Család

A barátság színvak

Társadalmunkban a gyerekek a legfogékonyabbak arra, hogy együtt éljenek más kultúrákkal. A Színes Falu az idei Gyerekszigeten azért jött létre, hogy a gyerekek megismerkedhessenek három, Magyarországon élő nemzetiség szokásaival, játékaival és meséivel.

Jelenet a homokozóban:

– Te álmos vagy?

– Nem.

– De akkor miért olyan kicsi a szemed, mint amikor reggel felkelünk?

– Hát, nem tudom, csak ilyen.

A fenti párbeszéd egy magyar és egy kínai kisgyerek között zajlott. Miután a jellegzetesen keskeny szem kérdését ilyen módon megtárgyalták, a legnagyobb egyetértésben folytatták tovább a homokozást.

 

A gyerekek sok mindent nem tudnak a világról, és talán pont ennek köszönhetjük azt is, hogy még előítéletektől mentesek. Számukra a játszópajtás csak játszópajtás, és teljesen mindegy nekik, hogy melyik országból származik egy másik kisgyerek, vagy hogy milyen a bőrszíne, a szemformája. Ez a gondolat vezette a Színes Falu program kitalálóit és megalkotóit is. A program az Európai Unió Európai Integrációs Alapjának a támogatásával valósul meg, és célja, hogy megismertesse a gyerekeket a három legnagyobb magyarországi bevándorló közösség tagjaival, természetessé tegye az ő ittlétüket, és ezáltal segítse az elfogadásukat.

A barátság színvak

 

A 2011-es Gyerekszigeten június négy hétvégéjén a Színes Falu területén három sátorban mutatják be Kína, Nigéria és Törökország kultúráját, meséit és játékait érdekes, autentikus foglalkozások és napi 3 bábelőadás segítségével. Az egész napos program során többek között megtudhatjuk és a gyerekekkel együtt kipróbálhatjuk, hogyan készül a kínai papírsárkány, a török mozaik vagy egy igazi afrikai maszk, de a bábelőadások révén bepillantást nyerhetünk a három nemzet egzotikus mesevilágába is. A bábelőadásokat Krista Anita és Tatai Zsolt, a Budapesti Bábszínház színészei, valamint Páll Zsolt, a Maladype Színház tagja tartja. Az összes előadás autentikus zenei aláfestéssel, interaktív módon, a gyerekek bevonásával zajlik.

 

A barátság színvak

A Színes Falu az idei Gyerekszigeten tartalmas és egyben értékes szórakozást kínál mind a magyar, mind a Magyarországon élő bevándorlók és családjaik számára. A rendezvény remélhetőleg közelebb hozza a kilátogató családokat és gyerekeket az itt élő külföldiekhez, hiszen megtapasztalhatják, mennyire színesítik országunkat értékes kultúrájukkal és szokásaikkal.

 További információk

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top