„A testi fenyítés (nadrágszíjazás, elfenekelés, megvesszőzés) elengedhetetlenül szükséges a gyerek neveléséhez. A gyermek természete igényli a büntetést. A vessző gyógyeszköz.”
Tévedés ne essék, ez a részlet nem valamiféle középkori neveléstörténeti tankönyvből való. A fenti idézet a mára már hírhedtté vált – 2004-es kiadású – Gyereket nevelni Isten félelmében című „szakkönyvben” olvasható, amely a testi fenyítést a legfontosabb nevelési eszköznek tartja.
A könyv hosszasan taglalja, hogy milyen módszerekkel kell feltétlen engedelmességre nevelnünk gyerekünket.
A szerzők szerint a pár hónapos csecsemőnek, aki szoptatás közben megharapja édesanyja mellét, érdemes jó erősen meghúzni a haját, a 15 hónapost pedig addig kell vesszőzni, amíg nem hajlandó azzal a játékkal játszani, amivel szerintünk kellene. A gyereket úgy tanítsuk meg arra, hogy a forró veszélyes, hogy a „nem túl forró” vasalóhoz hozzányomjuk a kezét, arra pedig, hogy a vízbe bele lehet fulladni, úgy, hogy lökjük be a medencébe, és ha már kellően pánikba esett, húzzuk ki…
A szerzőpáros, Michael és Debi Pearl nem győzi hangsúlyozni, hogy az olyan feddés, amelyet nem előz meg vesszőzés, botozás vagy nadrágszíjjal való „gyógyítás”, értelmetlen, hisz nem elég nyomatékos, vagyis: ha jó szülő vagy, vered a gyereked.
A könyv több mint félmillió példányban fogyott el, sőt az internetről ma is bárki letöltheti ingyen. A magyarországi kiadó vezetője méltatlankodva fejtette ki, hogy hecckampány folyik ellenük, és hogy a kiadvány „kivételesen értékes mű”. A kérdésre, hogy tisztában vannak-e azzal, hogy ha betartjuk a könyvben írottakat, vagyis pálcával, szíjjal tanítjuk engedelmességre a gyereket, bűncselekményt követünk el, hisz megszegjük a hatályos gyermekvédelmi törtvényt, a kiadó vezetője kicsit zavartan úgy reagált, hogy amikor a könyvet nyomták, még nem volt ilyen törvény Magyarországon. Volt. 1997 óta létezik…
Pofonok országa
Sőt! A jogalkotók a már létező törvényt 2002-ben módosították, és bevezették a zéró tolerancia elvét, ami annyit tesz, hogy mindennemű testi fenyítés bűncselekménynek számít. A rendszerváltás óta, főleg az utóbbi egy évtizedben a verés létjogosultságát egyre több szülő kérdőjelezi meg, és szelídebb nevelési elvek szerint próbálják terelgetni csemetéiket. Fülest adni, gyereket rángatni vagy ordítani vele ma már „ciki”, egyre ritkábban látni ilyesmit nyilvános helyen. Akkor hát beköszöntött a Kánaán? A szakemberek szerint korántsem. Mert sok szülőnek, bár lehet, hogy hangosan cöccög, ha ilyesmit lát az utcán, otthon azért el-eljár a keze.
– A testi fenyítést mint nevelési módszert Magyarországon a felnőttek 80 százaléka elfogadhatónak tartja – kezdi Tóth Györgyi, a NaNE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) munkatársa. – Minden család magánügye, veri-e a gyerekét. Hiába látja a szomszéd, hogy a szülők emberes nagy taslikkal büntetnek, megalázzák, elhanyagolják a kicsit, ritka kivétellel nem tesznek semmit. Mert „nem dolguk, hogy beleszóljanak”. A gyerekverés jelentőségét a többség hajlamos elbagatellizálni. „Engem is vertek, mégis ember lett belőlem!”, illetve „egy-két pofon nem árt!” felkiáltással felmentik magukat a felelősség alól. Elég beszédes adat, hogy alig pár éve az állatkínzás elleni petíciót több százezren írták alá, míg a gyerekbántalmazás betiltását csupán tízezren támogatták…
Itthon minden ötödik gyerek szó szerint a bőrén érzi, mennyire nincs hatása a zéró tolerancia elvének. A nemzetközi felmérések szerint hazánk a gyerekek biztonsága szempontjából „veszélyes hely”, havonta átlagosan két gyerek lesz bántalmazás áldozata. Az UNICEF 2009-ben kiadott jelentése arról számol be, hogy Magyarországon a gyerekek mintegy 4 százaléka kénytelen elszenvedni bántalmazást, és itt most csak a felderített esetekről beszélünk. Maga a jogszabály sem nyújt védelmet. A tiltás mellé ugyanis nem rendelnek szankciót, és az sem teljesen világos, hogy mit ért a rendelkezés „rendszeres és kegyetlen bántalmazás”-on. Mennyit és milyen erősen kell kapni, hogy fennálljon a „gyerekbántalmazás” ténye? Egy kalap alá lehet venni azt a szülőt, aki néhanapján rácsap a gyereke fenekére, azzal, aki napi rendszerességgel kékre-zöldre veri? Hol kezdődik a kegyetlenkedés?
Leesett a lépcsőn…
– Egy kutatás szerint a gyereket inkább az anyák verik, ám jellemzően tőlük csak kisebb pofonokat, fenékre, illetve kézre csapásokat kapnak – fűzi hozzá Spronz Júlia, a Patent jogsegélyszolgálat munkatársa. – A komolyabb sérüléseket általában az apák okozzák, és ez jellemzően együtt jár az anya verésével is. A kicsi az anya legérzékenyebb pontja, a férfiak tudják, akkor kínozzák igazán a nőt, ha a gyerekét bántják.
– Rengeteg gyerek kerül az osztályunkra verés, elhanyagolás miatt – kezdi dr. Pelényi Attila, a János-kórház gyermektraumatológiai osztályának főorvosa. – A bántalmazottak döntő többségét azonban sosem látja orvos, vagyis megtippelni sem tudjuk, hány kicsit bántanak otthon a szülei. A legjellemzőbb sérülések az ütések okozta zúzódások, véraláfutások, csonttörések, fojtogatások, égésnyomok. Láttam már el olyan csecsemőt, akit megtapostak, mert sírt, és olyat is, akin cigarettát nyomott el az apja, hogy a gyerek „erősödjön”. Általában azzal jönnek, hogy a kicsi „nekiszaladt az ajtónak”, vagy „játék közben leesett a mászókáról”, de egy orvos számára elég egyértelmű, mely sérülés származik játszótéri balesetből, és mely verésből. Szívszorító látni az ilyen eseteket. A gyerek csendben ül, mert meg van félemlítve, csak a szeme rebben, mikor rákérdezek, mi történt vele.
Bántva vagy bántalmazva
„Szégyellem magam miatta, és igyekszem nagyon visszafogni a testi fenyítést, de néha rácsapok a lányom fenekére. Tudom, hogy semmit nem érek el vele, mert nem érti, hogy miért kap a popsijára olyasmiért, amit, ha jó passzban vagyok, meg tudok vele beszélni. Ez feszültséglevezetés. Bosszúság, düh, frusztráció egyetlen csapásba sűrítve. Rosszul érzem magam tőle, és tényleg nem csinálok belőle rendszert, de emberből vagyok. Néha én is kiborulok. Akkor én most rossz anya volnék?” Kati monológja sok anya fejében lejátszódhat egy nehéz nap után. Odacsaptam. Ez már tényleg a vég?
– Óriási különbség van a gyerekbántalmazás és bántás között – magyarázza dr. Tárnok Zsanett klinikai gyermek-szakpszichológus. – Azok a gyerekek, akik néhanapján kapnak a fenekükre vagy a kezükre, esetleg a szülő kiabál velük, nem bántalmazottak, hanem bántottak. Alapvetően szeretetteljes, biztonságos közegben nevelkednek, ezek a szülői kirobbanások ritkák, vagyis a gyerek nem él folyamatos rettegésben. De hozzá kell tennem, érdemesebb az alkalmi odalegyintéseket is kerülni, mert jobb esetben semmi, rosszabb esetben káros hatásai vannak. Létezik már az a szülőfajta is, aki véresre veri a gyerekét. Kérdés nélkül odavág, a gyerek testileg és fizikailag is sérül mellette. Úgy hiszem, őt semmilyen zéró toleranciás jogszabály nem tartja vissza. Az ilyen szülők döntő többsége hasonlóan verekedős családban nőtt fel, ezt látta, ezt tanulta. Tettüket sokszor azzal indokolják, hogy a gyerek rossz viselkedése váltotta ki a büntetést, sőt nekik mint szülőknek jogukban áll ilyesmit tenni, vagyis meg is ideologizálják a kegyetlenkedést. Nem remélik, hogy a gyerek ettől majd jobban fog viselkedni, egyszerűen csak azért szoknak rá az erőszakra, mert azonnali feszültséglevezetést jelent. Sokszor nem is nagyon kell nekik indok, hogy erőszakoskodjanak. Szerencsére az a jellemzőbb, ahol a testi fenyítés csak alkalomszerűen fordul elő. A szülők nem akarnak komoly sérülést okozni, sokkal inkább végső kétségbeesésükben teszik, amit tesznek, mert már nem látnak más megoldást. Tagadják, hogy néha visszaélnének erőfölényükkel, nyilvánosan, játszótéren, boltban nem is dádáznák el a kicsit, mert szégyellik magukat.
| Szülői minta Hogy várhatja el a szülő a gyerekétől, hogy ne bántsa a többieket, ha a verekedést veréssel bünteti? A kicsi a felnőttet másolja. Aki rendszeresen kikap, azt tanulja meg, hogy az emberek közti kapcsolat alapja az erő, és az nyer, aki erősebb. Minél gyakrabban vernek valakit, annál valószínűbb, hogy olyan felnőtt lesz, aki a konfliktusait nem ésszel, hanem erővel próbálja megoldani. Ráadásul minden hitét, bizalmát, kapaszkodóját elveszti. Ha a gyereket fájdalom éri, a szülőhöz szalad vigaszért, biztonságért. De hova fusson, ha éppen az bántja, akinek vigasztalnia kellene? |
Fegyelmezés ütés nélkül
Adott egy anya, aki rácsap a gyerek fenekére, mert rajtakapja, hogy a konnektorba nyúlkál. A szíve majd kiugrik, mikor meglátja, halálra rémül, és rávág a kicsire. Dühös, és lelkifurdalása van, mert nem volt képes őt megakadályozni, vagyis a saját nevelési kudarcáért a gyereket bünteti. Reméli, hogy a verést és a veszélyes konnektor fogalmát a kicsi összeköti, bevési. Az igazság azonban az, hogy a fizikai fájdalom összezavarja a gyereket, nem tanul, hanem megijed. Ha mégis felfog valamit, akkor nem azt, hogy a konnektor veszélyes, hanem azt, hogy ha odanyúlok, anya odacsap. Vagyis ha anya nem látja, nyúlkálhatok a 220-ba… Mindig magyarázzuk el, hogy mit miért nem szabad. A gyerek semmit sem ért abból, hogy „megráz az áram”, a „fájdalom, beteg, forró, orvos” szavakat azonban ismerheti. Próbáljuk meg minél jobban leegyszerűsíteni a tanulságot!
Nagyon fontos, hogy a rosszaságra azonnal reagálj. Ha a játszótéren lökdösődik, nincs értelme, hogy majd otthon büntesd meg. Annak meg még annyi sem, hogy „majd az apád”! Azonnal lépj közbe! Az iménti példánál maradva: ha lökdösődik, vidd messzebb a társaságtól. Magyarázd el röviden, mit miért teszel. „Most azért kell ide ülnöd, mert lökdösted a kisfiút. A lökdösődés csúnya dolog!” Ha bánt egy másik gyereket, állítsd félre, és kezdj el látványosan a bántalmazás elszenvedőjével foglalkozni. Az ilyen akciók hátterében általában az áll, hogy a gyerek szeretné valahogy felhívni magára a figyelmet. Ha tudatosul benne, hogy ilyen módszerrel nem kerülhet a középpontba, változni fog.
Elterelő hadművelet
Robbanni készülök. Ha még egyszer eldobja a játékát, nyafogni kezd, felmászik a polcra, odamegyek, és elverem. Mégis hogyan tudnám visszafogni magam?
- Próbáld meg kizárni a külvilágot! Hangosítsd fel a rádiót, kezdj mosogatni, énekelj, vagy mondd a kedvenc versed. Tedd be azt a zenét, amitől mindig jókedved lesz.
- Öltöztesd fel, és menjetek azonnal sétálni. Ha kiszabadultok abból a helyiségből, amelyben fortyognak az indulatok, átlendülsz a holtponton.
- Mély levegő. Lassan kifúj. Tízig számol, közben mosolyog.
- Helyezd a gyereket biztonságos helyre, kiságyba, járókába, csukd magadra a fürdőszobaajtót, és üvölts bele egy törülközőbe, bokszolj párnába!
- Hívd fel egy bizalmasod, barátodat, anyukádat, és panaszkodj egy jót. Könnyíts a lelkeden, még az is lehet, hogy jó tanácsot tud adni.
- Szervezd be a nagyit, bébiszittert, ha érzed, hogy egyre nagyobb rajtad a nyomás, és menj el kozmetikushoz, masszázsra, vagy csak találkozz a barátnőiddel. Ha a gyerek újra felhúz, gondolj ezekre a kellemes pillanatokra.
- Képzeld magad elé, hogy valóságshow-ban vagy, és egy ország figyeli a reakciódat. Rácsapnál a fenekére akkor is, ha mások is látnák, és megítélnének?
A cikkünk a Kismama októberi számában jelent meg.
A magazin tartalmából:
- Császármetszés, de miért?
- Így fejlődik társas lénnyé
- Jön a baba! Házasodjunk?
- Anya aludni akar!
Ha előfizetnél a magazinra, kattints ide!
