hazajönni, inkább két napot intézetben töltött, majd utána jött haza. Itthon tovább folytatódtak a problémák Szandrával, végül idén februárban – egy újabb nagy cirkuszt követően – a gyámügy segítségét kértük, és Szandra otthonba került. Lelkileg az egész család padlón volt. Kb. erre az időszakra tehető a változás Lili viselkedésében is. Görcsösen ragaszkodik hozzám, és látszik rajta, hogy a tőlem való elválás (akár csak tíz percre, akár fél napra) gondolatától is retteg.

Attól félek, hogy anya megszökik - Dr. Ranschburg válaszol

Ez nála nem hiszti, hanem tényleg maga a FÉLELEM. Amikor kérdezzük, akkor azt mondja, hogy attól fél, hogy anya megszökik. Ettől nem lehet eltántorítani, nem lehet meggyőzni, hogy anya nem szökik meg, és ha anya ideig-óráig el is megy nélküle, visszajön hozzá, és nem hagyja el. Az édesapjával nem hajlandó sehová menni, ha én nem megyek. Nekem lassan vissza kellene mennem dolgozni, ősztől Lilinek óvodába kell járnia, de már én is előre rettegek az óvodai beszoktatástól.

Kérem, adjon tanácsot, mit tegyünk.

Köszönettel:

Polly

 

Kedves Polly!

Egészen biztos vagyok benne, hogy Lili szeparációs félelmei szorosan összefüggenek mindazzal, ami a családban Szandra körül zajlott. Szandra többször is megszökött otthonról – ami a kicsi számára lényegében annyit jelent, hogy eltűnt –, aztán nevelőotthonba került – vagyis elhagyta otthonát –, és nem tért vissza. Érti, ugye, mire gondolok? Lili szemével nézve a világra: a „nagyok” egyszerűen elmennek – „megszöknek” –, aztán bármikor előfordulhat, hogy nem jönnek vissza többé. Édesanyja hiába mondja, magyarázza neki az ellenkezőjét, ez a tapasztalat bevésődött a fejecskéjébe, és félelmeinek forrásává vált. Nincs már idő a felkészülésre, nyakunkon a szeptember.

Fotó: Sanoma Archív/Dömötör Csaba
Fotó: Sanoma-archívum/Dömötör Csaba

Azt javaslom, vigye a gyereket a gondosan kiválasztott, sok-sok melegséget nyújtani képes óvodába, és mindent kövessen el, hogy a gyerek ne érezze az Ön aggodalmát. A beszoktatás során legyen nagyon türelmes, ameddig lehet, maradjon együtt a gyerekkel – és sohase szökjön meg! Amikor szükséges, úgy menjen el az óvodából, hogy távozásakor jókedvűen és határozottan elbúcsúzik Lilitől. Nem lesz könnyű, de nagyon remélem, hogy sikerülni fog. Ha nagyon nagy a baj, kérem, írjon nekem ismét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése