2499 euró, azaz nagyjából 675 000 forint megfizetése ellenében hétvégi kikapcsolódás keretein belül válhatnak el egymástól a holland házaspárok.
A szolgáltató cég intézi az összes kellemetlen papírmunkát, ügyvédeket, pénzügyi tanácsadókat, sőt igény szerint még pszichológust is biztosít a válni készülő feleknek. Az ő dolguk eközben annyi, hogy a lehető legjobban érezzék magukat az 5 csillagos luxusszállodában, ahol természetesen külön szobákban helyezik el őket.
A nem egész háromnapos program zárásaként aztán már csak a dokumentációt kell átolvasniuk, illetve a szükséges papírokat kell aláírniuk, és máris búcsút inthetnek egymásnak, egyszer s mindenkorra.