Kedves Doktor Úr!
Kissé fáradtan és kétségbeesetten írok Önnek, mert kétéves kisfiam másfél hete nagyon rosszul alszik és csakis akkor, ha én vagy a férjem vele vagyunk a szobájában. Másfél hete történt, hogy egy nagy vihar kerekedett, amitől nagyon megijedt, bár nem a mennydörgéstől és villámlástól (hiszen sokszor aludt át éjszakákat hasonló rossz időben), hanem inkább a hatalmas, orkánerejű széltől. Vacsora után az asztaltól álltunk fel a konyhaablak előtt, amikor kipillantva meglátta a borzalmas időjárásban szinte derékig hajlongó hatalmas fákat. Nagyon megrettent, sírni kezdett és el sem engedve csimpaszkodott belém, miután a vacsoráját is kihányta. Próbáltam elmagyarázni neki, miért is történik mindez, persze az ő nyelvére lefordítva. Látszólag megnyugodva vittem elaltatni a szokásos módon, de nem sikerült. Késői óra lévén és folytonos mennydörgés miatt nem „szenvedtünk” vele tovább, így az ágyunkban aludt aznap éjjel.
Mivel napközben is a félelem jeleit mutatta – nem mert egyedül egyetlen helyiségben sem maradni a lakásban, főleg a szobájában nem –, felkerestem a gyermekorvosunkat, akinek a tanácsa szerint cselekedtem. Beszélgetni kezdtem kisfiammal a viharról, és hogy mi történt akkor este, és a saját kis számunkra érthetetlen nyelvén beszélt is és az ablakon túl a hatalmas fákra mutatott, a szelet imitálta. Rajzoltam neki, bábokat készítettem, ezzel mímelve őt és jó viszonyát a mosolygó fákkal és a széllel. Egy rajzom viszont felkavarhatta, ami egy szélben elhajló fa volt, mert másnap, mikor meglátta, félni kezdett, és mutatta, hogy dobjuk a szemetesbe. Innentől kezdve csak a kezemet fogva mer kilépni az ajtón, pedig azelőtt rendszerint előreszaladt, sosem fogta meg a kezünket még akkor sem, ha erre felszólítottuk.
Nem mer elaludni, de ha el is alszik végre a saját ágyában, perceken belül felriad, és sír, zokog (inkább ordít), hogy vegyük ki és vigyük át a mi ágyunkba. Persze az egyszeri alkalomból nem akarunk rendszert csinálni, mert akkor hármunk közül a szűkös hely miatt valaki a padlóra kényszerül (persze én vagy a férjem), vagy a rugdosásától nem tudunk aludni. Azóta próbálkozunk aludni, de már annyira „kipurcantunk”, hogy nincs türelmünk hozzá, és főleg én kiabálok vele, nagy részben a kétségbeesés és a fáradtság nem hagy higgadtan gondolkodni a tizedszeri felébredés után. Mit tegyek, hogy nyugodt legyen az éjszakánk, és pihenni tudjunk mindannyian?
Remélem, tud tanácsot adni, hogy merre van az út, amin el kell indulnunk.
Annamária
Kedves Annamária!
Ami a szélviharral kapcsolatos szorongást illeti, a gyermekorvostól nem kapott rossz tanácsot. Persze egy kétéves gyerekkel mindezt megbeszélni még nem lehet – talán eljátszani igen. Próbálkozzék egy kis ventilátorral; először papírszeletkéket, majd papírra rajzolt fákat, növényeket lebegtetni vele – és természetesen engedje, hogy a ventilátort a gyerek kezelje.
 |
| Fotó: Sanoma Archív / Dömötör Csaba |
Mindezt közös játékba ötvözve, jókedvvel, hangulatosan. Nem kell magyaráznia a gyereknek, hogy ilyesmi történt odakint is, kisfia – és ezt megnyugvása fogja jelezni – megtalálja az összefüggést. Ami pedig az alvást illeti: mi lenne, ha a gyerek aludna a földön – pontosabban a szülői ágy mellé helyezett matracon? Persze csak addig, amíg lelkileg teljesen rendbe nem jön.
